Csütörtökön nagy sikerrel mutatta be az Északi Színház Harag György Társulata Spiró György: Helló, doktor Mengele! című drámáját. A darabot valós történet alapján írta a szerző.

Az Északi Színház Harag György Társulata nagy fába vágta a fejszéjét, amikor műsorra tűzte Spiró György: Helló, doktor Mengele! című drámáját. A darab Spiró egyik legújabb műve, ami ősbemutatóként került a szatmárnémeti színpadra, a csütörtöki bemutató alapján nagy sikerrel. Lendvai Zoltán rendezőnek kellett törnie a fejét azon, hogyan találjon megoldást a tizennyolc helyszínen játszódó, harmincegy szereplőt felsorakoztató darab színreviteléhez. A társulat szinte valamennyi színésze részt vesz az előadásban, közülük többen kettős szerepben. A több helyszín megteremtésében kiváló munkát végzett Fornvald Gréti díszlettervező, aki úgy rendezte be a színpadot, hogy ott ült a közönség is; a nézők közvetlen közelében játszódik a történet, mintha csak ők is részt vennének a játékban. A történet a valóságban megtörtént tényeken alapul, a szereplők is valamennyien létező személyek voltak. A darab egy rendkívüli képességű személyről, Lénárd Sándorról (1910–1972) szól, aki sokoldalú tudással és képességekkel rendelkező polihisztor. Orvos, író, zenész, fordító és nyelvzseni volt egyszerre, tizenegy nyelven beszélt. Latinra fordította a Micimackót, elkezdte annak ógörögre való fordítását is, megnyert egy hatalmas összegű televíziós kvízt, és mindezt Brazíliában, portugál nyelven, mert második világháborús vándorlása és emigrációja során ott kötött ki, majd egy őserdő melletti kis faluban telepedett le. Íróként nagy sikere volt itthon is, a hatvanas években megjelent a Völgy a világ végén című könyve és utána még néhány. Ezt a nem mindennapi, csodás képességű embert Brazíliában azzal a képtelenséggel vádolták meg (ezt egy magyar emigráns indította el), hogy ő Mengele, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosa. És Spiró ezt a pokoli történetet írta meg a komédia eszközeit használva fel. Lénárd Sándort a brazil sajtó Mengelének kiáltotta ki, és nagyon nehéz volt, talán nem is sikerült teljes egészében lemosnia magáról ezt a gyalázatot. A történet valamennyi szereplőjét megtaláljuk környezetünkben, a darab minden jelenete megismétlődhet napjainkban is. A titkolt bűnök, a számonkérés és a bűnbocsánat hiánya megfertőzi az ártatlanokat is. Ez pedig egy olyan bűn, ami nemcsak Mengelééket érinti, de más, „hétköznapi bűnök” elkövetőit is. A hatalom parancsainak végrehajtói, akik önmagukat mentették fel bűneik alól, és sokan nem kértek sem tisztázást, sem bocsánatot, itt járkálnak közöttünk. És bizony vannak magukat bűntelennek nyilvánítók, akik még a templomban sem hajlandók bűnbánatra hajtani fejüket. Korunk közgondolkodására amúgy sem jellemző a bűnbánat gyakorlása, s ebben a környezetben bűnrészessé válik az ártatlan is.

Elek György