Sport

A Manchester United nyerte az EL-t

2017.05.25 - 05:33

A Manchester United nyerte a labdarúgó Európa Ligát: az angol csapat szerda este a stockholmi döntőben 2–0-ra győzte le a holland Ajax Amsterdam együttesét.

22 év, 282 nap volt az Ajax kezdőcsapatának átlagéletkora, ilyen fiatal csapattal még egy edző sem állt fel nagy európai kupadöntőben. Sőt a 17 éves és 285 napos Matthijs de Ligt-nál fiatalabb játékos még sohasem kapott lehetőséget a kezdő tizenegyben egyik korábbi fináléban sem.

Ennek ellenére a hollandok nem kezdtek megilletődötten, a 16. percben a David de Geát a kapuból kiszorító Sergio Romerónak kellett Bertrand Traoré lövésénél résen lennie – mint utóbb kiderült, az argentin kapusnak ez az egyetlen védenivalója volt este.

Ellenben az addig kissé visszafogott manchesteriek a hollandok pillanatnyi kihagyását kihasználták, és a 18. percben megszerezték a vezetést. Paul Pogba 18 méterről lőtt, a blokkolni próbáló Davinson Sánchezen pedig olyan szerencsétlenül pattant meg a labda, hogy az becsapta André Onanát (0–1).

A folytatás meglehetősen eseménytelenül telt, az angolok nem erőltették a támadásokat, míg az Ajax támadójátékát csírájában elfojtották, így a csapatok egygólos MU-vezetéssel vonultak a pihenőre.

A fordulás után szinte azonnal jött a hideg zuhany az Ajaxnak: Juan Mata szögletét követően Chris Smalling emelkedett a legjobb ütemben, a földre lefejelt labdáját pedig Henrih Mhitarjan a kapunak háttal állva a hálóba kanalazta (0–2)

A José Mourinho által rendkívül jól megszervezett védelmen nem talált fogást az Ajax, sőt igazából a manchesteriek kapujának közelébe sem nagyon tudott kerülni, így az MU megtartotta kétgólos előnyét, és megszerezte története első Európa Liga-győzelmét. A rendes játékidő utolsó percében a portugál menedzser becserélte a nyáron minden bizonnyal távozó Wayne Rooneyt, aki így megkapta a csapatkapitányi karszalagot és magasba emelhette a trófeát.

Győzelmével a Manchester United a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdi meg európai kupaszereplését. A BL-ben így öt angol csapat lesz érdekelt a következő idényben.

Ugyanakkor az MU sikerével teljessé tette kupakollekcióját, hiszen mindeddig kizárólag a második számú európai trófea hiányzott vitrinjéből.

José Mourinho, a Manchester United trénere másodszor hódította el a kupát, 2003-ban az FC Portóval diadalmaskodott.

„Nagyon intelligensen játszottunk, tudtuk, hogy nyerhetünk, és a megfelelő módon futballoztunk — adta meg a siker receptjét Mourinho. — Ha dominálni akarsz a levegőben, akkor hosszú labdákkal kell operálnod, ha azt akarod, hogy mindig nálad legyen a labda, akkor rövid passzokkal kell játszanod. Sok poéta van a futballban, de ők egy kupát sem nyernek. Mi tudtuk, miben jobbak a hollandok, mint mi, de azt is, hogy mi miben növünk föléjük, aztán megpróbáltuk elölni azt a játékot, amelyben ők a jók. Ez elképesztően jól ment.”

„Mindkét kapott gól nagy csalódás volt, pláne egy olyan meccsen, amelyen egyik csapatnak sincs sok helyzete. Sokszor volt nálunk a labda, de a szünet utáni gyors gól nagy csapás volt nekünk — szomorkodott az Ajax-mester Peter Bosz. — Nagyon csalódottak vagyunk, nem azt az Ajaxot láttam, amelyet látni akartam, amelyet összeraktam, nem támadtunk le elég hatékonyan, nem harcoltunk a labdákért. Szerintem ez egy unalmas meccs volt… Ahhoz, hogy megnyerj egy döntőt, sokszor el kell előtte veszítened egyet. Az én csapatomnak itt minden újdonságot jelentett, sokat tanultunk a történtekből, és ha együtt tartjuk ezt a csapatot, még erősebbek leszünk.”

Európa Liga, döntő

Ajax Amsterdam – Manchester United 0–2 (0–1)

Stockholm, Friends Arena, v.: Damir Skomina (szlovén)

Gólszerzők: Pogba (18. perc), Mhitarjan (48.).

Ajax: Onana – Veltman, Sánchez, de Ligt, Riedewald (Fr. de Jong, 82. perc), Klaassen, Schöne (van den Beek, 70.), Ziyech, Traoré, Dolberg (Campos, 62.), Younes. Vezetőedző: Peter Bosz.

Manchester United: Romero – Valencia, Smalling, Blind, Darmian, Herrera, Mata (Rooney, 90. perc), Fellaini, Pogba, Mhitarjan (Lingard, 74.), Rashford (Martial, 84.). Vezetőedző: Jose Mourinho.

(Nemzeti Sport, MTI)