1848. március 15. az a nap, amelyre minden magyar büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal, és nem félve a megtorlástól, a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba. Ez a nap erőt ad, hogy higgyünk magunkban, hogy legyünk büszkék magyarságunkra. Ha újraolvassuk a Nemzeti dalt, és elképzeljük Petőfit, amint papírra veti gondolatait, azonnal észrevesszük, hogy ebben az egyetlen versben benne ég az egész forradalom tüze, benne van a forradalom ifjainak hívó szava. Tűzzük ki a kokárdánkat ma is, és a szívünkben emlékezzünk! A szabadságharc emlékének ápolásakor fontos, hogy a felnövekvő nemzedék értse a forradalom eszméit. Azt is láthatjuk, hogy abból a hármas célkitűzésből, amit szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavakban fogalmaztak meg a márciusi ifjak, milyen kevés valósult meg. A Nemzeti dal szövege valamikor egy közös nemzet esküje volt, ami egy közös nemzet nyelvén hangzott el. Vigyázzunk erre a gyönyörű magyar nyelvre, és mindazokra, akik ezen a nyelven beszélnek! Őrizzük meg emberi, nemzeti értékeinket, és hagyjuk örökül utódainknak azokat, és gondoljunk arra, ami jelszava lehetne mai létünknek és az előttünk álló időknek. Gyakran ér bennünket az a vád, hogy a magyarok megint hódítani akarnak… Valóban: hódítani akarunk. Vissza akarjuk hódítani a feledéstől, a közömbösségtől, az érdektelenségtől saját értékeinket, őseinknek itt, a Kárpát-medencében ezer év óta létrehozott megvalósításait. Ez csak ésszel, igaz szívvel és lélekkel, rendíthetetlen hittel lehetséges. Amelyik nemzet nem bízik önmagában, a jövőjében, abban senki sem bízik. És ne feledjük a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor intelmét: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” Nagy költőnk, Ady Endre szerint: „A magyarság szükség és érték az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.” Ady szentül hitte és tudta, hogy a nemzet a nagy egész, az egész emberiség számára is külön szín és érték, őrzése, féltése, ápolása és megtartása kötelesség, az utódok legszentebb kötelessége. Miként Ady hitte és tudta, ma nekünk ugyanúgy hinnünk és tudnunk kell, hogy mi itt Erdődön, Börvelyben, Sárközújlakon, Lázáriban, Nagypeleskén, Bogdándon, Szilágypéren, a Szamos mentén és minden emlékhelyen mint nemzeti közösség az egész emberiség számára külön szín és érték vagyunk. A mi magyarságunk: „szükség és érték”, ami nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, amit ez a nép alkotott, megteremtett, az csak itt jöhetett létre, és sehol máshol a világon. Miben lehet ma Petőfi példaképünk? Mindenekelőtt abban, hogy megértette korát. A mi feladataink sem kisebbek. Mi, itt élő magyarok Petőfiék márciusi üzenetének csak úgy lehetünk értő befogadói és továbbadói, a tőlük kapott örökséget csak úgy szolgálhatjuk tisztességgel, ha megőrizzük szellemi értékeinket, kultúránk és művészetünk sajátos arculatát, és ha mindezt átadjuk a nyomunkba lépő nemzedéknek.

Elek György