Külföld

A magyarországi Eucharisztikus Kongresszus fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa

2019.12.15 - 13:42

A szeptemberben Budapesten esedékes 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.

Ferenc pápa hangsúlyozta, kevesebb mint egy év van hátra a szeptember 13. és 20. között megrendezendő NEK-ig.

Hozzátette, hogy a több mint egy évszázada rendezett eucharisztikus kongresszusok arra emlékeztetnek, hogy az egyház életének középpontjában az oltáriszentség áll.

Az egyházfő idézte a magyarországi esemény bibliai jelszavát: Minden forrásom belőled fakad.

Ferenc pápa kifejtette, reményei szerint a budapesti kongresszus megújulást indíthat el a keresztény közösségekben, olyan eucharisztikus kultúra fakadásával, amely képes a jóakaratú embereket a szeretet, béke, család, a teremtett világ védelme érdekében ösztönözni.

A magyarországi NEK programját és helyszíneit Erdő Péter bíboros, prímás novemberben mutatta be a Rómában rendezett sajtótalálkozón.

A Vatikánban december 8-tól látható nemzetközi betlehem-kiállítás idei díszvendége Magyarország a közeledő NEK alkalmából. A kiállításra Ferenc pápa is ellátogatott és találkozott a magyar küldöttséggel.