Eddig sem volt sétagalopp átjutni a román-magyar határszakaszon, egészen pontosan a Pete–Csengersima átkelőn, viszont a nyár és a szabadságolások beköszöntével még idegtépőbb a helyzet — csak az elmúlt három napban több mint 17 000 utazó fordult meg az egyébként is egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító északnyugati kapun.

A torlódásoktól, várakozásoktól szenvednek a hosszabb útra indulók is, de akiken leginkább csattan az ostor, azok az átingázók — illetve fogalmazzunk úgy: továbbra is csattan az ostor, annak ellenére, hogy bár még nincs jogerőre emelve, de létezik az a törvénykezdeményezés, amelynek értelmében a könnyebbség érdekében átingázó-igazolványt és külön sávot kapnának. Utóbbit persze csak ott, ahol az infrastruktúra megengedi. A petei átlépőnél megengedné, s ha valaki illetékes valamiért úgy gondolná, mégsem, akkor alig 11 kilométerre ott a Nagypeleske–Zajta átkelőpont, amelyet ki lehetne nevezni átingázóknak szóló sávnak. Megelégelve a már nagyon-nagyon hosszú évek óta tartó, több mint áldatlan helyzetet a szatmári átingázók (ide értve azokat, akik napi vagy heti több alkalommal kénytelenek átlépni a határt munkájuk, iskolájuk vagy földjük megmunkálása, ingatlanjuk karbantartása miatt) a közösségi oldalon, a Határátkelős tudakozóban felmérést-szavazást indítottak, egyrészt felmérni, mennyire is lennének érdekeltek az emberek abban, hogy a hatóságok megkönnyítsék a rendszeresen átutazók helyzetét, másrészt, hogy a szavazás eredményével és a hozzászólásokkal „felfegyverkezve” forduljanak a hatóságokhoz, segítségüket kérve a megoldásra — amelynek a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja az lenne, ha a Nagypeleske–Zajta közötti átkelő nem csak szombaton, hanem mindennap 6–20 óra között működne (annál is inkább, mivel a román oldalon több mint két éve kiépült az infrastruktúra a lázári önkormányzat jóvoltából, s áram, szélessávú internet no meg konténer-ellenőrzőpont van). A szavazáson eddig már majd' 400-an mondták el véleményüket, s rengetegen szóltak hozzá, más megoldásokat is javasolva — ám hogy a kezdeményezésnek mi lesz a végeredménye, születik-e bármiféle gyakorlati megoldás, és ha igen, mikor, az igencsak kérdéses (még akkor is, ha jó példa és precedens már létezik az átingázóknak szóló külön sávra a nagylaki átkelőnél — igaz, ott nem kormányközi, sokkal inkább megyeközi szinten, és mondjuk ki nyíltan: jóindulattal, pozitív hozzáállással sikerült megoldást találni).

Valamiért nem megy

„A magyar térfélen pattog a labda. Mi azt szorgalmazzunk minden szinten, hogy állandósuljon a Nagypeleske–Zajta átkelő. A lobbizásban már profik vagyunk” — summázta tömören és nem túl vidáman Pataki Csaba megyei tanácselnök. Persze nemcsak az RMDSZ szatmári politikusai lobbiztak, hanem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politiklusok is, dr. Tilki Attila parlamenti képviselőtől kezdve, Seszták Oszkár és Román István Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzati vezetőkön át az érintett övezet valamennyi polgármesteréig. Ők is mindig megnyugtató és pozitív választ kaptak, csak épp minden maradt a régiben. És valóban lobbiztak — előbb hosszú éveken keresztül azért, hogy Szatmár megyében végre megnyilhasson a három ideiglenes átkelőpont, ami aztán 2017 februárjában meg is történt; aztán azért, hogy a háromból legalább egy állandósuljon, s ennek érdekében a kishatárnyitásokat több mint hat hónapos monitorizálási periódus követte, hogy felmérjék, melyik átkelő mekkora forgalmat bonyolít le, s e számok függvényében döntsék el, melyiket is állandósítsák. A nagypeleskei jól teljesített, olyannyira, hogy adott pillanatban úgy is tűnt: a kérésből valóság lesz, ugyanis 2018. február elején maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be bukaresti látogatásakor, az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának tagjaival való találkozóján, hogy a Nagypeleske–Zajta közötti átkelő lesz az egyik, amely állandó jelleggel működni fog. Persze egy új, állandó határátkelőpont kialakítása-megnyitása nem épp annyira egyszerű, s nem lehet egyik napról a másikra kivitelezni (mondjuk egy-két hónap alatt azért megoldható, ha valamennyi érintett fél valóban akarja, és meg is tesz mindent a siker érdekében), aztán berobbant a koronavírus-járvány, aminek egyik hozadékaként, a szigorítások okán tavaly kora tavasztól mindhárom átkelőpont működését ideiglenesen felfüggesztették. Idén februárban viszont Szijjártó Péter bukaresti látogatása során arról beszélt, Magyarország vállalná a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, működtetését ezen átkelőpontokon — aztán áprilisban, amikor Szijjártó Péter és Claudiu Năsui román gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter aláírta a Mátészalka–Csenger–Óvári–Szatmárnémeti közötti autópálya-határátkelő megépítéséről szóló megállapodást, bejelentették azt is, hogy két ideiglenes átkelőt állandósítanak, mindenki nagy meglepetésére mindkettőt Arad megyében, s Nagypeleske–Zajta állandósításáról hivatalos nyilatkozatok szintjén sem akkor, sem azóta nem esett szó többé. Nem hivatalos nyilatkozatok szintjén pedig egyre többször az: miért is lenne szükség ennek állandósításra, amikor hamarosan (értsd: 3–4 év múlva) elkészül az új, óvári határátkelő, amely jelentősen tehermentesíti majd a peteit, s akkor majd az átingázóknak sem kell naponta órákat a tömött kocsisorokban rostokolniuk, hogy munkába vagy hazaérjenek.

(Amúgy érdekes jelenségre figyeltek fel az utóbbi időben a Zajtán, az átkelőponthoz vezető úton lakók: hét közben is nagyon sok külföldi, főleg lengyel rendszámú autó és motorkerékpár halad arra, mintha valahol, valamilyen útvonaltervező- vagy GPS-rendszerben állandóan működő határátkelőként szerepelne — aztán természetesen vissza is fordulnak…)

Szabó Kinga Mária