Belföld

A magyar nyelv- és irodalom írásbelivel zárul az érettségi

2024.07.05 - 09:03
Ma délelőtt anyanyelvből vizsgáznak azok az érettségizők, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.

Az idei nyári érettségire több 134 ezren iratkoztak fel, több mint 119 ezren ebben az évben, 15 ezren a korábbi években fejezték be a középiskolai tanulmányaikat.

Az írásbeli vizsgák 9-kor kezdődnek, a termekbe fél 9-től lehet bejutni érvényes személyazonosító okmánnyal. A vizsga időtartama a feladatlapok kiosztásától számított három óra. A vizsgafolyamatot térfigyelő kamerák rögzítik.

A vizsgák előzetes eredményeit július 8-án legkésőbb 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és az oktatási minisztérium honlapján. Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 8-án 12 és 18 óra között. A végleges eredményeket július 12-én függesztik ki. A listákon a diákok neve helyett egy egyéni kód jelenik meg.

Az oklevél megszerzéséhez az érettségizőknek három feltételnek kell együttesen megfelelniük: részt vettek a nyelvi és digitális készségeik felmérésén, illetve az összes írásbeli vizsgán; az írásbeli vizsgák mindegyikén legkevesebb 5-ös osztályzatot kaptak; az írásbeli vizsgák osztályzatainak átlaga legkevesebb 6-os.

 A tételeket és a javítókulcsot az írásbeli vizsgák napján 15 óráig közzéteszik a subiecte.edu.ro honlapon. 

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nincs tízes az érettségin Szatmár megyében

Megvannak az eredmények: idén nem sikerült 10-esre érettségiznie egy Szatmár megyei végzősnek sem, bár ahhoz közeli átlagból több is akad.
Szatmárnémeti

Kevesen hiányoztak a román érettségiről

Komolyan vették a Szatmár megyei fiatalok az érettségi első írásbeli vizsgáját, a román nyelv- és irodalom megmérettetést – kevesen hiányoztak az első írásbeliről.
Szatmárnémeti

Az utolsó szóbelik zajlanak az érettségin

Keddtől csütörtökig idegennyelv-ismeretből vizsgáznak az érettségizők. Ez az utolsó szóbeli megmérettetés, jövú héten már írásban kell bizonyítani.