Vidék

A magyar kultúra ünnepe Tasnádon

2019.01.24 - 12:19

A magyar kultúra sokszínűségét megjelentető rendezvénnyel ünnepelt Tasnád és vidékének magyarsága. Kedden és szerdán is tartottak rendezvényeket, amelyek a Caritas nagytermében leltek otthonra.

Kiskasza Balázs, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, egyben a város alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket kedd este. Szokás már feléjük, hogy összegyűlnek ilyentájt, és felolvasnak egymásnak egy-egy kedves idézetet. Az idei újítás az volt, hogy a kultúra fogalma alá — helyesen! — a szépirodalmon túl besorolták a festészetet-szobrászatot, a népi műveltséget, de még a tudományt is.

Előbb rövid beszédek hangzottak el — ismertették, miért is jelölték ki három évtizede a kultúranapot. Utána következett az est közvetlenebb része: számosan felolvastak egy-egy költeményt, novellarészletet, viccet, helytörténeti tanulmányt. Ki igen átfogót, olyat, amely akár egy folyóiratban is megjelentethető lenne, és olyan is akadt, aki már-már hangsúlyozás nélkül mondott el egy számára kedves költeményt. Egyébként az előadásmódok javarészt kimagaslók voltak. Alkalmi dalárda is összeállt a rendezvényre — Czumbil Bernadette vezetésével a gyerekek Bartók Béla-dalt, de Oscar-díjas film zenéjét is megszólaltatták. Egyébként a neves amerikai egyesült államokbeli filmes kitüntetés hátteréről, annak magyar vonatkozásairól is szóltak az est során.

Zárásként közösen elmondták Kölcsey Ferenc Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, és persze — amint az természetes — közösen el is énekelték.

Szerda este Thoroczkay Sándor történész szólt tragikus sorsú miniszterelnökünkről, Tisza Istvánról.

 

 

Megyeri Tamás Róbert