Vidék

A magyar kultúra napja Sződemeteren

2021.01.25 - 07:19
Szombaton, a magyar kultúra napja alkalmából a sződemeteri Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ szervezésében emlékeztek a Himnusz megírásának évfordulójára. Igét hirdetett Csűry István püspök, ünnepi műsorral tisztelegtek a tasnádi iskola diákjai.

A zarándokokat Pakulár István tasnádi lelkipásztor köszöntötte, aki nagy örömét fejezte ki, hogy a járványhelyzetben sem maradt el a hagyományos megemlékezés.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke János evangéliuma 15. részének 16 és 17. versére építette áhítatát. „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom néktek, hogy szeressétek egymást.” Ezen a napon nekünk illik minden nemzet kultúrájára gondolni — hangsúlyozta a püspök. Azt tapasztaljuk, hogy a kultúra veszni látszik. Az ünnep alkalmával hálaadás van a szívben, mert Isten annyi mindennel megajándékozott minket, éppen ezért ki kell mondani: eljött az az idő, amikor a hála mellett az aggodalmunkat is meg kell fogalmazni, mert veszélyben a kultúra. Különösen a keresztény világban fogalmazzák meg ezeket a kérdéseket. Amikor ma azt mondjuk, hogy tele vagyunk hálával, mert Isten szeretetét látjuk, azt az aggodalmunkat is megfogalmazzuk, ami védelmet kér a magyar kultúrának, az európai embernek, a kereszténységnek. Ebben a helyzetben Isten az igazi szőlőtőkéről beszél, Krisztusról, a szőlővesszőkről, akik ott vannak a tövön, és ott vannak azok, akik megkapják az élet forrását Krisztustól. Tudomásul kell vennünk, hogy az igaz szőlőtő, Krisztus él, az ő gyökerén keresztül adja áldását a vesszőknek. Felgyorsult a világ, nagyon sok értékes ajándék pusztul el. Vannak, akik rátörnek a kultúra ajándékaikra, de a keresztény ember megvédi az értékeit, a gyümölcseit. Lehet, hogy egy bizonyos időre eltűnnek dolgok, de ott, ahol van hit, minden újra megjelenik — mutatott rá az igehirdető.

Nagy Szabolcs arról beszélt, hogy parlamenti képviselőként harminc évvel a rendszerváltás után elismerően tekintett közösségünk nagyjainak eddigi erőfeszítéseire. Azoknak a munkájára, akiké lehetővé tette ma számunkra, Szatmárban élő magyarok számára, hogy a Himnusz óriáskivetítőkön életre keltett szövegével azonosulva együtt énekelhessük, szavalhassuk nemzeti imádságunkat, Romániában, a Partiumban, magyarként. Kifejtette, hogy Kölcseytől a kultúra mellett a közélet sem állt távol. Parlamenti naplójának soraiból is minduntalan visszaköszön még két évszázad után is, hogy a közösségi képviselet, a megszerzett jogok védelme és a haladás mellett folyamatos küzdés szükséges az eredményes munkához. Egyházaink, az RMDSZ, civil szervezeteink képviselői számára ma is intő üzenet Kölcsey hitvallása ebből az időszakból: „Távol vagyunk a büszkeségtől, magunkat csalhatatlanoknak gondolni. A velünk ellenkező véleményűektől sohasem kívántuk, hogy elveinknek hódoljanak: tőlük azt kérjük, bennünk csak a meggyőződés tisztaságát tekintsék.” Mert tenni van mit, feladat van elég, terv és lehetőség viszont csak akkor lesz, ha a fentieket megfontolva, együtt gondolkodva indulunk a jövőbe. Múltunkból erőt merítve, jelenünkből, elmúlt évi közösségi sikereinkből lendületet nyerve haladunk tovább a nagyjaink által kijelölt úton — hangsúlyozta Nagy Szabolcs.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy olyan időket élünk, amikor a kultúra — főként a keresztény kultúra — nincs könnyű helyzetben. Egy évvel ezelőtt nagyon sok kulturális intézmény vezetőjével terveztük az évet, márciustól viszont a kultúra egy túlélési szakaszba került: online térbe, a templomokba, szűk családi körbe szorult. A mi kultúránk időtálló, fogalmazott Pataki, és azt kérte, hogy 2021-ben is legyen elég erőnk ahhoz, hogy intézményrendszereinket fenntartsuk, és abbéli reményének is hangot adott, hogy idén már újra nagy számban vehetnek majd részt az érdeklődők a kulturális rendezvényeken.

A Kölcsey-megemlékezéseken évről évre részt vesz Marian Gheorghe, Sződemeter polgármestere, aki felismerte annak fontosságát, és bízik abban, hogy ezek a rendezvények segítik az együtt élő nemzetek és vallási felekezetek közötti megértést.

hirek/2021/januar/24/szodem4.jpg

Bendel Júlia, a tasnádi líceum magyartanára ünnepi beszédében fontos kérdésekre kereste a választ. Mi is a kultúra? Mitől más a magyar kultúra, mint más népek kultúrája? Mi a magaskultúra? Mi a szubkultúra? Van-e szüksége mindenkinek kultúrára mindenkor? Elmondta, hogy meggyőződése, hogy nincs magyar kultúra magyar élet nélkül, de hogy milyen minőségű ez utóbbi, azt a kultúra szabja meg, amelyet minél mélyebben magunkba kellene építeni a családban, az iskolában, a templomban, a mindennapokban. Van honnan tájékozódni, csak a forrásokat kell megválasztani, mutatott rá a pedagógus, emlékeztetve arra is, hogy a kultúrát nem ápolni, hanem éltetni, gyarapítani kell. Ebben kell mindenkinek felvállalnia a maga feladatait, és a minőségre törekedni.

hirek/2021/januar/24/szodem2.jpg

A továbbiakban Pakulár Bú Julianna lelkipásztor közreműködésével a tasnádi ifjak: Dohi Csenge, Pakulár István és Katona Péter rövid műsora következett, bizonyítva azt, hogy a fiatalok ápolják a Kölcsey-kultuszt.

A rendezvényt Pakulár Bú Julianna, a sződemeteri Kölcsey Ferenc Kulturális Központ vezetőjének szavai zárták. Elmondta, hogy amikor nyolc éve Csűry István püspök kezdeményezésére elkezdték szervezni a magyar kultúra napján tartandó rendezvényt, nem tudták, hogy olyan hagyomány lesz belőle, ami évről évre Sződemeterre vonzza azokat, akik szeretnének méltón emlékezni a magyarság egyik legnagyobb ünnepére. A nyári zarándoklat mellett van tehát egy téli is, amikor nemcsak a magyar kultúrára emlékezünk, hanem Kölcsey Ferencre is, hangzott el.

Az ünnepi esemény koszorúzással ért véget.

Elek György

A szerző felvételei

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nagy hétvégi programajánló

Tombol a nyár, a szabadidő eltöltésének lehetőségeiből sincs hiány
Vidék

33. alkalommal emlékeznek Kölcsey Ferencre Sződemeteren

Ezen a pénteken 33. alkalommal emlékeznek Kölcsey Ferencre szülőfalujában, Sződemeteren. A Tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület a sződemeteri református templom udvarára várja a megemlékezőket augusztus 4-én délután 5 órától.
Szatmárnémeti

Az anyanyelv nemzetközi napja Szatmáron

Az UNESCO közgyűlése február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította, ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára. Tegnap a kölcseys diákok részt vettek a könyvtár ezzel kapcsolatos tematikus programján.