Szatmárnémeti

A magyar kultúra került a fókuszba

2021.01.25 - 07:43
Bár a járványügyi helyzet nem engedte meg tömegrendezvények szervezését, de a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban így is sikerült olyan programokat tartani, amelyek a kultúrára irányították nemcsak az iskola diákjainak, hanem a szatmáriaknak a fókuszát is.

A magyar kultúra napja minden magyar számára fontos, ezen a napon elolvas, felidéz egy Kölcsey-idézetet, egy népmesét, népdalt, balladát, rácsodálkozik magyar találmányra, és elégedettséggel tölti el, hogy magyarnak vallja magát. Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban évről évre több eseménnyel is megemlékeznek a diákok iskolájuk névadójáról, idén azonban másként alakultak a dolgok, hiszen a járványügyi helyzet nem engedte meg tömegrendezvények szervezését, de így is sikerült olyan programokat tartani, amelyek a kultúrára irányították a diákok, sőt, a szatmáriak fókuszát. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával pénteken ugyanis látványos fényfestést kapott a gimnázium épülete, melyre a magyaros motívumok mellett Kölcsey Ferenc képe, a „Jelszavaink valának: haza és haladás” idézet, és a magyar kultúra ábécéje is kivetítésre került. Ez utóbbit az intézmény tanítónője, Sárosi Melinda állította össze, igencsak ötletesen. Mindazok, akik elsétáltak péntek délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium előtt, megcsodálhatták a lenyűgöző látványt.

hirek/2021/januar/24/kolcsey3-koszoruz.jpg

Péntek délután az iskola pedagógusai megkoszorúzták az épület előterében található Kölcsey-szobrot, majd Liszkai Krisztián, a XII. C osztály tanulója elszavalta a Himnuszt, az erről készült videó a https://cutt.ly/cjBvhxU oldalon nézhető meg.

Ünnepeltek a diákok

Az immár hagyományosnak számító Kölcsey Ferenc Vers- és Prózamondó Versenyt idén online szervezte meg a Szatmár megyei LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. A jelentkezők pénteken 14 óráig küldhették el videóikat, melyeket a zsűri a következő napokban hallgat meg és bírál el, természetesen az eredményeket nyilvánosságra hozzák majd. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője elmondta lapunknak, hogy igencsak népszerűnek bizonyult az online verseny, hiszen a felhívásra több mint 130-an jelentkeztek Székelyföldről, Kárpátaljáról, Felvidékről is, de természetesen szatmári diákok, illetve a Kölcsey testvériskoláinak tanulói is versenybe szálltak.

Január 22-én, pénteken egyébként a kölcseys diákok osztályfőnöki órát tartottak, melynek keretében a magyar kultúra napjához kötődő játékos kvízt oldottak meg, az iskola közössége rendhagyó módon, ezúttal a virtuális térben ünnepelt. Az egy időben tartott osztályfőnöki órákon elbeszélgettek arról, milyen jó érzés tudni, hogy mi, magyarok ennyi mindenre lehetünk büszkék, ennyire gazdag az a kultúra, amelybe születtünk. A feladatlapok linkjeit megosztották a kolcsey.ro honlapon, így mások is kipróbálhatják azokat. Az előkészítő, első és második osztályok számára Fülöp Andrea tanítónéni készítette el a feladatlapot, a harmadik, negyedik és ötödik osztályosok összeállítása Sárosi Melinda tanítónéni munkáját dicséri. A hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok számára Sárosi Melinda tanítónő és Fazekas Katalin tanárnő készítette el a feladatokat, míg a IX–XII. osztályos diákok feladait Tar István tanár úr készítette.

Bár idén rendhagyóra sikerült a magyar kultúra napja, a kölcseys diákok oktatóiknak köszönhetően olyan feladatokat kaptak, amelyek megoldása során a gyerekek játszva barangolhattak gazdag irodalmi, művészeti kincseink között.

Sógor Beáta

Fotók: Facebook/kolcsey.szatmar

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nagy hétvégi programajánló

Tombol a nyár, a szabadidő eltöltésének lehetőségeiből sincs hiány
Szatmárnémeti

„Fiatal bárki lehet, de öreg csak a java!”

Már az is rutinos véndiák, aki akkor végzett, amikor az első Véndiáktalálkozót szervezték. A 32. találkozó zajlik ezen a szombaton Szatmárnémetiben.
Szatmárnémeti

Új horizont a házi feladatok világában

Nyűg a házi feladat amióta kitalálták, ennek ellenszerét kereste egy Erasmus+ programba bekapcsolódva a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Az eredmény minden tanár és minden diák számára elérhető, térítésmentesen.