Szombaton kezdetét vette a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat, melynek szervezője immár tizennégy éve az Ady Endre Társaság. A nyitónapon az érdeklődők megtekinthették a Szent Korona másolatát, kiállításmegnyitón és jótékonysági előadáson vehettek részt.

Szombaton vette kezdetét a XIV. Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. A szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus templomban kiállították Szent István koronázási jelvényei pontos másolatát, amelyeket Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, Sipos Miklós református lelkipásztor és id. Pallai Béla görögkatolikus parókus áldott meg. Schönberger Jenő Magyarország jelenlegi vezetőiért imádkozott, hogy azok az összmagyarság javára szolgálják Magyarországot és a magyar népet. Szent István királyunk példamutató családi élete emlékeztesse a mai nemzedéket a családi élet szépségeire, értékeire és a gyermekek nevelésének a fontos feladatára! Újra meg kell tanulnunk imádkozni, felismerve az imádság fontosságát és erejét. Sipos Miklós református lelkipásztor hangsúlyozta, hogy a Szent Korona arra emlékeztet, hogy honnan hova tartunk. Tamási Áron, majd az Úr Jézus Krisztus szavait idézte, és áldását adta a Szent Koronára. Id. Pallai Béla a Jézustól tanult imádsággal fohászkodott.

A résztvevőket köszöntötte vitéz Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceg, magyar királyi herceg. Varga Péter karnagy vezetésével fellépett a szatmárnémeti római katolikus székesegyház Gloria kórusa, valamint Karkó Henrietta vezetésével a felvidéki Rockszínház.

Kiállításmegnyitó

Az Iparosotthonban szintén meg lehetett tekinteni a Szent Korona másolatát a nap későbbi részében. Délután nyílt meg Somogyi Győző, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festőművész Magyar királyok arcképcsarnoka, valamint Potyók Tamás Holló László-díjas festőművész kiállítása.

A kiállítást Muhi Sándor művészettörténész mutatta be. Elmondta, hogy a képeket nézve az embernek az az első benyomása, hogy a két tárlat együvé tartozik, a valóság viszont az, hogy két különböző témáról van szó. Mégis valami nagyon keményen, nagyon szorosan összekapcsolja a két tárlat anyagát. Az első, ami közös bennük, az a hazaszeretet. Ez a fajta elkötelezettség minden egyes képzőművészeti alkotásról lerí, és feltehető a kérdés, különösen műkritikusi berkekben, hogy hol ér véget az elkötelezettség, és hol kezdődik a művészet. Muhi szerint ezt a kérdést felesleges feltenni, ugyanis a huszonegyedik század vizuális kultúrája egy hatalmas dzsungel, amiben nagyon sok látásmód és stílus megfér egymás mellett. Somogyi Győzőnek nem volt könnyű dolga, amikor megfestette az ötvenkét magyar királyt. Vannak királyok, akikről nem maradt fenn semmilyen ábrázolásmód. Ezeket úgy kellett kitalálni, hogy legyenek korhűek, egységesek, foglalják egy burokba a magyar történelmet, s miközben egységesítette és összefoglalta ezeket, ki kellett dolgozzon egy olyan kifejezésbeli stílust, ami az ikonfestészethez áll egy kicsit közel, de hatással van rá a konstruktivizmus is. Somogyi a személyiségek ürügyén próbálta meg bemutatni, közkinccsé tenni a magyar történelmet. Muhi úgy érzi, hogy a kiállításnak a képzőművészeti értékei mellett egy nagyon erős didaktikai értéke van. Ebben a térségben, ahol nekünk nem tanították a magyar történelmet, hiába jártunk magyar tagozatú osztályokba, nagy segítséget nyújtanak ezek a képek múltunk megismerésében, hiszen a múlt ismerete nélkül nem tudjuk meg, hogy kik vagyunk.

Nagy élményt nyújtott a résztvevők számára a Tokos zenekar előadása, amely szatmári népi muzsikát is játszott.

Megnyitó, jótékonysági előadás

Az Északi Színházban volt a Magyar Kultúra Hete ünnepélyes megnyitója. Kölcsey Himnuszát Liszkai Krisztián, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja mondta el.

Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke nagyon okos gondolatnak tartja, hogy 2020 — száz évvel a trianoni döntés után — a magyar összetartozás éve legyen. Ez nemcsak a határon átívelő összetartozásról szól, hanem arról is, hogyan tartozunk össze olyan térségekben, ahol kisebbségben, sokszor szórványban élünk. Európa sorsa nagy változásokon megy át. Egy felmérés szerint a németek többsége már szégyelli németnek vallani magát. Isten mentsen meg minket attól, hogy mi szégyelljük magunkat magyarnak vallani. Tóth-Páll Miklós az egyházak szerepére hívta fel a figyelmet. A történelmi egyházaink végig mellettünk voltak, nagyrészt nekik köszönhetjük, hogy az ilyen jellegű rendezvények létrejönnek. Tizennégy éve, amikor elindult a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat az Ady Endre Társaság szervezésében, természetes módon a Himnusz megírásához kötődött. A szervezők viszont úgy gondolták, hogy a magyar kultúra sokkal több ennél. A magyar kultúra nem más, mint Isten megszólítása. Ha szakrálisan gondolkozunk, és védekezünk a liberalizmus ellen, figyelembe kell vegyük, hogy a nyelv Isten ajándéka. Ettől kezdve a magyar kultúra, a nemzeti kultúra Istennek tetsző dolog, úgy kell vele bánni. Csoóri Sándor a millennium évében mondta, hogy egy nemzet szellemi energiája nem csak szabadságharcosi, írói, költői alkotásaiból fakad, hanem a szentekből áradó szellemi energiájából.

Dr. Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány és a Szent István Kör elnöke a szervezők nevében köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra napja a történelmi Szatmárhoz kötődik, a Fehérgyarmaton székelő Kölcsey Társaság Szatmárcsekén kezdte el ünnepelni az 1990-es évek elején, az ünnep ezt követően lett országos szinten és a magyarlakta területeken népszerű. Az, hogy a magyar kultúra napjából Magyar Kultúra Hete lett, az egy kifejezett szatmárnémeti ötlet, Tóth-Páll Miklóshoz kötődik. Ő volt az, aki a Himnusz megírása és Ady Endre halálának évfordulóját összekötve szervezi meg immár tizennegyedik éve a Magyar Kultúra Hetét. Nem véletlen, hogy ez az ötlet Szatmárban keletkezett, hiszen büszkélkedhetünk mind Ady, mind Kölcsey szülőhelyével. Két olyan emlékhely ez, amelyek mindig alkalmasak arra, hogy visszatérjünk, erőt merítsünk, megtisztuljunk. A fizikai közelségei ezeknek az emlékhelyeknek azt is emlékezetünkbe idézik, hogy milyen gazdag kulturális örökséggel rendelkezünk, ezeréves történelmünk milyen gazdag útravalót hagyott ránk. Az előttünk álló évben, a trianoni döntés századik évfordulójára készülődve ezeket a gondolatokat kell újragondoljuk, hogy ez a kulturális örökség volt az az útravaló, amely a ránk mért csapásokban a túlélést biztosította. Ady és Kölcsey a nemzetét és a nyelvét féltette, látva Magyarország összeomlását, ugyanakkor Magyarország erényeit is. Jó látni, tapasztalni és érezni azt, hogy ma is ünnepelhetjük a magyar kultúrát. Ez mind annak köszönhető, hogy követjük elődeink példáját, és tudjuk, hogy az alkotó munka, az egyetemes kultúra mércéjével mérhető teremtés az, ami a túlélést, a megmaradást, a megújulást biztosítja. Nem a nosztalgia, a magyarságra jellemző kesergés, hanem az értékek teremtése.

A jótékonysági előadáson — amit a Szatmár-Láncos Református Egyházközség javára szerveztek — fellépett a felvidéki Rockszínház, a Tokos zenekar, szatmárnémeti középiskoláinak a diákjai, és bemutatták Tolcsvay László–Tolcsvay Béla Magyar mise című rockoratóriumát.

Elek György