Klaus Iohannis, Románia elnöke Angela Merkellel, Németország kancellárjával folytatott megbeszélése után azt nyilatkozta, hogy Romániában nincs „magyar kérdés”. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke már Iohannis megválasztása után megjegyezte, hogy a német származású államelnök mandátuma idején a világ szemében megoldottnak fog tűnni a kisebbségi kérdés. De a nyilatkozatoktól függetlenül, valóban mi is a „magyar kérdés”? Beletartozik-e a „magyar kérdés”-be az, hogy huszonöt év alatt nem sikerült még csak parlamenti vitára se bocsátani a kisebbségi törvény tervezetét? Mennyire „magyar kérdés” az, hogy a magyar történelmi egyházak (de nagyon sok civil szervezet és magánszemély se), még mindig nem kapták vissza elkobzott ingatlanjaikat? Még mindig a románok legnagyobb ellensége az, aki szóba hozza a MOGYE újraindítását. Még mindig úgy tekintenek a magyar nemzeti lobogóra és a magyar történelmi jelképekre, mint pusztító fegyverekre, és úgy hat rájuk a magyar himnusz dallama, mint fegyverropogás. De nézzük meg a dolgok másik oldalát is. Iohannis arra is kitért, hogy a magyar kisebbségnek vannak politikai képviseletei, és „ők a mi tárgyalópartnereink”. Ez is egy jó pont Románia számára a világ szemében, és rossz pont nekünk, magyaroknak, ha nem tudunk élni ezzel a lehetőséggel. Örök kérdés: kinek a hibája az, hogy nincs annyi választott képviselőnk, mint amennyi a részarányunknak megfelelően lehetne? Kik a felelősek azért, hogy Romániában három magyar párt van, ezek egymásra mutogatva hibáztatják egymást azért, mert nem érünk el sikereket? Számtalan esetben beszéltünk és beszélünk sikerekről, de azokról mindig kiderül, hogy legjobb esetben félsikerek, amelyek kormányváltásokkor lenullázódnak. ,,Magyar kérdés” az is, hogy nagyon sok magyar gyerek román tagozaton tanul; az is, hogy nagyon sok magyar pedagógus és a magyar oktatásért küzdő politikus gyereke is román tagozaton tanul. ,,Magyar kérdés”-ként lehetne magyarázatot keresni: mi értelme van nagy pénzösszegeket befektetni olyan községi iskolák fejlesztésébe, ha az azokat működtető önkormányzati képviselők és az azokban dolgozó pedagógusok gyerekeiket városi iskolákban taníttatják? Arra is kellene gondolni: mi lesz azokkal a magyar gyerekekkel, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy városra ingáztassák őket, maradnak román tagozaton? „A magyar kisebbségeknek vannak politikai képviseletei” — nyilatkozta Iohannis. Ezek a politikai képviseletek miközben egymással harcolnak, olyan apró lépéseket is tesznek a választók érdekében, hogy az matematikailag semmit nem számít. Elhanyagolható az is, hogy Szatmárnémetinek magyar alpolgármestere legyen, mert úgysem tehetne semmit. Adtunk lehetőséget, hogy tegyen? Ezen a téren még az apró lépések megtételének a lehetősége sem volt megadva. A „magyar kérdés” erkölcsi kérdés kellene legyen. A „magyar kérdés”-t csak erkölcsi politikával lehet megoldani. Ezt viszont még ki kell találni.

Elek György