Mit olvasnak a mai fiatalok? Ha már a nagy (és kötelező) klasszikusok iskolaszagúvá lettek, ahogy lassan maga a kultúra is. Egyáltalán, olvasnak–e? S abban örömöt vagy csak felszínes információszerzést lelnek? Költészetünk Ünnepén a magyar irodalmat boncolgatták.

Kisjubileumi, azaz ötödik alkalommal szervezte meg az évről–évre színesedő és gazdagabbá váló, a magyar költészetet ünneplő rendezvényét a Harag György Társulat, amely idén nem csak új helyszínen, a Poesis rendezvénytermében és kertjében, de a hagyományostól eltérő „felvezetővel”, nyitott kerekasztal beszélgetéssel is várta az érdeklődőket. A Szatmári Friss Újság, a Szamos folyóirat és a Harag György Társulat értelmiségi beszélgetéssorozatának tervezett fókuszában ez alkalommal, értelemszerűen, a költők és versek álltak, méghozzá diákszemmel — hiszen számtalan fórumon, de családban is beszédtéma: hogyan kellene tanítani a magyar költészetet, a kezdetektől elegészen a kortárs költőkig, akik elvileg legközelebb állnak a fiatal generációhoz. A téma természetesen sokkal szerteágazóbb, hiszen egyrészt ott van az a bizonyos tanterv, amelyet a pedagógusoknak tartaniuk kell, másrészt pedig „nem úgy van az, mint volt rég”, amikor otthon kéznél volt a könyv, amikor természetes, öröm és élményszerzés volt az olvasás. Mint beszélgetésindítójában Frigy Szabolcs egyetemi oktató összegezte: míg Magyarországon kettő – négyévente készítenek felmérést arról, mikor, mit és hogyan olvasnak az emberek s ezen belül a fiatalok, Erdélyben sajnos nem készül ilyen kultúrafogyasztás-felmérés, pedig nagyon is szükséges lenne. „A demokrácia része a tudásmegosztás, az olvasás — ez nem volt mindig így, de a mai fiataloknak már ez a természetes, hogy bármikor, bármiről szóló olvasnivalóhoz hozzáférnek. A digitalizáció hatásai a kultúrát is elérték, új kulturális tagokat és trendeket hozva létre.” – magyarázta, kiemelve: a vers– és könyvolvasást különösen érintette a digitalizáció, teljesen új gondolkodási struktúrát hozva létre, ezért is kerülnek háttérbe bizonyos műfajok. „A könyvolvasás struktúrája ellentétes a digitalizációval, az irodalom lassan iskolaszagú lett, akárcsak maga a kultúra. A felmérések szerint kevesebb mint két könyvet olvasunk évente, s ha már a családban ez nem történik meg (tisztelet a kivételnek), az iskola fő szerepe (lenne) annyira megszerettetni az olvasást, a kultúrát a fiatalokkal, hogy a padokból kikerülve is akarjanak olvasni s nem azért, mert kötelező.” – mondta. Nem mellékes az sem, hogy a fiatalok reklámszövegeket, videofelvételeket, közösségi portálokon kommenteket, azaz rövid, úgymond töredékes szövegeket olvasnak legfőképp, s ami Frigy számára meglepő volt: nincs generációs könyv, amelyet mindenki olvasna, amelyről mindenki beszélne, s ennek következtében nincs generációs élmény sem. A fiatalok zöme nem azért olvas, mert olvasni jó, hanem mert információt akar szerezni (utilista mód), amit persze meg is kap, csak épp egy sekélyes, töredékes, felületes információözönt kap, teljes egészet átfogó kép nélkül, az általános műveltség háttérbe kerülésével. „Ez a fajta kultúra minden, csak nem hasznos, de hát ez jellemzi zömében a mai fiatalságot: hasznosat akarnak olvasni és nem jót, vagy még közérthetőbben: József Attiláról olvasnak és nem József Attilától.” – summázta.

Személyes tapasztalatai alapján szállt vitába az „utilista olvasással”–megbélyegzéssel Heinrich Andrea, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum magyar szakos tanára, hangsúlyozva: nagyon sok diák élvezetből olvas — igaz, sok esetben számára nem minősül irodalomnak vagy épp szépirodalomnak az az alkotás, amit kezükbe vesznek.

S hogy mi a gond a nagy, klasszikus és kötelező művekkel? A kötelezőségük és a több száz oldalas „nagyságuk” — fogalmazták meg a Szamos folyóirat diákújságírói. „Egyszerűen nincs idő olvasni — inkább ez az alapgond s nem az, hogy nem érdekel bennünket az olvasás vagy az a bizonyos regény. Az iskola, a tanagyag mellett alig jut idő valamire, s ilyen megközelítésből a versek 'kézenfekvőbbek', mint a vaskos regények” – mondta egyikük, míg a másik — s nem mellékesen filológia szakos – diáklány ennél is őszintébben fogalmazott: „A magyar irodalom nekem érettségi tantárgyat jelent, a kötelező olvasmányokon túl nem sok kedvem van foglalkozni vele.” A véleménypaletta színességéhez természetesen hozzátartozik az is, akinek Jókai Aranyembere jelentett olvasásélményt, viszont messze nem vonzza például korunk sikerírójának tartott Nyári Krisztián (nem hallgatva el azt sem: osztálytársait „nem fogja meg semmi, sem dráma, sem novella, sem költészet”), és az is, aki nyíltan bevallja: volt időszak, amikor ellökte magától a könyvet, az olvasást, aztán 'jött' egy ifjúsági regény, amivel kinyílt az irodalom kapuja s azóta a kötelező olvasmányokra is más szemmel néz. Persze nem csak ilyen „kapunyitó” könyvek, de különleges pedagógusok is vannak, emlékeztetett Bessenyei Gedő István dramaturg, felidézve: annó azért iratkozott matek–infó szakra, mert ott tanított Szilágyi Éva tanárnő, „aki még a kocka matekfejeket is rá tudta vezetni az irodalomra.” Arra a kérdése, hogy milyen problémákkal küzd az irodalomoktatás, Gál Gyöngyi magyartanár, szaktanfelügyelő adott választ, nyomatékosan hangsúlyozva: a diákok között van egy réteg, akiket igenis érdekel az olvasás, igenis megszólíthatóak, viszont a zöm az „egyszerűbb és gyorsabb” megoldást választja, azaz olvasmányélmény — amely a világlátást tágítja, formálja — helyett zanzásított cselekménytartalom.

A Költészetünk Ünnepe rendezvény folytatásában asztalra kerültek Ady Endre kedvenc ételei — kezdve a megverselt Pfefferfleisch–tól töltött káposztán, tejfölös-sült hagymás puliszkán át az almás pitéig —, közben a kertben Akerman Csaba és Laskodi Cynthai vezetésével készült a „disznófejű Nagyúr” vers-szobor újrahasznosított alapanyagokból, zajlottak a kézműves foglalkozások kicsiknek, de nem csak nekik. A Nyitott versblokk startjaként Petneházy Attila, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos szavalta el Székely János Fakakukk című verses fabuláját, aztán Bessenyei Gedő István olvasta fel — édesapja emlékének adózva — Szilágyi Domokos Kényszerleszállását, majd sorra szavaltak – olvastak költeményeket a Harag György Társulat tagjai s a jelenlévők.

Szabó Kinga Mária