Belföld

A magyar alpolgármester lemondását követelték Kolozsváron

2015.02.18 - 16:22

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári önkormányzati frakciója nyílt levélben követelte Horváth Anna alpolgármester lemondását amiatt, hogy a legutóbbi önkormányzati ülésen kiállt a román és magyar nyelvű helységnévtáblát szorgalmazó civil szervezet mellett.

A PSD önkormányzati képviselői azt rótták fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott kolozsvári alpolgármesternek, hogy a helyi magyarokat buzdította, minél többen kapcsolódjanak be a Musai-Muszáj nevű civil csoport által az önkormányzat ellen kilátásba helyezett perekbe. Ez a civil kezdeményezés amiatt tiltakozott, hogy a kolozsvári önkormányzat nem hajlandó kihelyezni a város bejárataihoz a román és magyar nyelvű helységnévtáblákat. Ezért kilátásba helyezték, hogy ezer pert indítanak a városháza ellen, miután egy hollandiai bejegyzésű civil szervezet legutóbbi ilyen kezdeményezése sikertelen volt. Az önkormányzati képviselők azt kifogásolták, hogy az alpolgármester "polgári engedetlenségre" buzdította a magyar lakosságot. Horváth Anna emlékeztette a szociáldemokrata képviselőket, hogy elsősorban a neki bizalmat szavazó magyar közösség érdekeit és értékeit képviseli alpolgármesterként. "A többnyelvű helységnévtábla ügyében megfogalmazott véleményemmel sem nekik (az önkormányzati képviselőknek), hanem a bennünket bizalmukkal és szavazatukkal megtisztelő választópolgároknak tartozom elszámolni, így fenntartom, és továbbra is azt kérem az RMDSZ Kolozs megyei szervezetével együtt a magyar közösségtől, hogy a civil és politikai téren zajló jogérvényesítés hatékonysága érdekében, hallassa hangját, (...) és támogassa aláírásával az ügyben újraindítandó civil pert" - mondta Horváth Anna. Állítólag a szociáldemokrata önkormányzati képviselők által gerjesztett botrány ürügy a magyar alpolgármester leváltására, hogy a PSD szerezze meg a város egyik alpolgármesteri tisztségét.