Szatmárnémeti

A madárszámlálási akciók dobogósai

2021.10.13 - 18:38

A legutóbbi nagy, egész Európát érintő természetjáró akció az őszi madármegfigyelés volt, amelyikhez romániai és azon belül szatmári madarászok is csatlakoztak. Ebben az évben negyven ország negyvenegy madártani intézete és egyesülete vagy madarászklubja csatlakozott az Eurobirdwatch21 kezdeményezéshez. Az október első hétvégéjén megtartott európai és kis-ázsiai vándormadár-megfigyelési akció most összesített eredményei szerint a legtöbb résztvevőt az oroszországi Bird and People Eegyesület szervezte ki folyó- és tópartokra, a magyarországi Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) csapata az előkelő második helyet szerezte meg ezen a toplistán, a harmadik legtöbb helyszínről pedig a hollandok küldtek be információt. Oroszországban 729 helyszínen, Magyarországon 195 helyszínen, Hollandiában pedig 162 helyszínen voltak kint távcsöves madárszámlálók a ominózus hétvégén. Hiába kis ország és hiába arányaiban kis számú tagság, az MME csapata az első lett a résztvevők számát illetően, 5415 főt bejelentve olyan társegyesületeket utasított maga mögé, mint az 5327 embert mozgósító oroszok és a 3448 ember részvételét megszervező svájciak. Az összeszámolt egyedszámot illetően idén is a finnek vezetnek 1,55 millió madár lajstromba vételével, őket a svédek követik 1,05 millió szárnyas összeszámolásával, a harmadikok pedig a litvánok, akik 1 millió madárról írtak jelentést.
Európai szinten erdei pintyből látni ilyenkor a legtöbbet, illetve sok még az apácalúd és a seregély, legalábbis a madármegfigyelésen résztvevők feljegyzései szerint. Magyarországon a seregély, a dankasirály és a tőkés réce az őszi toplistás madarak, mint ahogyan Romániában is.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vége a tavaszi vándorlásnak, minden madárfaj hazatért

Május végén, június elején ér véget a költöző madárfajok hazavándorlása Közép-Európában, a napokban az utolsóként hazatérő gyurgyalagok is megérkeztek.
Szatmár megye

Februári fagyok: Itt a madár-etetési időszak

Későn érkezett a tél, kitolódott a madáretetési időszak kezdete is, de hóban és ilyen nagy hidegben igencsak szükség van a élelemmel való rásegítésre.
Mi újság?

Bolygólesre hív ma este a Jupiter!

Érdekes égi jelenség lesz hétfőn látható este kilenc után: A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül 2022. szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.