Sport

A LPS-nél nevelkedett Onea alapember a Liga 1-ben

2021.01.07 - 11:22

Az immár 22 éves jobb-bekk 2019-től játszik az élvonalban, a Politehnicii Iași csapatában. Ebben a szezonban 15 bajnoki mérkőzésen kezdő volt, és átlagban 81,66 percet játszott meccsenként. Gyakorlatilag két gólt szerzett: a 4. fordulóban az Aradi UTA ellen megnyert mérkőzésen, illetve a 9. fordulóban, a FC Viitorul elleni bajnokin talált be, de ez utóbbit törölték, miután a Poli zöld asztalnál vesztette el a mérkőzést. 
„Ahhoz képest, hogy tavaly alig kaptam játéklehetőséget, most nagyon jól sikerült számomra a bajnokság odavágója. 15 mérkőzést játszottam, mindegyiken kezdő voltam, és megszereztem első élvonalbeli gólomat is” – nyilatkozta Răzvan Onea.
A fiatal farkasasszói srác gyerekként egy nagybányai magánklubban kezdett focizni, de 2012-től már Szatmárra jött, ahol Dacian Nastai edző formálta a Sportlíceumnál. 2017-ben ért a csúcsra a LPS-vel, hiszen ugyanis a 19 éven aluliak csapatával az országos bajnokságban bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben az aktuális címvédő FC Viiotrullal 3–3-at játszottak a szatmári legények, majd idehaza, több mint 3000 néző előtt Onea góljával szereztek vezetést a visszavágón. A tengerpartiak végül 4–2-re nyertek az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban, a vendégeknél pedig betalált Alexandru Măţan, aki jelenleg is a Viitorul alapjátékosa, illetve Denis Drăguș is, aki már a Serie A-ban játszik a Crotone csapatában. 
A LPS végül a negyedik helyen zárt, viszont az akkori keret legtöbb játékosa, az érettségi után „szétszóródott” az országban, vagy egyesek alacsonyabb osztályokban folytatták pályafutásukat. Onea a második vonalbeli CS Afumațihoz igazolt, ahol két év et játszott, 2019 nyarán pedig a moldovai élvonalbeli csapathoz került, ahol viszont az első évben, Mircea Rednic vezetése alatt kevés játéklehetőséget kapott. Az edzőváltás Oneának is jót tett, hiszen Daniel Pancu minden meccsre kezdőként küldte a pályára. 

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Vívás: érmek a lányok csapatversenyeiben

Nagyon szépen tud csillogni az ezüst és a bronz is.
Sport

Vívás: Zajlik a juniorok bajnoksága

A Szatmári Vívóiskola két sportolója is az első nyolc között zárt.
Szatmárnémeti

Iskolaépület lesz az egykori bentlakásból

Egy több mint ötven éve épült, évek óta használaton kívüli épületet hozna vissza az oktatási rendszerbe 16,5 millió lejből a szatmárnémeti városvezetés — a tanácsosok megszavazták.