Szatmárnémeti

A locsolásra használt vízért is csatornadíjat kell fizetni

2017.05.25 - 13:00

Magyarországon nem kell a használtvíz-elvezetési díját kifizetni annak a víznek, amit locsolásra használ el a fogyasztó, Szatmárnémetiben pazarlásnak számít a csapvíz ellocsolása.

 

Magyarországon szinte minden településen adott a lehetőség a vezetékes vizet szolgáltató céggel szerződést kötő lakosok számára, hogy külön óra mérje esetükben a háztartási és a kerti felhasználású csapvíz mennyiségét. A dolog azért fontos, mert ahogy Szatmárnémetiben, úgy a magyar településeken is a mérőórán át befolyó víz mennyiségével megegyező mennyiségű szennyvíznek az elvezetési díját számolja fel a szolgáltató. Ha más óra méri a kertben locsolásra elhasznált vizet, és más a házon belül és ténylegesen is a csatornába engedettet, szabályosan el lehet különíteni a két fogyasztást, és amit locsolásra használ el az ember, arra nem számol csatornázási díjat a vízszolgáltató. Azzal kapcsolatban, hogy ilyen rendszer bevezetésére van-e lehetőség Szatmárnémetiben is, Leitner Jánost, az Apaserv Rt. technikai igazgatóját kérdeztük, aki a következőket válaszolta:

— Több fenntartása is van egy ilyen vízfogyasztásmérési rendszerrel kapcsolatban az Apaservnek, de ezek közül a legfontosabb az, hogy a cég nem támogatja a csapvíz locsolásra vagy autómosásra való felhasználását. Mi ivóvízként kezeljük a vezetékbe pumpált folyadékot, de hogy aki fizet érte, az mit csinál vele, természetesen az ő dolga, ám észszerűen gondolkozva nem tudjuk ösztönözni azt, hogy a kellő mennyiségű, de azért végesnek számító föld alatti víztartalékot bárki is szétlocsolja. Másrészt pedig elég drága dolog is veteményre vagy a gyepre locsolni a csapvizet, becslések szerint egy tíz ár méretű konyhakert csapvízzel való meglocsolása tíz lejnél is többe kerül.

Ha valaki mégis beadvánnyal fordulna az Apaserv felé, hogy külön órát szereltetne a kertbe vezető vízcsőre, akkor azt egyenes formában nem utasítanák el. Ilyen igény esetén a cég igazgatótanácsa vitatja meg a kérdést és dönti el, hogy alkalmazhatóvá teszi-e a módszert, de a végső döntést ilyen esetekben is a vízszolgáltatót több mint kilencven százalékban tulajdonló szatmárnémeti városi tanács mondaná ki.

 

Princz Csaba