Sport

A Liverpool az első döntős

2022.05.04 - 12:51

A liverpooli mérkőzés után akár az esélytelenek nyugalmával is várhatta volna a Villarreal labdarúgócsapata az angol együttes elleni Bajnokok Ligája elődöntőjének a visszavágóját, viszont Unai Emery vezetőedzőt nem abból a fából faragták, aki olyan hamar feladja a harcot. A Liverpool a múlt héten „csak” 2–0-ra győzött, de másik két találatot érvénytelenítettek, és még emellett sok gólhelyzettel is elszórakozott Jürgen Klopp menedzser legénysége. 
Talán éppen a múlt heti eredmény nyugtatta meg túlságosan is a Liverpoolt, és elfelejthették, hogy azzal a Villarreallal állnak szemben, amely az előző két körben a Juventust és a Bayern Münchent küldte haza. A túlzott ellazulásnak pedig kevés híján meg is lett a böjtje.  
Kisebb túlzással mondhatni, hogy a spanyol együttes úgy kezdte a mérkőzést, hogy egy gólt le is dolgozott a hátrányából: valósággal nekiesett ellenfelének az esővel alaposan elárasztott pályán, és már a 3. percben megszerezte a vezetést. Pervis Estupinán bal szélről érkező beadása után Étienne Capoue megelőzte Andrew Robertsont, kapásból középre játszott, az érkező Dia pedig az ötös vonaláról nem hibázta el a lehetőséget (1–0). 
Kisebb sokk érhette az angolokat, akik nem tértek magukhoz ezután sem, a Villarreal pedig igyekezett fokozni a nyomást. Néhány perccel a szünet előtt érkezett is a második hazai gól: Capoue remek indítás után jól fordult be Robertson mellett, és kiválóan ívelt középre, Francis Coquelin pedig hat méterről a jobb felső sarokba fejelt (2–0).
A Villarreal teljesen megérdemelten egyenlítette ki a párharc állását, a kérdés csupán az volt, hogy meddig tart ki a lendülete. A második játékrész keserű választ adott...
Klopp érezte, hogy változtatnia kell, beküldte Luis Díazt, ám a legnagyobb különbséget a Liverpool hozzáállása jelentette – érezhető volt, hogy a német tréner rendet tett a fejekben, ráadásul a spanyolok nem tudták fenntartani az első félidőben látott magas szintű játékot. Igaz, az összeeséshez kellett Gerónimo Rulli kapus hathatós közreműködése is.
A 62. percben Fabinho lövését védte be az argentin (2–1), öt perccel később Luis Díaz fejese talált utat a lába között (2–2), majd az egészet keretbe foglalva egészen a térfél közepéig kijött a kapujából, hogy aztán a saját térfeléről induló Sadio Mané elvigye mellette a labdát, és az üres kapuba lőjön (2–3).
A hajrában emberelőnybe kerülő Liverpool könnyen kiütésessé tehette volna a győzelmet, ám a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Klopp csapata így is kettős győzelemmel jutott be a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe – története során tizedszer –, és várhatja a május 28-i párizsi csatát.
„Mondtam nekik, hogy jobban használják ki az üres területeket, legyenek rugalmasabbak, és ne játszanak a kezükre az emberfogásos taktikájuknál. Elképesztő stadionjuk van, Unai Emery csodás munkát végez, nagyszerűen játszottak, de összességében megérdemelten jutottunk tovább. Nem tudom eléggé dicsérni, milyen jól futballoztak az első félidőben. Amikor megláttam az első megmozdulásainkat a szünet után, tudtam, hogy megfordíthatjuk a dolgokat, persze ehhez be kellett találnunk” – értékelt Klopp.
„A mérkőzés elején a legoptimistább forgatókönyvünk valósult meg, amiről beszéltünk és amit terveztünk, de még így is többre volt szükségünk, valóban tökéletes játékra, különösen védekezésben. Az első félidőben kivételesen jók voltunk, reményt adott nekünk a folytatásra. De a második félidőben nem volt elég kapacitásunk arra, hogy felvegyük a versenyt az igazán lenyűgöző Liverpoollal” – mondta Unai Emery.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Villarreal CF – Liverpool FC 2–3 (2–0)
Gólszerző
: Dia 3., Coquelin 41., illetve Fabinho 62., Luis Díaz 67., Mané 74.
Kiállítva: Capoue 86. (Villarreal)
Továbbjutott: a Liverpool, 5–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel.

P. A./Nemzeti Sport

Ajánljuk még a témában:

Sport

Eddig tartottak a Ferencváros idei BL-álmai

A Ferencváros hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.
Sport

A Ferencváros hazai pályán játszik a továbbjutásért

A Ferencváros focicsapata döntetlenről várja a Qarabag elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében; a párharc továbbjutója legalább az Európa Liga csoportkörében szerepelhet.
Sport

Döntetlenről folytatódik kedden a párharc

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Qarabağ vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első, szerdai mérkőzésén.