„Olyan fiatal házasok jelentkezését várjuk, akik Szatmárnémetiben látják a jövőjüket, tanulmányaikat befejezve visszatérnek ide, és itt szeretnének letelepedni, illetve dolgozni, és ami fontos, hogy takarékoskodni szeretnének.
Ezeknek a lakásoknak egy ismert tulajdonsága, hogy lehet bennük félretenni, és szeretnénk ezzel az olyan fiatal házasokat támogatni, akik takarékosságra törekednek, és két év múltán tovább akarnak lépni, és tovább is fognak tudni lépni.
Ami még fontos, hogy a pályázóknak egyet kell érteniük azzal, hogy ott lakva elfogadják nemcsak a környezeti adottságokat, hanem azt is, hogy az alapítvány is tevékenykedik körülöttük, hiszen ott található a tanműhely és a tankert. Lehet, hogy nekik is segíteni fog a velünk való együttműködés, együtt lakás.
Fontos megjegyezni, hogy a gyermek egyáltalán nem hátrányt, hanem előnyt jelent — hangsúlyozta Koczinger. További információkért hívják a 0261.715.136-os telefonszámot, kérdéseiket küldjék el az [email protected] címre!