Helyi érték

A lelki problémák megoldásában fontos az önismeret

2017.03.20 - 14:49

 

Nagyon sok a szorongó és a depressziós ember. Barbara Beáta klinikai szakpszichológussal a pszichoterápiai kezelésekről és ezek eredményességéről, a szorongásokról, valamint a párkapcsolati problémák megoldásának a lehetőségeiről beszélgettünk.

 

— Mit jelent ma pszichológusnak lenni?

— Amikor elkezdtem az egyetemen a pszichológiai tanulmányaimat, azt hittem, hogy a hároméves képzés végén már „nagy pszichológus” leszek, saját rendelőmben, egy kényelmes fotelben ülve segítek azoknak, akik hozzám fordulnak. Ahogy teltek a hónapok, kezdtem rájönni, hogy ez nem olyan egyszerű, mert az első három év után következnek a különböző szakirányú képzések. Kissé elbizonytalanodva vettem tudomásul, hogy a képzések tárháza végtelen, és majd döntenem kell arról, hogy melyik irányba indulok el. A tanáraim elmagyarázták, bármerre indulok, ahhoz, hogy a hivatást becsületesen végezzem, folyamatos fejlődésre van szükségem, ami azt jelenti, hogy a képzéseknek soha nincs vége. Kezdetnek elvégeztem a klinikai szakpszichológiát, majd az integratív pszichoterápiát is.

— Mi a feladata a klinikai szakpszichológusnak?

— A klinikai szakpszichológus feladata a páciensek lelkiállapotának felmérése különféle pszichológiai tesztek és módszerek segítségével. Az értékelésekkel segíti, illetve kiegészíti a pszichiáter munkáját. Emellett jogosult különböző bizottságok számára klinikai szakvéleményt kiállítani. Az ülések alatt a pszichológiai tanácsadás mellett rövid, 3–4 alkalomból álló krízisintervenciót is végezhet. Ez nem pszichoterápia. Egy klinikai szakpszichológus nem végezhet pszichoterápiát. Pszichoterápiát az a pszichológus végezhet, akinek van ilyen irányú képzése. Többféle képzés közül lehet választani, mindegyik hosszú, időigényes és nagyon sok pénzbe és fáradságba kerül.

— Nagyon sok pszichológus végez magánpraxist. Erre van igény? Ilyen sok a pszichológiai probléma?

— Igen, van igény rá, és tapasztalatom szerint ez az igény növekvő tendenciát mutat. Sok a pszichológus, de nem mindegyik rendelkezik olyan végzettséggel, mint amit gyakorol. Az, hogy ki milyen tevékenységet végezhet, ellenőrizhető a Romániai Pszichológusok Kamarájának a honlapján. Sajnos vannak, akik olyan tevékenységet folytatnak, amire nincs megfelelő képesítésük és engedélyük. Nem megfelelő felkészültséggel dolgozni nagy felelőtlenség, ugyanis sokat lehet ártani vele.

— Sokan azt mondják, kevés az iskolapszichológus, mások úgy gondolják, nem sokat segítenek. Mi a valóság?

— Elsősorban tisztáznám azt a tévhitet, hogy az iskolapszichológus gyermekterapeuta is. Az iskolapszichológusi státusz külön szakirányú végzettséget igényel. Neki fontos és sokrétű szerepe van, hiszen ő áll az első vonalban a gyerek, tanár és szülők kapcsolati háromszögében. Ő az, aki mediálja a konfliktusokat a tanár és a diák, a tanár és a szülő vagy a szülő és a diák között. Ezek kényes dolgok, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő szakemberek foglalkozzanak ezzel a tevékenységgel. Az iskolapszichológus nem végezhet pszichoterápiát, csak tanácsadást, de kiemelt szerepe van.

Hangsúlyoznám, hogy elengedhetetlen a képzett iskolapszichológusok jelenléte és tevékenysége minden iskolában.

— Milyen problémákkal mennek az emberek pszichológushoz?

— A pszichológiai esetek sokrétűek, önértékelési problémák, nagy horderejű változások, veszteségek, gyász, döntésképtelenség, különböző konfliktushelyzetek, viselkedési gondok stb. De kiemelném, hogy nagyon sok a szorongó és a depressziós ember. Többféle szorongás létezik. Az, amikor izgulok, szorongok egy dolgozat, vizsga előtt, természetes, hiszen okom van rá, a minősítésem vagy előmenetelem függ tőle. Ha valaki ok nélkül szorong, állandó készenléti állapotban van, várva, hogy most mi fog történni, az már nem egészséges szorongás. Ezekből a krónikus szorongásokból alakulnak ki a félelmek és fóbiák. Erre példa, amikor egy egészséges ember éveken át retteg attól, hogy egyszer megbetegszik. Munkám során azt tapasztaltam, hogy sok ember szorong a megélhetése miatt — megjegyezném, nem mindig alaptalanul. Fél, hogy bármikor elveszítheti a munkáját, vagy mert nincs annyi jövedelme, hogy igényeinek megfelelően éljen. Egy idő után ez a félelem átveszi a hatalmat az egyén felett, és irányítani fogja, míg végül éppen emiatt veszíti el a munkáját.

— Vannak dolgok, amelyeken rövid távon nem lehet változtatni. Mindenki vágyik olyan dolgokra, amiket soha nem fog megkapni, vagy nem egyik napról a másikra. Ezek az emberek hiába szoronganak, úgysem változik meg a sorsuk. Lehet-e tenni valamit, hogy ha nem is fogadják el ezt a helyzetet, ne stresszeljék magukat hiába?

— Valóban vannak olyan élethelyzetek, amelyek próbára tesznek minket. Ha például elveszítjük a munkánkat, az egy krízishelyzethez vezet, amiből nehéz megtalálni a kiutat. A pszichoterápia segít megtalálni és mozgósítani a belső erőforrásokat, ezáltal a komfortzónánkból kilépve más lehetőségeket is észrevehetünk. A pszichoterápiás ülések alkalmával megismerjük önmagunkat, rejtett vágyainkat és a határainkat is. Mindig van döntési lehetőség, maradhatok az ismert területen, „a komfortzónámban”, vagy átlépve határaimat új utakat kereshetek.

— Ezen a területen nincs megelőzés, mit tehetünk akkor, ha látjuk, hogy valaki rossz irányba halad?

— Ez jó kérdés. Az egyén személyiségét fogantatásunk pillanatától formálja a család. A későbbiekben a társadalom is tovább csiszolja egyéniségünket. Ahhoz, hogy valakiből kiegyensúlyozott felnőtt legyen, fontos, hogy gyermekkorában milyen hatások érik. Gyermekkorban az érzelmi intelligencia fejlesztésével segíthetjük ezt a folyamatot. Arra a kérdésre, hogy segíthetünk-e valakinek, ha azt latjuk, hogy rossz irányba halad, a válaszom az, hogy az első lépes a pszichoterápiában, hogy a páciens igényelje és kérje a segítséget. Aki segítséget kér, azonosította és tudatosította, hogy van egy problémája, amit egyedül már nem tud megoldani. Valakinek megmondani azt, hogy ha arra mész, bele fogsz esni a gödörbe, nem lehet. Ha ezt megteszem, elveszem az ő tanulságát. Szólhatok, hogy légy figyelmesebb. Azt nem kell megmondanom, hogy miért. Nem kell a szájába rágni, hogy mit tegyen. Ez olyan, mint a kamasz-szülő viszony. Mi az, hogy anya megmondja nekem, hogy mit vegyek fel? Vagy hogy hideg van, vegyél sálat! Választhatom azt, hogy napi szintem veszekszem azon, hogy vegyen sálat, vagy választhatom azt, hogy elengedem sál nélkül, hazajön összefagyva, és legközelebb már nem fog elmenni sál nélkül. A megmondásokból és a folytonos figyelmeztetésekből nem igazán tudunk tanulni. Csak abból lehet tanulni — és ez a felnőttekre is érvényes —, amit az ember megtapasztal. A kéretlen segítség vagy a kéretlen tanács soha nem hoz gyümölcsöt. Ha valaki megkérdezi a véleményem, én azt elmondhatom, de az az én személyes véleményem, és nem biztos, hogy másoknak is jó lesz.

— Beszéljünk egy kicsit a párkapcsolati problémákról, ugyanis ezen a területen is sok a gond.

— A párkapcsolatok nagy részénél a nem megfelelő kommunikáció és a nem megfelelő önismeret a problémák, konfliktusok okozója. Több olyan párral dolgoztam, akik azért kerestek meg, mert megjelent egy harmadik személy az életükben. Én a klasszikus családmodellben hiszek, értékrendem szerint egy pár életében elfogadhatatlan a harmadik személy. Természetesen nem ítélem el senkinek a döntését, ez az én személyes véleményem. Tapasztalatom szerint a párterápiában eredményt csak úgy lehet elérni, ha a társak együtt küzdenek a kapcsolat megtartásáért, megszakítva a szerelmi három- vagy akár négyszöget. Nem lehet hármasban, négyesben családi életet élni (és itt nem a gyermekekre gondolok mint harmadik, negyedik fél).

A családterapeuta feladata, hogy a párokat átsegítse bizonyos életkríziseken.

Nem minden kapcsolat megmenthető. Ebben az esetben a pszichoterapeuta dolga az, hogy minél kevesebb sérüléssel történjen meg az elválás. Sokszor egy szakítás, válás alkalmával lemondunk a szép emlékekről, kellemes érzésekről, pedig ez nem helyes, nem kellene ezt tenni.

— Vannak olyan helyzetek, amikor nincs harmadik személy, mégis kialakul a se veled, se nélküled állapot. Ilyenkor mi a teendő?

— Ilyen is van. A párok nagyobb része nincs felkészülve a házasságra. Az viszont, hogy egymásra találnak, nem véletlen. Minden attól függ a későbbiekben, hogyan csiszolódnak össze. Ahhoz, hogy kialakuljon egy jól működő kapcsolat, nagyon sokat kell dolgozni mindkét félnek. Elfogadni a másikat és kompromisszumokat kötni nem mindig könnyű feladat. Bármilyen kapcsolat, lehet az házastársi vagy baráti, folyamatos érzelmi befektetést igényel. Ahhoz, hogy képes legyek kompromisszumokra, először tisztában kell lennem a saját igényeimmel. Sokan felnőttként sem tudják, hogy mit akarnak pontosan. A folytonos elvárások megmérgezik a kapcsolatokat. Véleményem szerint nagyon jó lenne, ha működne egy pszichológiai családtervezés. Önismereti órákat kellene tartani, mert nagyon sok fiatal — sőt, felnőtt — nem ismeri önmagát. Kevés ember van tisztában a valós lelki igényeivel, ezért hasznos lenne az önismereti csoportos terápiák alkalmazása is.

 

 

Elek György