Nagykároly

A legrosszabb, a legkisebb rossz és a legjobb

2019.02.05 - 15:09

A legkisebb rossz Nagykároly számára az lenne, ha ugyanannyi pénz lenne idén, mint tavaly. Bekő Tamás szerint úgy illenék, hogy az önkormányzatok a többletfeladatokhoz többletforrásokat is kapjanak.

 

Nem szívesen nyilatkozott az országos költségvetés-tervezet kapcsán Bekő Tamás nagykárolyi városmenedzser. Mint emlékeztetett, egyelőre korai, hiszen még a kormány sem hagyta jóvá az elképzelést, azaz valószínűleg még módosít rajta. De ha már nagyon kötöttük az ebet a karóhoz, kifejtette, hogy mit eredményezne mindez Nagykároly számára, amennyiben úgy maradna, ahogyan itt-ott megszellőztették.

Ha a jövedelemadó 60 százaléka helyben marad, akkor az a tavalyi szinten számolva mintegy 5 millió lejnyi többletforrást jelentene. Ha a fogyatékkal élőket megillető juttatásokat és a gondozóik bérezését teljes egészében ráterhelik az önkormányzatokra, és nem biztosítanak mellé egyéb forrásokat, akkor ez Nagykároly esetében az 5 milliónyi többletforrást teljes egészében felemésztené, sőt — emelte ki a városmenedzser. Mint kifejtette, a gondozók illetménye és a gondozottak bére a minimálbérhez kötött — amennyiben a gondozottak száma nem növekedne (viszont az évről évre magasabb) —, azaz hozzávetőleg 10 százalékkal többet jelentene: körülbelül félmillió lejt pluszban, illetve nagykárolyi szempontból mínuszban. Elmondta, hogy 2018-ban Nagykároly körülbelül 5 millió lejt kapott a központi költségvetésből a gondozottak bérére, ehhez saját erőből 10 százalékot tett oda a helyhatóság — magyarán legalább 5,5 millió lejes lehet ez a kiadás. Ehhez még célszerű hozzászámolni, hogy vélhetően emelkedik a gondozottak (azok, akik saját maguk ellátására képesek, illetményt kapnak — szerk. megj.) és/vagy a gondozóik (ők a munkájukért bért kapnak) létszáma. „Ha így számolom, az 5 millió pluszt, amit kapnánk, elviszi az 5,5 millió többletkiadás” — fogalmazott. Hozzátette, hogy egyelőre ki kell várni, milyen lesz a végső büdzsétervezet, és azt miként fogadja el a parlament. Elmondása szerint Nagykároly szempontjából az lenne a legkisebb rossz, ha ugyanannyiból gazdálkodnának, mint tavaly, ugyanolyan feltételek mellett. Avagy többletfeladatokat kapna a helyhatóság, viszont ehhez arányított többletforrásokat is. A legnagyobb rossz az lenne, ha kapna az önkormányzat némi pénzt pluszba, ellenben sokkal több feladata lenne. A legjobb pedig nyilván az lenne, ha tényleg több forrást hagynának a központi költségvetésből a helyieknek.

 

 

Megyeri Tamás Róbert