Sport

A legjobb éve után a csúcsra törne Kovács „Tisza”

2017.01.04 - 16:09

Egy szakportálnak adott interjúban a nagykárolyi FIFA-bíró bevallotta, hogy Angliában szeret legjobban bíráskodni. Tavaly brit földön vezette a pályafutása legnehezebb mérkőzését.

Saját bevallása szerint az eddigi pályafutása legjobb évén van túl Kovács István (Tisza), labdarúgó játékvezető. A 32 éves nagykárolyi spori 2007-ben debütált a román élvonalban, miután 22 évesen romániai Szuperkupa-mérkőzést vezetett. 2010-ben kapta meg a nemzetközi szövetség kitűzőjét, ezzel ő volt akkoriban a legfiatalabb európai FIFA-bíró. 2015-ben az európai szövetség (UEFA) bírói testülete előléptette a nemzetközi másodosztályos kategóriába (First category), tavaly pedig Európa Liga csoportmeccseket, Bajnokok Ligája- és világbajnoki selejtezőket is vezetett, ezért nevezte a legeredményesebb évének az elmúlt esztendőt. „Kétség kívül a Celtic – Asztana BL-selejtező volt a legnehezebb mérkőzésem 2016-ban, mivel a továbbjutás a 90. percben, büntetőrúgás után dőlt el” — mondta Tisza a scoaladearbitri.ro szakportálnak adott interjúban. Szintén a glasgow-i meccshez kötődik a legkülönlegesebb élménye is, hiszen bevallása szerint ő is lúdbőrözött, amikor 55 ezer Celtic-szurkoló énekelte a „You’ll never walk alone”-t.

Egyébként a brit földön jól érzi magát Tisza. Az interjúban arról beszélt, hogy egyik álma teljesült, amikor 2014 december 11-én Liverpoolban vezette első EL-csoportmeccsét, az Everton – FK Krasnodar találkozót. „Egy valóra vált álom volt, hiszen egyik vágyam volt, hogy Angliában vezethessek mérkőzést. A tény, hogy ott debütálhattam nemzetközi tétmeccsen, nagyon boldoggá tett. Ez azt jelenti, hogy imáim meghallgatásra találtak” — mondta.

Céljáról beszélve a sípmester azt mondta, hogy a csúcsra tőr: „A csúcsra akarok felérni, de ehhez türelem kell. Lépésről lépésre kell feljutni a ranglétrán, ez nem megy egyik napról a másikra.” Az egyik ilyen lépést éppen tavaly tette meg Tisza, hiszen hat tétmérkőzésre kapott megbízást, amelyek után jó osztályzatot kapott és elnyerte a nemzetközi bírómegfigyelők elismerését is.

Az interjúban elárulta, hogy a mérkőzések előtt sok videofelvételt néz meg az érintett csapatok korábbi meccseiről, és ez is része a találkozókra való felkészülésben. „A videó felvételek során elemezem a csapatok játékát, nézem, hogy kik azok a játékosok, akik rendszerint gondot okozhatnak, megnézem, hogy miként viselkednek a játékosok a rögzített helyzeteknél illetve az ellentámadásoknál. Emellett természetesen erőnléti edzéseket végezek, de próbálok lazítani is, ilyenkor könyvet olvasok vagy dokumentum filmeket nézek.” A pályán nem tesz különbséget a csapatok között és igyekezik korrektül ítélkezni. „Amikor egy ítéletet hozok a pályán, csak arra gondolok, hogy korrektül döntsek. Nem számít a csapat neve és nem akarom egyik csapatot sem pártolni. Egy bíró nem szabad hagyjon a közönség nyomásának.” Tisza egyébként úgy véli, hogy román élvonalban Răzvan Marin (FC Viitorul) a legsportszerűbb játékos, illetve Ionuț Popa (Temesvári ACS Poli) a legsportszerűbb edző.