Belföld

A legfőbb ügyészség is vizsgálatot indított a DNA ellen

2018.02.13 - 18:00

A legfőbb ügyészség is vizsgálatot indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ploieşti-i ügyosztályát érintő, vasárnap este nyilvánosságra hozott hangfelvételek kapcsán — írja az Agerpres.

Az ügyészség keddi közleménye értelmében egy büntetőpanasz alapján indult kivizsgálás a médiában ismertetett felvételekkel kapcsolatban. Az ügyben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő Igazságügyi Felügyelet is hivatalból eljárást indított annak megállapítására, hogy történt-e fegyelmi vétség - emlékeztet a közlemény. "A legfőbb ügyészség maradéktalanul bízik abban, hogy mind a bűnügyi kivizsgálás, mind az előzetes vizsgálatok szakszerűen zajlanak majd, és tisztázódnak a médiában ismertetett álláspontok" - írja még a közleményben. Vasárnap este az Antena 3 televízió műsorában nyilvánosságra került több olyan hangfelvétel, amelyeken állítólag Lucian Onea, a DNA ploieşti-i ügyosztálya főügyészének párbeszéde hallható Vlad Cosma volt képviselővel, aki ellen korrupció miatt emeltek vádat. A felvételek kapcsán a DNA hétfőn sajtóközleményt adott ki, leszögezve, azokkal a Vlad Cosma és Sebastian Ghiţă perét előkészítő ügyészek és rendőrök lejáratása a cél. A DNA állítása szerint a befolyással való üzérkedéssel vádolt Vlad Cosma (akinek a perét február 19-én tárgyalja a legfelsőbb bíróság), hangfelvételeket készített, majd azok részleteit összevágva, elferdítve mutatta be a valóságot bizonyos büntetőjogi ügyekről. Ezt megelőzően az elmúlt napokban (utoljára február 9-én, pénteken) Vlad Cosmához közel álló emberek több ízben felkeresték a területi ügyészség vezető ügyészeit, akiknél megpróbálták elérni, hogy kedvezően járjanak el Vlad Cosma és apja, Mircea Cosma ügyében. Utóbbi ellen szintén büntetőjogi per folyik vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt - emlékeztetett a DNA közleménye. A közbenjárók állítólag azt próbálták elérni az ügyészeknél, hogy ne indítsanak büntetőjogi kivizsgálást bizonyos tettekkel kapcsolatban, amelyek összefüggésben állnak a már bíróság elé került üggyel, valamint hogy állítsanak ki egy okiratot, amely a vádlottat kedvezőbb jogi helyzetbe hozza a már folyó perben. Az említett személyek ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy ha mindez nem történik meg, olyan, kifejezetten erre a célra összevágott felvételeket fognak közzétenni különböző televíziócsatornákon, amelyekkel lejáratják az üggyel foglalkozó nyomozó hatóságokat. Bizonyítékul a DNA közleményében nyilvánosságra hozta egy, a Mircea Cosma érdekeit képviselő személy és a DNA ploieşti-i kirendeltségének alkalmazottja közti, 2018. február 9-én lezajlott párbeszédről készült hangfelvétel szövegét. Ebben a vádlott érdekeiben közbenjáró személy azzal fenyegetőzik, hogy vasárnap olyan montírozott hangfelvételek jelennek majd meg a televízióban, amelyekkel 'mindenkit tönkretesznek', és 'nagy botrány lesz belőlük, robbanni fog'.