Csütörtökön rendezik a labdarúgó Európa Liga legjobb 16 közé jutásáért zajló forduló első mérkőzéseinek a javát, és ezen a napon pályára lép a FCSB, a román élvonal elmúlt idényének bajnoki ezüstérmes bukaresti alakulata is.
Nicolae Dică edző legénysége a Laziot fogadja a román fővárosban, és abban bíznak, hogy a rómaiak nem tudnak még kilábalni a negatív sorozatukból. Az utóbbi négy mérkőzésből hármat elvesztettek és egyetlen döntetlent játszottak: az AC Milan otthonában rendezett kupameccsen 0–0 volt a végeredmény. A Serie A-ban viszont kikaptak Milanóban és Nápolyban, de vereséget szenvedtek odahaza a Genoa elleni bajnokin is. A 3-ról az 5. helyre csúsztak vissza az olasz élvonal táblázatában, de a 6. Sampdoria is feljött már öt pontra a Lazio mögé. Ezzel szemben a FCSB egy szászmedgyesi győzelemmel, és a Kolozsvári CFR elleni derbin a hazai döntetlennel kezdte a honi tavaszi idényt, így továbbra is második a Liga 1-ben.
A legjobb harminckettő között egyébként a Napoli, a Borussia Dortmund, az Atlético Madrid és az Arsenal a legnagyobb favoritok. Előbbi kettő hazai pályán, utóbbiak pedig idegenben lépnek pályára a mai, első mérkőzésen. Mindezek közül a Napoli és a Leipzig egymás elleni párharca tűnik a forduló slágermeccsének, ugyanis mindkét alakulat a Bajnokok Ligája csoportköréből került át az EL-be
Az idei Európa Liga-kiírás döntőjének a helyszíne Lyon lesz. A helyi Olympique együttes ma hazai pályán fogadja a Villarrealt. Ezt a mérkőzést – a Nemzeti Sport értesülései szerint – Kassai Viktór fogja vezetni. Franciaországba utazik a nagykárolyi Kovács István is: mint arról beszámoltunk, „Tisza” a Nice – Lokomotiv Moszkva meccset vezeti.
Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, 1. mérkőzés
Csütörtök
18 óra
FK Asztana (kazah) – Sporting CP (portugál) (Telekom Sport 1, magyar Digi Sport1)
20 óra
Borussia Dortmund (német) – Atalanta (olasz) (Telekom Sport 3, magyar Digi Sport1)
Nice (francia) – Lokomotiv Moszkva (orosz)
Szpartak Moszkva (orosz) – Athletic Bilbao (spanyol)
Real Sociedad (spanyol) – Red Bull Salzburg (osztrák)
Ludogorec Razgrad (bolgár) – AC Milan (olasz) (Telekom Sport 2, magyar Digi Sport3)
Östersund (svéd) – Arsenal (angol) (Telekom Sport 4, magyar Digi Sport2)
Olympique Marseille (francia) – Sporting Braga (portugál)
22.05 óra
FC Köbenhavn (dán) – Atlético Madrid (spanyol) (Telekom Sport 4, magyar Digi Sport1)
AEK Athén (görög) – Dinamo Kijev (ukrán) (magyar Digi Sport2)
Celtic (skót) – Zenit (orosz)
Napoli (olasz) – RB Leipzig (német) (RTL II, Telekom Sport 2)
Olympique Lyon (francia) – Villarreal (spanyol) (Telekom Sport 3, magyar Digi Sport3)
Partizan Beograd (szerb) – Viktoria Plzen (cseh)
FCSB (román) – Lazio (olasz) (Pro Tv, Telekom Sport 1)
Kedden rendezték
Crvena zvezda (szerb) – CSZKA Moszkva (orosz)