Belföld

A lapok szerint Ponta uralta a jelöltek televíziós vitáját

2014.11.12 - 16:25

A szerdai hazai lapok szerint Victor Ponta miniszterelnök uralta az elnökjelöltek televíziós vitáját, amelyen nyilvánvaló „verbális” fölényben volt ellenfelével, Klaus Iohannis nagyszebeni polgármesterrel szemben.

A Ponta és a Iohannis közötti vitát kedden este tartották az egyik hírtelevízióban. A két jelölt először találkozott ilyen keretek között. Az ellenzék szócsövének tekintett Evenimentul Zilei szerint Klaus Iohannis nem mutatott semmi látványosat, ráadásul szereplésével Victor Pontára irányította a reflektorokat. A szintén ellenzéki, liberális kötődésű Adevărul című napilap szerint a vita kidomborította a két jelölt személyisége közötti különbségeket, így Ponta agresszív volt, túl sokat beszélt, ezzel szemben Iohannis megőrizte nyugalmát. A szintén az ellenzékhez közelebb álló Gândul.info portál elemzője, Cristian Tudor Popescu szerint „Ponta olyan volt, mint amilyennek ismertük, szemtelen, felületes, ügyeskedő és érzéketlen, Iohannis is hozta a formáját, így rögtönzött, tartalmatlan volt”. A szintén ellenzéki Hotnews.ro hírportál szerint a vitát verbálisan Ponta dominálta. Az ellenzékkel többnyire kritikus cotidianul.ro hírportál szerint Ponta agresszív és szemtelen volt, Iohannis lassú és felkészületlen. „Iohannisból hiányzik a spontaneitás, Ponta pedig képes bármiről beszélni még akkor is, ha nem mond semmit” — állapította meg a portál. A kormány szócsövének tekintett Jurnalul Naţional című napilap szerint Iohannis nem találta fel magát a Pontával folytatott párbeszédben, túl mereven ragaszkodott a kampánystábjával megbeszéltekhez, és amikor váratlan kérdést szegeztek neki, visszavonult. A kormányhoz közel álló média szerdán közzé tette a CSCI közvélemény-kutató felmérését, amely szerint az összecsapást nézők 70 százaléka szerint Ponta nyerte a vitát.