Politikusok — főként választási kampány idején — gyakran hangoztatják, hogy milyen nagy pártfogói ők a kultúrának. Olyan ez, mintha a vallásos ember azt mondaná, hogy ő Isten pártfogója. A kultúra léte nem attól függ, hogy a politikusok pártfogolják-e vagy sem, a kultúra csírái az emberrel együtt hajtottak ki, ezek a csírák az emberrel együtt fejlődnek, növekednek, ha a kultúra elpusztul, az nem a támogatók hiánya miatt lesz, hanem amiatt, mert az emberi sors olyan mély pontra merül.

A ma embere valóban a kultúra fölé helyezi a pénzt, a rangot, a hatalmat és sok más egyebet. Pedig a pénz, a rang és a hatalom egy idő után teherré válik, megnehezíti az életet, úgy rátelepedik az emberre, hogy az igazi emberi dolgok elkicsinyülnek, másod-, harmadragúvá válnak válnak, az ember pedig ott marad a pénz, a rang és a hatalom láncai között.

A kultúrát pártfogolni akaró politikusok a kialakult — az általuk kialakított — helyzetet próbálják kiegyensúlyozni a kultúra felé hajlással. Mivel közülük sokan nem rendelkeznek a szükséges kulturális alapismeretekkel, az általuk képviselt politikát tartják kultúrának, ezt akarják elfogadtatni mindenkivel, ugyanakkor kultúrarombolónak tartanak mindent, amit politikai ellenfeleik tesznek, mondanak. Amikor valaki túl sokszor kezdi el bizonygatni saját elképzelésének a fontosságát és azt megpróbálja mindenkire ráerőszakolni, egyre jobban kezd nyilvánvalóvá válni, hogy tőle is távol áll az, amit hangoztat, ezért egyre több akadályba ütközik annak megvalósítása. Pedig ha nem a politikusok foglalkoznának azzal, hogy mi a kultúra, mi az érték, mi a művészet és mi a tudomány, hanem az arra elhivatottak, sokkal gyorsabban menne előre a világ. Sajnos az emberek közül sokan nem arra törekednek, hogy kielégítsék szükségleteiket, hanem arra, hogy pénzt, rangot és hatalmat szerezzenek és önmaguknak teremtsék meg az anyagiakra épülő világot. Kevesen vannak már azok, akik önmagukban építkeznek, akik belül, a lelkiekben rendezik be belső biztonságukat. Az emberi életnek, az emberi érzésvilágnak számtalan irányba kitáruló szárnya van, örökölni és tanulni kell azt, hogy mikor, milyen szögbe kell emelni a szárnyakat.

 Elek György