Belföld

A külföldön tanulmányaikat végző románok az oktatási intézmény által kiállított okmány alapján is

2020.12.03 - 17:04


Ivan hangsúlyozta, hogy a külügyminisztérum honlapján feltüntették azon, a külföldi hatóságok által kibocsátott dokumentumok listáját, amelyek alapján az ország határain túl tartózkodó román állampolgárpok élhetnek szavazati jogukkal a választáson.

A tárca képviselője azt javasolta ugyanakkor a külhoni románoknak, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében idejében tájékozódjanak arról, hogy milyen körülmények között szavazhatnak a világjárvány adta helyzetben.

'A külügyminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a szavazást a lehető legjobb körülmények között bonyolítsa le (...) Lehet élni a szavazati joggal a 2020. március elseje és december 6-a között lejárt romániai személyi igazolványok illetve tartózkodási engedélyek alapján is. Lehet szavazni a külföldi hatóságok által kiállított dokumentumok másolatával is, illetve azok elektronikus formátumát is fel lehet mutatni a szavazóirodában' - magyarázta Ivan sajtótájékoztatóján.

Nyomatékosította, hogy a tárca eljárt a külföldi hatóságoknál annak érdekében, hogy a román állampolgárok azokban az országokban is elmehessenek szavazni, ahol a koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozások vannak érvényben.

A külhoni románok számára a szavazás december 5-én és 6-án zajlik, helyi idők szerint reggel 7 és este 9 óra között.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Családi Hétvége: másfél száz kisdiák kapott jutalmat - KÉPGALÉRIA

A tantárgyversenyeken jól szereplő versenyzőket díjazták szombat kora délután a Kossuth-kerti nagyszínpadon.
Belföld

Magyar: nem támogattuk a PSD-AUR előterjesztést

Elfogadott szavazástechnikai manővert alkalmazott az RMDSZ amikor a bizalmatlansági indítványról kellett szavazni.
Külföld

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték az április 12-i magyarországi országgyűlési választáson leadott összes szavazat megszámolását.