Vidék

A közvilágításon spórolnak a községek

2015.07.10 - 14:01

A meglehetősen szűkös költségvetés miatt megszorító intézkedéseket kell bevezessenek az önkormányzatok, ugyanis lehetőséget kell találniuk arra, hogy lefaragják kiadásaikat. Az egyik ilyen megoldás a közvilágítás korlátozása.

Az év első felének végén kezd kiürülni az önkormányzatok kasszája. Már az év elején lehetett tudni, hogy a szegényes költségvetés még a polgármesteri hivatalok működtetésére sem lesz elegendő egész évben. Költségvetés-kiegészítésre lenne szükség, de egyelőre erről szó sincs. A legtöbb önkormányzat a közvilágítás korlátozásával spórol.

Domokos Sándor, Kolcs község polgármestere elmondta, hogy sötétedéskor automata rendszer kapcsolja fel az égőket, 12.30 órakor viszont eloltják ezeket. Nyári időszakban, mivel korán világosodik, már nem is kell visszakapcsolni a rendszert. Korábban évente kilencven ezer lejbe került a közvilágítás, a korlátozás bevezetésével ez hatvanezer lejre csökkent.

Găman Mihai, Pusztadaróc község polgármestere már évek óta bevezette a közvilágítás-korlátozást. Így sikerült elérni, hogy az évi százezer lejről hatvanezer lejre csökkentsék a villanyszámla összegét. Éjszaka itt is lekapcsolják a közvilágítást, ami miatt számos panasz futott már be, mert elég sokan járnak az utcán sötétedés után és nagy a forgalom. Volt olyan észrevétel is, miszerint nemzetközi úton nem lenne szabad kivilágítatlanul hagyni az utat. Ezzel tisztában van a tanács, de addig, amíg a villanyszámlát a saját költségvetésükből fizetik, senki sem kényszerítheti az önkormányzatot arra, hogy jövedelme jelentős részét a közterek megvilágítására költse.

Balog Ferenc, Hadad község polgármestere kifejtette, hogy a településen, amennyiben az elvárásoknak megfelelően működne a közvilágítás, az évente tizenötezer lejükbe kerülne. Mivel éjszakára lekapcsolják, ötezer lejre csökkentek a az ezzel kapcsolatos költségeik. Hadad községet a rossz állapotban lévő megyei utak miatt elkerülik az utazók, a községben pedig nem túl gyakoriak az éjszakai lopások és más bűncselekmények sem — állítja a polgármester —, hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy a lakosság ne érdemelné meg, hogy ki legyenek világítva az utcák.

Szatmárpálfalva községben is lekapcsolják a közvilágítást éjszakára. Néhány éve volt olyan eset, hogy százhúszezer lejig is megemelkedett a villanyszámla összege. Amióta korlátozást vezettek be, sokkal kevesebbet fizet a község ilyen célra. A rendőrség kérte, hogy a községközpontban ne kapcsolják le a világítást. A polgármester viszont elmondta: nem hajlandó különbséget tenni a települések között.

Szűcs Szabolcs, Szatmárhegy község polgármestere is a közvilágításon spórol. A községben ötvenhat kilométernyi olyan utca van, melyben megoldott az éjjeli világítás, azonban vannak olyan szakaszok is, melyek nincsenek belakva, ennek ellenére forgalmasak.

Avasújváros községben úgy spórolnak — tudtuk meg Ludróczki Sándor polgármestertől —, hogy kicserélik a 125–250 wattos égőtesteket 35 wattosra — a munkálat jelenleg is folyamatban van. Mindemellett itt is lekapcsolják a közvilágítást azokban az időszakokban, melyekben megítélésük szerint nincs túl nagy szükség erre a szolgáltatásra.

 

Elek György