Nagykároly

A közösség ünnepe a családi nap

2017.06.11 - 18:00

Több évvel ezelőtt indították útjára azt a hagyományt, mely a találkozás, ismerkedés, kapcsolatteremtés legmegfelelőbb fóruma lett a nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnázium pedagógusai, a diákok és a családtagok számára.

A Kalazanci Családi Nap egyike azon rendezvényeknek, melyek során az iskolában tanuló diákok szülei kötetlenül tölthetnek el egy napot az iskolában, a gyermekük pedagógusaival, osztálytársaival. „Fontos alkalmak ezek, hiszen lehetőséget teremtenek arra, hogy diákjaink szülei is jobban megismerjék egymást és tudják, kivel, kikkel tölti a napot csemetéjük az iskolában. Közösségépítő program, mely remekül illeszkedik azon éves rendezvényeink sorába, mint a szülők bálja, valamint az idén megtartott interaktív előadás, önismeretfejlesztő foglalkozás, amit szintén a szülők számára szerveztünk, együttműködve a budapesti szakemberrel, Varga Péterrel” — mondta Kocsis Aliz igazgatónő. Nagy Katalin tanítónő elmondta, igyekeztek minél színesebb programot összeállítani. A cserkészekkel, az iskola pedagógusaival, a gyermekek szüleivel együttműködve volt lacikonyha, közös bográcsgulyás főzés, ugrálóvár, zumba, valamint egy bohóc is érkezett, aki sorra készítette a különböző lufi-állatkákat a gyermekeknek. A családi nap elején az iskola diákjai mutattak be műsort, majd kezdetüket vették a programok, melyek remélhetően minden résztvevő számára remek szórakozási lehetőséget jelentettek.