Nagykároly

A közösség egészének öröme

2012.10.18 - 17:42

A kicsik már használatba is vették Kalazanci Szent József iskola melléképületének kész termeit.

 

Szeptembertől három osztály már beköltözhetett, de hamarosan tágas könyvtárteremmel, és korszerű tornateremmel is rendelkezik majd a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum.

Poszet Anikó igazgatótól megtudtuk, már a tavaly előtti tanévben nyilvánvalóvá vált számukra, hogy az új tanügyi törvény szabályozásait követve kevésnek bizonyul az iskola épülete. Bevezették ugyanis az előkészítő osztályt, a szaklíceumi osztály pedig ezentúl nem három, hanem négy év után végez és hagyja el az iskolapadot. Úgy becsülték a termek számát, hogy három osztálynak ebben a tanévben már nem jut hely a régi épületben, annak ellenére, hogy a fizika, kémia, biológia laborokban is állandóan osztály működik. Mivel tornateremmel nem rendelkeznek, egy termet korábban fenntartottak tornaszobának, hogy legalább az egy-négy osztályosokkal, az esős idők alkalmával bent tudjanak maradni, idéntől ugyanakkor már ott is osztály működik.

 

„Ami berendezhető, azt mind belaktuk – mondja az igazgató – az irodák is zsúfoltak, a tanári is kicsi, hogy minden termet fel tudjunk használni tanításra, és ennek ellenére három osztálynak idén szeptembertől már nem lett volna helye. Ekkor kértem Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök úrtól a probléma megoldását, kiemelve, hogy mennyire sürgős a helyzet. A Püspök atya úgy döntött, hogy mivel az udvaron még viszonylag nagy terület állt szabadon, felépítünk egy új épületet, ami magába foglal majd egy tornatermet, egy könyvtártermet és öt osztálytermet – mert hosszú távon szeretnénk ide költöztetni előkészítő osztálytól negyedik osztályosig a gyerekeket, egy kicsit a szárnyaink alá venni őket, ne legyenek együtt a líceumos diákokkal, a nagy korkülönbség miatt.”

 

Poszet Anikó elmondta, nem csak osztálytermekre volt nagy szükség: „Jelenleg a könyvtárunk szintén egy osztályteremben működik, már alig van hely a polcokon, könyvek pedig még mindig érkeznek, ugyanakkor nincs tanulóterme. A tornaterem hiánya pedig, amióta az iskola működik állandó gondot jelent. Húsz éve, egy saját osztályteremben próbáljuk megoldani a kicsikkel, míg a IX-XII-es diákok tornaórái megtartására más iskolákat keresünk meg. Minden év elején, igazgatókkal tornatanárokkal egyeztetünk, hogy a tornatermükbe bemehessünk.”

 

Az új épület megépítése tehát három stratégiai célt követett: a tornaterem, a könyvtár, és öt osztályterem megépítését. Hogy mindez létrejöhessen, pályázati pénzek lehívására volt szükség. Igazi összefogás tette lehetővé a finanszírozást, hiszen míg a becsült értéknek megfelelő egymillió Euró egyharmadát önerőből teremtették elő, egyharmadot a Magyar Kormány Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Államtitkársága, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma adott hozzá, a fennmaradó egyharmad részt pedig a németországi Renovabis Alapítvány, a Német Püspökkari Konferencia, az Amerikai Püspökkari Konferencia, a Freiburgi Egyházmegye, és a Brigi Orsolyita Nővérek támogatták meg.

 

A munkálatok megkezdésekor két fázist különítettek el: a teljes projekt végső határideje 2013. szeptember 1., így az új épület a következő tanévre már berendezve készen kell álljon. Ezt megelőzte ugyanakkor egy másik határidő, 2012. szeptembere, ennek a tanévnek a kezdete, amely feltétlenül tartalmazta a három hiányzó osztályterem átadását. Ezek teljesen készen is állnak, ahogy a hozzájuk tartozó tisztálkodási egységek, mosdók, a folyosók, és egy kis belső udvar is, de a tornatermet leszámítva, a teljes épület tető alatt van. Mint megtudtuk, a fűtési rendszer is működik, már tartottak próbafűtést, és a szakemberek szerint biztosan bírja majd az egész épület fűtését, ha már a tornaterem és a többi rész is be lesz kötve. A jelenlegi sikerekhez azonban nagyban hozzájárult a sok segítség, ami számos irányból érkezett az iskola felé, illetve Kovács Jenő polgármester támogató hozzáállása, amellyel végig követte és kísérte a projekt megvalósítását – tette hozzá az igazgató.

 

Nagyon szerencsésen haladtak tehát a munkálatok, különösen a nyári vakáció alatt, az elkészült részeket pedig szeptember első heteiben a tanári kar kitakarította, feldíszítette. „Volt ahova új bútort is tudtunk vásárolni, a többi bútort pedig a Püspökség segítségével és a Caritas támogatásával szereztük be. Mind a három terem készen állt arra, hogy évnyitó után a gyerekek elfoglalják a helyüket – a kis könyvek, munkafüzetek is ott voltak a padokon. A tanévkezdés előtti szülői értekezleteket is ott tartottuk. Nagyon meg voltak elégedve a szülők, de eljöttek partnereink, támogatóink is. Itt járt a polgármester, a helyi tanács-, testvériskolák-, civil szervezetek képviselői, a Károlyi grófok leszármazottja, a piarista rend tagjai. A teljes nagykárolyi közösség öröme a bővítés, mindenki érdeklődéssel szemlélte az építkezéseket, és elégedettséggel nyugtázta.”

 

Poszet Anikó hozzátette, decemberig még folynak a munkálatok, a hidegebb, esősebb idő esetén bent az épületben, majd tavasszal folytatják, hogy még 2013. augusztus vége előtt teljesen készen legyen. Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy sikerült eleget tenni az elvárásoknak, és a gyerekeknek minden feltétel adott a zavartalan tanuláshoz.