Jegyzet

A közös élmény hiánya

2019.09.30 - 12:36

Folyton csak azt halljuk — azt mondjuk magunk is —, hogy a munkahelyen nagy a hajsza, mégis aki teheti, vállal valami plusz munkát, mert mindig jól jön egy kis extra jövedelem. Otthon is sok a munka, még akkor is, ha mindig csak a legfontosabbakat végzi el az ember, ami ráér, azt lehet halogatni. A gyerek is túl van hajszolva az iskolában, ha pedig már egyetemen van, még jobban fájhat a szülő feje, mert napról napra gyarapodnak a gondok, nőnek az elvárások. Néha mindenki megpróbál elgondolkodni a maga módján, hogyan lehetne mégis közös élményeket szerezni férj-feleség, szülő-gyerek számára, hogyan lehetne egy kicsit jobban odafigyelni egymásra, törődni egymással, közelebb kerülni egymáshoz, megtalálni a pillanatok, a percek apró örömeit. Mert annyi ember van, akik együtt ének ugyan, de ez fizikai közelséget sem jelent, lélekben pedig teljesen el vannak távolodva egymástól. Hogyan lehetne egy kicsit többet beszélgetni, meghitten, nyugodtan végighallgatni egymást, hiszen a legtöbb gond mindig az elhallgatásból jön, a tisztázatlan félreértésekből, a távolmaradásból. A szótlanság egyfajta fizikai eltávolodást is jelent, a szótlanság az elhidegülés következménye, ami egyformán káros a testre és a lélekre. Sohasem az a fontos, hogyan szólunk vagy közeledünk egymáshoz, hanem az, hogy miért. A legtöbbször a miérteknél akadnak el a dolgok, mert a prioritások felállításakor a legtöbben mindig a problémák megoldását helyezik előtérbe, úgy, hogy nem veszik figyelembe a problémák okait, pedig a problémákat nem lehet megoldani, ha nem ismerjük az okaikat, ha nem az okokra koncentrálunk. A közös élmények szerzéséhez elsősorban azt kell elérni, hogy legyen meg rájuk a közös igény. Azt kell elérni, hogy az együttlét ne házastársi, ne szülő-gyerek közötti feladat legyen, hanem vágy, cél, hiányérzet. Ez a vágy, ez az igény valahol ott rejtőzik minden emberben, de nem biztos, hogy ösztönszerűen jön elő. Előjövetele gyakran erőfeszítést, intelligenciát követel, végül olyan közös élményeket nyújt, amelyek hiányában később sokkal súlyosabb problémák adódnak, mint amilyenek megoldása miatt korábban a közös élmények elmaradnak.