Belföld

A kormányfő szerint kisebb a gyerekek megfertőződésének veszélye az iskolában, mint felügyelet nélkül, otthon

2020.08.27 - 17:31

A miniszterelnök azt mondta Brassóban tett látogatása során, hogy a szakértőkkel is folytatott tanácskozásait követően arra az álláspontra jutott, hogy az iskolában, tanári felügyelet mellett kisebb a megfertőződés esélye, mint otthon, 'főleg a tinédzserek esetében, akik mindenféle szabály és felügyelet nélkül érintkeznek egymással'.

Orban elismerte ugyanakkor, hogy fennáll az esetszámok növekedésének veszélye, tekintve, hogy körülbelül egyazon időben fognak megnyílni az iskolák, a vendéglők zárt terei és a kulturális intézmények előadótermei. Minden újraindított tevékenység szigorú óvintézkedések mellett fog zajlani - szögezte le a miniszterelnök.

Azt is kifejtette: a nyári időszak elmúltával egyre nehezebb lesz a teraszokon történő kiszolgálás, és ha nem engedélyezik az éttermek beltéri működését, veszélybe kerül a vendéglátóipar. A szállodák vendégeinek beltéri étkezése mindenképpen megengedett lesz a szállodához tartozó vendéglőben, az önállóan működő éttermekre vonatkozó óvintézkedéseket pedig az illető település járványhelyzetétől teszik majd függővé - mondta még Ludovic Orban.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Bölcsődékben járt a Mikulás

Finomságokat hozott, hangulatos műsort kapott — nem maradt üres a szatmárnémeti bölcsődék kicsinyeinek cipője, csizmája, a kisdedóvó-hálózat minden intézményébe ellátogatott a piros ruhás öreg.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.