A miniszterelnök emlékeztetett, hogy négy hete nő a koronavírusos fertőzöttek száma, és szerdán, július 8-án regisztrálták a legnagyobb esetszámot. Mindez annak dacára történt, hogy a román kormány - más európai kabinetektől eltérő módon - fokozatosan engedélyezte a lazítást.
Az esetszámok növekedésének oka a kormányfő szerint az, hogy az emberek nem tartották be az egészségügyi óvintézkedéseket.
'Fordulóponthoz érkeztünk, továbbra is fennáll az esetszámok növekedésének kockázata' - mondta a kormánypalotában nyilatkozó miniszterelnök.
Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a parlament elfogadja a karanténra és elkülönülésre vonatkozó törvényt, hogy a hatóságoknak lehetőségük legyen szükség esetén elrendelni ezeket az intézkedéseket. 'Ezek alapvető dolgok, amelyekre szükségünk van a járvány elleni hatékony harchoz' - jelentette ki a miniszterelnök.
Szervezett kampány gyengítette a védekezést
A kormány nem kíván újból bevezetni semmiféle korlátozást a járvány elleni harcban, de ha szükség lesz rá, meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket - jelentette ki szerdán Ludovic Orban miniszterelnök.
Orban azt mondta, az utóbbi hónapokban céltudatos kampányok révén próbálták rábírni a lakosságot, hogy ne higgyen a koronavírus létezésében.
Emlékeztetett, hogy a járvány kezdetén a hatóságok a lakossággal karöltve példátlan erőfeszítéssel szorították vissza a járvány terjedését, és most ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye kerül veszélybe.
A miniszterelnök szerint 'szervezett kampányok' zajlottak annak érdekében, hogy az emberek ne higgyenek a vírus létezésében, ne tartsák be a hatóságok által előírt szabályokat és ne tudatosítsák a veszélyt. 'Sajnos ezeknek a kampányoknak megvan a következménye. Nőtt azoknak a száma, akik nem tartják be az előírásokat' - mondta.
'A kormány ne óhajt újból bevezetni semmilyen korlátozást. A kormány nem kíván olyan intézkedést hozni, ami negatívan érintené a gazdaságot, mert már így is súlyosan érintette nemcsak Románia, hanem az európai országok gazdaságát is ez a járvány. Ellenkezőleg, kidolgoztunk egy gazdasági tervet. Nem akarunk olyan intézkedést hozni, ami negatív hatással lenne a románok életére, másrészről viszont tisztázni akarom, hogy ha szükség lesz rá, minden szükséges intézkedést meghozunk, mert a román állampolgárok egészsége és élete áll az első helyen' - szögezte le a kormányfő.
AGERPRES