A komolyzene-kedvelők csütörtök este felejthetetlen kamarakoncert hallgatói lehettek: Demény Balázs (zongora), Zágoni Előd (cselló) és Incze Róbert (klarinét) Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából rendhagyó kamarakoncertet tartott a filharmóniában.

Az előadókkal a koncert főpróbája után beszélgethettem; meséltek életükről, a komolyzene szerepéről és annak megszerettetésének a lehetőségeiről.

Zágoni Előd Szatmárnémetiben született, itt kezdte zenei tanulmányait úgy, hogy édesapja, Zágoni Mihály, a Dinu Lipatti Filharmónia klarinétosa felfigyelt rá, hogy a fiának vannak zenei adottságai. Erdős Péter, a filharmónia cselló szólamvezetőjének az irányításával kezdett el csellózni, Budean Mihály Judittól pedig zeneelméletet tanult. Tizedik osztálytól Kolozsváron folytatta a tanulmányait Gabriela Todor csellótanárnő segítségével. Az egyetemet is Kolozsváron végezte 2007-ben, dr. Vasile Jucan osztályában. Azóta a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának a tagja, 2010-től ugyanennek az intézménynek a rezidens vonósnégyesének, a Tiberius Vonósnégyesnek a csellistája.

Incze Róbert Désen született, Kolozsváron kezdte el a zenei tanulmányait. Ötödik osztálytól László György volt a tanára, majd Kolozsváron, a zeneakadémián szerzett diplomát Ioan Goilă osztályában. 2009-től jár Szatmárnémetibe kisegíteni, 2012-től a zenekar állandó tagja. Egy alkalommal volt az itt töltött nyolc év alatt szaxofonos szólista, több alkalommal volt kamarazenekarok tagja, és közreműködött néhányszor a Tiberius kvartettel.

Demény Balázs a szatmárnémeti állami filharmónia állandó zongoraszólistája. A Kolozsváron született előadó a mai napig nagyon hálás tanárainak: Száva Györgynek, Eckhardt Gábornak, Kemenes Andrásnak és Pascal Devoyonnak. Tanulmányait párhuzamosan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a berlini Universität der Künstén végezte, jelenleg Budapesten doktorál. Több nemzetközi zongoraverseny (Hans von Bülow, Ile de France, Carl Filtsch) első díjazottja, Junior Príma-díjat kapott 2018-ban.

Az alábbiakban a három művész a komolyzenei koncerteket látogatókról folytatott beszélgetése olvasható.

Demény Balázs: a legtöbb ember úgy éli mindennapjait, hogy nem veszi észre a komolyzene jelentőségét. Esetleg azt gondolják, hogy a zenét nem „komolyan” vagy nem odafigyelve kell hallgatni, hanem hagyni kell azt csupán hatni. Szerintem a zenét élvezni és valóban szeretni csakis odafigyelve lehet. Amikor egy szöveget elolvasunk, egészen biztosan senki nem állítaná, hogy annak tartalmát, jelentésrétegeit meg lehetne érteni figyelem nélkül. Én így tenném fel a kérdést: akkor miért várjuk el a zenétől, hogy figyelem nélkül hasson? Senki nem születik zenésznek, esetleg jobb hallással van megáldva, de meggyőződésem, hogy az érdeklődés és a nyitott szív fontosabb az adottságoknál. Én nagyon szeretem, amit Kocsis Zoltán mondott erről a jelenségről. Lehet, hogy az ember fiatalon azt érzi, hogy nincs szüksége komolyzenére, de mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor érzéseit, egzisztenciális kételyeit meg akarja, illetve meg kell értenie és fogalmaznia: és véleménye szerint ezekre a legjobb válaszokat Mozart, Beethoven és Bach zenéje adja.

Valóban gyakran találkozunk azzal, hogy nincs elég ember, aki eljönne egy komolyzenei koncertre. Lehet, hogy az emberek nem érdeklődnek eléggé a komolyzene iránt, de megváltoztak a fogyasztási szokások. Ehhez azonban azt hiszem, hogy a zenészeknek is alkalmazkodniuk kell. Előadóként fontosnak tartom, hogy beszélgessek a közönséggel a koncert előtt, bevonjam őket egy megértési folyamatba. Fontos megmutatni, hogy a zenészek is emberek, ugyanúgy tudják szeretni a zenét, mint a nem szakavatott közönség. El kell mondani, miért játsszuk úgy azokat a darabokat, ahogy játsszuk őket, a műválasztásról, a hallásról és a befogadásról is beszélni kell. Valamelyest nevelni is kell a közönséget, amire milyen jó kezdeményezés a most induló leckekoncert-sorozat. De szerintem a felnőtteknek is szükségük van erre, kapcsolódási pontokat kell keresni velük is. Azt is látni kell — a közönségszám csökkenése ellenére —, hogy a komolyzenei termékenység valószínűleg aranykorát éli.

Incze Róbert: én is nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy Szatmárnémetiben is elkezdődtek a leckekoncertek. Zenekari tagként a színpadról érezni lehetett azt a feszültséget, ahogy az elemi osztályosok figyelme a színpadra szegeződik, és őszinte rácsodálkozást tapasztaltam az arcokon. Az talán egy másik műfaj lesz, hogyan lehet a gimnazistákat is megszólítani, de kétségtelen, hogy az irány jó.

Zágoni Előd: sokat koncertezünk, és azt látjuk, hogy a közönség őszül. A fiatalok nem járnak koncertre. Az embereknek szükségük van egy bizonyos érettségre ahhoz, hogy értékelni tudják a klasszikus zenét. A közönségen az látszik, hogy többnyire ősz hajú emberek ülnek ott, ehhez már kezdünk hozzászokni, ez sajnos így van már Németországban is. Reméljük, hogy valamilyen módon sikerül hozzájárulni a klasszikus zene népszerűsítéséhez a fiatalok körében. Amellett, hogy a zene nekünk egy életforma, hivatás is. Ha valaki komolyan foglalkozik a zenével, akkor nem úgy tekint rá, mint egy szakmára, hanem a létformájává válik. A zenélés nem egy nyolcórás munka, hanem állandóan ott van a gondolatban, az érzésvilágban, folyton azon tűnődünk, hogyan lehetne minél jobban magunkévá tenni és hitelesen előadni.

Demény Balázs: ehhez hozzátenném azt is, hogy a zene nehezebb helyzetben van, mint mondjuk az irodalom: a nyelv ebben az esetben a zene, amit meg kell ismerni. Ha valaki a kezébe vesz bármilyen írást, legyen az újság vagy szépirodalom, akkor legalább a szavak értelmét megérti, még ha nem is biztos, hogy azt a jelentésrétegét is, amiről az szólni akar. A zenére ez nem igaz: azzal a nyelvvel szükségszerűen többet kell foglalkozni. Véleményem szerint az az irány jó, ha a közönség azt érzi, hogy a zene nem a kiváltságosak szórakozása: ez a mi közös nyelvünk, amiben mindenki megtalálja magát.

Zágoni Előd: én is azt gondolom, nem szabad az elit kiváltságává tenni, hogy klasszikus zenét hallgasson. Ehhez hozzájárul az — Balázzsal egyetértve —, hogy a közönséggel valóban beszélni kell a művekről. A koncertek előtt a közönség tagjai kapnak egy műsorfüzetet, de a koncert elkezdéséig nincs idejük elolvasni azt. Ha az előadó kiáll, és elmondja a saját gondolatait a műről, azzal egy kicsit közelebb hozza a darab mondanivalóját a zenehallgatóhoz.

A három zenészt gyerekkori barátság köti össze. Balázs és Előd édesapja osztálytársak voltak Kolozsváron: a szülők baráti és kollegiális kapcsolata révén ők fiatalkoruk óta ismerik egymást. Róbert és Előd édesapja ugyanannál a klarinétosnál, László Györgynél tanultak Kolozsváron. Véletlen egybeesés, hogy Balázs édesapja — mielőtt a zongoraművészi és zeneszerzői pályára tért volna — egy rövid ideig ugyancsak László Györgynél klarinétozott.

Elek György