Nagykároly

A kommunizmus áldozatainak emlékezete

2018.11.05 - 09:40

Rendhagyó istentiszteleti alkalom zajlott tegnap délelőtt a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség szervezésében: bemutatták dr. Ábrám Zoltán Az igazság szabaddá tesz című könyvét.

 

November 4-én, a nemzeti gyásznap kapcsán egy rendhagyó könyvbemutató helyszínéül szolgált a nagykárolyi református templom. Az Otthonom Szatmár megye sorozat 49. kötetét ismerhették ugyanis meg a nagykárolyiak, mely dr. Ábrám Zoltán nevéhez kapcsolódik. Dr. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Közegészségtani Tanszékének professzora, doktorátusvezetője. Oktató-, kutató- és szakírói munkája mellett szerteágazó újságírói és közéleti tevékenységet folytat, többek között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egyik országos alelnöke. A szerző nagyapjának, Ábrám Sámuelnek és a kommunizmus áldozatainak kívánt emléket állítani Az igazság szabaddá tesz című kötetével.

Tukacs József Sándor belvárosi lelkipásztor alkalomhoz illő igehirdetését követően a szerző, dr. Ábrám Zoltán szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, különös játéka a sorsnak, hogy épp a nemzeti gyásznapon került sor a nagykárolyi könyvbemutatóra, hiszen az 56-os dicső forradalom leverésének napján hunyt el nagyapja, akit ártatlanul ítéltek börtönre és kényszermunkatáborra évtizedekkel ezelőtt.

„Ezzel a kiadvánnyal ártatlanul elítélt, börtönt és kényszermunkatábort megjárt nagyapámnak állítok emléket. És sorstársainak a szülőföldről, lakhelyéről, annak környékéről, az Érmellékről, egész Erdélyből, azon túlról. A kommunizmus áldozatai előtt hajtok fejet, akik nem törődtek bele az életük mindennapjait befolyásoló zsarnokság igazságtalanságaiba. Az ötvenhatos szabadságvágyat szívükben és eszükben hordozók hangját erősítem” — fogalmaz a szerző könyv előszavában.

Dr. Ábrám Zoltán naplórészleteket olvasott fel a tegnapi bemutató során, kiemelve, hogy a Duna-deltában található peripravai gettó borzalmait soha nem heverték ki azok, akiket odahurcoltak.

A nagykárolyi bemutatón jelen volt a szerző édesapja, Ábrám Sámuel lelkipásztor is, aki felidézte édesapja deportálásának szörnyűségeit, a Szekuritátétól való félelemben eltöltött mindennapjaikat és a kommunista rezsim miatt elszenvedett megpróbáltatásaikat. Mindez nem is volt még annyira régen, hogy csak a történelemkönyvekből emlékezzünk a kommunizmus miatt elszenvedett borzalmakra, mutattak rá az előadók. A könyvbemutatót követően az istentiszteleti alkalom a Himnusz eléneklésével zárult. A kötetet a helyszínen meg lehetett vásárolni.

 Tőtős Tímea