Március 6-án tárgyalja az alkotmánybíróság Klaus Iohannis óvását, amelyet a költségvetési törvény ellen nyújtott be — közölte a taláros testület.
Az államfő pénteken megtámadta az alkotmánybíróságon a 2019-es állami költségvetésről szóló törvényt, amely szerinte több pontban is alaptörvénybe ütközik.
Iohannis beadványában hangsúlyozza, a költségvetés elfogadásakor mellőzték a Pénzügyi Felügyelet szerepét és hatáskörét, a testületnek ugyanis a parlamenti vita során elfogadott mindegyik módosító javaslatot véleményeznie kellett volna. Az elnök szerint ugyanakkor a jogszabály elfogadásakor megszegték a pénzügyi-költségvetési felelősséggel kapcsolatos szabályozást, és azt is kifogásolja Iohannis, hogy a törvénnyel kapcsolatos jogalkotási dokumentációból hiányzik a miniszterelnök és a pénzügyminiszter felelősségi nyilatkozata, amelyet a vonatkozó jogszabályok előírnak.
Klaus Iohannis beadványában hozzáteszi, a költségvetési törvény elfogadásakor sérült az az alkotmányos előírás is, miszerint az Európai Unió alapító szerződéseibe foglalt rendelkezések és más kötelező érvényű uniós szabályozások felülírják a nemzeti jogszabályokat.
AGERPRES