A járványügyi előírások miatt most csak zártabb körben, az Ács Alajos Stúdióteremben mutathatták be rendhagyó verses-zenés összeállításukat a Szamos Diákirodalmi Kör ifjai, amellyel Sziszre, Szilágyi Domokosra emlékeztek halála 45. évfordulóján.
Az egybegyűlteket házigazdaként Elek György köszöntötte, megköszönve a három középiskola magyartanárainak a munkát, amellyel a diákokat nemcsak tanítják, de az irodalom szeretetére is nevelik; nem hallgatva el azt sem: a korlátozások, illetve a kényszervakáció miatt nagyon nehezen lehetett az előadás próbáit megszervezni, a fiatalokat azonban ez nem tántorította el, áldoztak időt, energiát.

Munkájuk nyomán pedig egy rendhagyó összeállítás született, amelyben biztos kézzel elegyítették a különböző előadói formákat — mint például Kányádi Sándor In memoriam Szilágyi Domokos című verse a Schindler listája főcímzenéjének hegedűs aláfestésével, vagy a Bartók Amerikában kvartettben előadva, zongorakísérettel — hiszen nem csak szavaltak, hanem játszottak. Épp úgy, mint Szilágyi Domokos a szavakkal, stílusokkal.
„Most, a mindenszentek ünnepe, a halottak napja, a reformáció ünnepének közepette egy olyan költő halálára is emlékezünk, aki nevünkben, értünk, helyettünk kereste a szót, a kimondhatatlant, kereste ésszel, érzelemmel a nagybetűs ember helyét a világban, a létbe vetett ember szabadságát, a világ megismerhetőségét, az én és a világ, az én és a közösség viszonyát, a lét értelmét, azaz: miért vagyok a világon? Mi az életem értelme? Mit érek én a világban? Felelősnek érzi magát, szeretné betölteni rendeltetését. Hinni akarja, hogy létének célja van. Ez a nyugtalanság, az állandó keresés feszültsége teszi drámaivá költészetét. Szilágyi Domokos az a költő, aki valamennyiünk élő lelkiismerete lehetne. Költészete a létezés terhét megnyugvás nélkül hordozó, értékét szüntelenül mérlegre tevő elme küzdelmét fejezi ki.

Pályaképében végigkísérhetjük a hit és kiábrándultság, a remény és lemondás, a véges és végtelen, az élet és halál antinómiáját. Már pályája elején keresi küldetését. Kelet-európai emberként a kommunizmus eszmerendszerében véli megtalálni célját, a tökéletes társadalom eszményének megvalósítását. Azonban hamarosan át kell élnie a szocialista eszményrendszer és a valóság alakulása közötti ellentmondást” — fogalmazott előadásában Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke.

De Szilágyi Domokos költészetében kitüntetett helyet foglal el a játék is — igaz, a líra nagy játékosai közül kilóg a jókedvű társaságból, ő a játék által a bölcs derű helyett a tragikumot testesíti meg. Tragikus sorsa, tragikus ember- és történelemszemlélete ellenére Szilágyi Domokos mégis játszik, „mindig és minden ellen” — ahogy maga írja, miközben a költő és játék, játék és valóság viszonyát az idők során újra- és újrafogalmazza. „Utolsó pályaszakaszában, ars poetica versében (Játékok I–II) mindent összefoglal, mit jelent számára a játék: a szerepekben való megnyilatkozást; gyógyírt, menekülést — „A játék kábít, álmot ad” —;
utat a transzcendens világba: „Játsszuk ami nincs, de lehetne./Játsszuk, ami nincs, de szeretne/ lenni”. A játék tehát áthatja Szilágyi Domokos egész költészetét. Ösztönös játékossága még a létfilozófiai poémáit is élvezetessé teszi az olvasó számára.
Költészete épp a játék által szorosan kapcsolódik a kortárs költészethez. Vagy ahogy Cs. Gyimesi Éva fogalmaz: 'Szilágyi Domokos filozofikus költő, eszmei küzdelmei a XX. századi értelmiség válsághangulatát fejezik ki. Nyugvópontra sohasem jutó, indulatos elme, aki e küzdelem kifejezésére új poétikát teremt” — fejtette ki Gál Gyöngyi.
A Szamos Diákirodalmi Kör tagjai vasárnap 11 órától Batizon, a református templomban is bemutatják előadásukat.

Szabó Kinga Mária