A hétvégén Gyergyószentmiklós, a Batthyány Ignác Műszaki Kollégium adott otthont a diákok anyanyelvi és irodalmi műveltségének gyarapítását célzó Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi verseny országos döntőjének — amelyen nem kevesebb mint 16, háromfős, negyedik osztályos tanulókból álló csapat mérte össze tudását.
A verseny feladatai idén a víz témaköréhez (kis és nagy vizek mesékben, mondákban, népdalokban) kapcsolódtak, s akárcsak az előző években az adott téma csupán a feladatok keretét képezte, hiszen a csapatoknak a szokásos anyanyelvi játékokat kellett gyakorolniuk, hogy korukhoz mérten legyen gazdag a szókincsük, ismerjenek sok közmondást, szólást, rokon értelmű szót, kifejezést, írjanak minél helyesebben, olvassanak folyékonyan és kifejezően, szeressenek és tudjanak alkotó módon gondolkodni, véleményüket megfogalmazni, csapatban játszani.
Szabó Kinga Mária