A mai társadalom egyre kevésbé becsüli meg és ismeri el a pedagógusok munkáját. Pedig lámpások ők, irányt mutatók. Munkájuk sohasem a jelennek, mindig a jövőnek szól, de ők azok is, akik a mindenkori múlt értékeit megőrzik és továbbadják a következő generációnak. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői bizottsága három évvel ezelőtt éppen ezért úgy döntött, hogy egy olyan díjat alapít, amellyel minden évben jelképesen megköszöni és elismeri egy pedagógus munkáját. A Kölcsey nagydíj arany fokozatát az idén olyan pedagógus kapta – a tizenkettedikesek ballagási ünnepségén május 30-án –, aki egyike azoknak az embereknek, akik a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak az alappilléreit képezik. Olyan pedagógus, aki nemcsak tanít, hanem nevel is, akihez diákok és tanárok egyaránt bizalommal fordulnak minden gondjukkal bajukkal. – Olyan tanár ő, akiről még nem hallottam epés megjegyzést, kifogásoló kritikát, annak ellenére sem, hogy olyan tárgyat tanít, amely bizony nem mindig a diákok szíve csücske. Olyan tanár, akire mélységesen igaz az, hogy boldog ember, mert önzetlen és nagylelkű, akire mélységesen igazak Goethe szavai: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” Olyan pedagógus, aki a szó legnemesebb értelmében vett nevelő, akihez évtizedek múltán is visszatérnek diákjai, akinek neve összeforrott az iskoláéval, aki a munkájával, létével bizonyítója annak, hogy „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe) – méltatta Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatónője kitüntetett kollégáját.