Miközben a Szatmárnémeti Olimpia FC jelenlegi edzőjével, Csík Tiborral beszélgettem egy üdítő mellett, szinte láttam magam előtt, ahogy az egykori hátvéd, a Steaua játékosaként hazánk legfontosabb pályáin rúgja a lasztit, és követi Jenei, Iordănescu vagy Stoichiţă utasításait.

— Jelenleg edzősködsz, ami valljuk be, nem tartozik a legkönnyebb szakmák közé főleg akkor, ha a csapatod nem ér el jó eredményeket. Az, hogy valaki labdarúgóként a legjobbak közé tartozott, nem bizonyíték arra, hogy jó tréner is lesz. Mi kell ahhoz, hogy valaki megállja a helyét, mint vezetőedző?

— Valóban, ha jó játékos voltál, nem jelenti azt, hogy jó edző is leszel. Labdarúgóként csak a magad ura voltál, de edzőként egy egész csapatot kell irányítanod, egy egész klubot, meg kell találnod a szurkolókkal az összhangot. Ezért mondom azt, hogy ez egy nagyon összetett szakma, nem elég az, hogy érted a játékot és élvezetes edzéseket tartasz, neked kitűnő pszichológusnak is kell lenned, aki tud hatni a tanítványaira.

— Jó néhány csapatban megfordultál már játékosként, de pályafutásod csúcsaként a Bukaresti Steauanál eltöltött éveket említhetjük, ahol hat bajnoki címet, két-két Román Kupát és Szuperkupát is nyertél. Hogyan kerültél a Steauahoz, milyen érzés volt az ország legjobb játékosaival futballozni, ugyanazt az öltözőt megosztani?

— Szatmárnémetiben kezdtem focizni, majd Temesvárra kerültem, ahol a Steaua akkori edzője, Dumitru Dumitriu felfigyelt rám, és leszerződtetett a fővárosi alakulathoz. Előbb az ificsapatban játszottam, majd beválogattak az első keretbe is. Akkoriban nem volt ilyen nagy hatalma a médiának, a lesifotósok nem követtek folyton, de ennek ellenére mi is eljártunk szórakozni. Mi viszont talán okosabban, visszafogottabban intéztük a dolgainkat, nem úgy, mint a mai futballisták. Az öltözőben is nagyon együtt volt a csapat, ebben nagy érdeme volt Marius Lăcătuşnak is, aki remek tanácsokkal látott el minket, összetartotta a legénységet és mindig számíthattunk rá. Daniel Prodannal egyébként még most is tartom a kapcsolatot – ugye mindketten szatmáriak vagyunk –, de amikor Bukarestben járok, általában összefutok a régiek közül Bogdan Steleaval vagy Costel Gâlcával.

— Ismerjük a Steaua jelenlegi helyzetét, ha most kezdenéd a karriered, játszanál a Becali-féle csapatban?

— Nem számít, hogy ki a tulajdonos, én gyalog mennék a fővárosig, hogy ott játszhassak. Aki azt mondja, hogy nem akar a Steauanál vagy más nagyobb csapatnál játszani, az hazudik, vagy nem becsüli meg a futballt. Ha felkérnének, azonnal utaznék is, hogy aláírjam a szerződést, mivel meg kell próbálnod, élni kell a lehetőséggel, hisz nem maradhatsz örökké az alsóbb ligákban. Nyilván engem is megviselne, ha a médiában kritizál a tulajdonos, átéltem már hasonlót, hisz én is játszottam rosszul, nem esett jól, de tovább kell lépned. A nagyobb nívójú csapatoknál inkább mentálisan kell erősnek lenned, hisz már oda kerülni sem könnyű, hát még ott maradni.

— Ki volt az az edző, aki a legnagyobb hatással volt rád a pályafutásod alatt, akinek tanításait te magad is alkalmazod az Olimpiánál?

— Minden edzővel jóban voltam, mindenkitől tanultam egy picikét, de talán Jackie Ionescu állt hozzám a legközelebb, akivel Temesváron dolgoztam együtt. Természetesen megemlítem még Anghel Iordănescut, Jenei Imrét, Mihai Stoichiţát, Mircea Bolbat, akik egytől egyig nagy hatással voltak rám, de én mégis próbálom a saját elméleteim szerint edzeni a csapatot. Sokat beszélgetek a fiúkkal, megpróbálom kihozni belőlük a maximumot, rábírni őket arra, hogy ne érjék be a kevéssel, hanem mindig többet és többet akarjanak. A támadó játékot részesítem előnyben, de fontos, hogy jól is védekezzen a csapat, és hogy kreatívak legyenek a játékosok.

—Messi vagy Ronaldo?

— Igazából egyikük sem. Valóban különlegesek, egyediek, de én nem szeretem a játékstílusukat: megindulnak a pálya közepétől, és besétálnak a labdával a kapuba. Ez nem áll közel hozzám, én a csapatjátékosokat és a csapatjátékot szeretem, ezért kedvelem Xavit, Iniestat és a régiek közül Zidane-t.

— Van-e olyan klub, ahol szívesen dolgoznál edzőként?

— Egyelőre szeretnék az Olimpiával minél feljebb jutni, ahol mindent a nulláról kezdtünk, de az a vágyam, hogy a Steauanál dolgozhassak. Most azonban még nem, ha fel is hívnának a klubtól, még nemet mondanék, mivel nem érzem magam felkészültnek, talán másodedzőként megpróbálnám, az már szóba jöhetne.

— Térjünk vissza a jelenbe és az Olimpiához. A jelenlegi körülmények között ki tudsz-e hozni többet a csapatból, vagy úgy érzed, hogy ezzel a kerettel, anyagi háttérrel a Liga 3 is nagy teljesítmény?

— A legnagyobb gondom az, hogy nagyon rosszak az edzési körülmények, és a közeljövőben csekély az esély arra, hogy legyen egy ifjúsági központunk pályákkal, öltözőkkel, edzőkkel, ahol korosztályonként legalább húsz gyereket neveljünk. Ez a legfontosabb, amivel foglalkozni kellene a következő hónapokban, években. Nincs kizárva, hogy jön egy befektető, aki kezébe veszi a csapatot, de a város vezetősége is próbálkozik, ami nem könnyű. Szerintem semmit sem kell elkapkodni, lassan mindent meg tudunk oldani.

Botos István