Nagykároly

A kismamák játszanak, a babák énekelnek

2019.06.20 - 08:49

Utógyereknapi foglalkozást tartottak a nagykárolyi Baba-mama Klub e heti alkalmán, kedden délután.

A szabadban való zenés tornát gondolták ki, hogy a foglalkozást vezesse, meg is hívták Holló Éva pedagógust, ellenben az eső az épületbe zavarta őket. Nos, megpróbálták bent. Hompoth Panni kismama, az egyesület tagja szerint igazán jó hangulatúra sikeredett a benti alkalom is. A kicsik nagyon élvezték a sok éneket, míg a játékok főleg az anyukákat kötötték le. Festettek is, Bogyó és Babócát falemezekre — ezeket a Polipol Mobila vállalat ajánlotta fel —; és lábnyomatok festésére is alkalom nyílt — az anyukáknak és az apukáknak is részt kellett venniük ebben is.

Természetesen lesz folytatása a kezdeményezésnek, amelyet továbbra is a klub székhelyén, azaz a hajdani kaszárnya helyén kialakított szociális központban tartanak meg. Minden kedden délután 6 órától várják az anyukákat (és apukákat), valamint persze az apróságokat. A legközelebbi alkalmon főként az egészséges táplálkozásról beszélnek majd.

Megyeri Tamás Róbert