Belföld

A kisebbségekre erőforrásként kell tekinteni

2015.11.22 - 15:34

A kisebbségekre erőforrásként és nem fenyegetésként kell tekinteni, a kormányzatoknak együtt kell működniük a kisebbségekkel - egyebek között ezt hangsúlyozza a V4+ visegrádi nemzetközi ifjúsági konferencia kolozsvári rendezvénysorozatán elfogadott közös nyilatkozat, amelyet szombati közleményében ismertetett a rendezvény erdélyi házigazdája, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért).

 

Az erdélyi városban csütörtök este kezdődött a visegrádi országok, valamint Románia, Szlovénia, Szerbia és Ukrajna Európai Néppárthoz kötődő ifjúsági szervezeteinek tanácskozása a Fidelitas és a Miért szervezésében. A találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése.

A közös nyilatkozatot egyhangúan elfogadó 18 ifjúsági szervezet kifejezi együttműködési szándékát a közép-európai régiót érintő kérdésekben, és azon törekvésüket, hogy a nyilatkozat tartalmát közvetítik országuk vezetői, valamint az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP felé.

A nyilatkozat kitér a fiatalok pályakezdési támogatására, a Közép-európai tanulmányi és gyakornoki csereprogramokra, a kisebbség és többség közötti kapcsolatok fejlesztésére, az innováció és digitalizáció támogatására, a regionális együttműködésre, az európai integráció erősítésére és a bevándorláspolitikára.

Az aláírók szorgalmazzák a Schengeni Egyezmény betartását, a menekültáradatból fakadó feladatok arányos és igazságos elosztását. Azt javasolják, hogy a menekültkérelmeket az Európai Unió határain kívül bírálják el, ennek érdekében pedig jó kapcsolat kialakítását szorgalmazzák a tranzit és a kibocsátó országokkal.

A regionális ifjúsági szervezetek szombati vitáján részt vevő Lukasz Borkowski, a Mlodzi Democraci alelnöke, külügyi államtitkár, Faragó Csaba, YEPP-alelnök és Zan Mahnic parlamenti képviselő, a Slovenska Demokratska Mladina elnöke is egyetértett abban, hogy Európának meg kell védenie a határait, mert a schengeni övezetet csak így lehet életben tartani. Közös fellépést sürgettek annak érdekében, hogy a hosszú évek munkájával elért európai integrációt meg lehessen tartani.

A konferencián Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke elmondta: a szövetség arra törekszik, hogy minden egyes romániai magyart képviseljen. Úgy vélte, az autonómia kérdésében a román társadalommal folytatott párbeszédre kell helyezni a hangsúlyt: előbb a társadalom szintjén kell eredményeket elérni, és ha ez sikerül, akkor a politikumot is meg lehet győzni.