Szatmárnémeti

A kisebb kiállításokról kellett lemondani

A Szatmár Megyei Múzeum központi épületének a felújítása az elmúlt évben kellett volna elkezdődjön, de a járvány miatt elhúzódtak az adminisztratív előkészületek / Fotó: Habarics Zsolt
2021.01.11 - 17:11
Az elmúlt év a koronavírus-járvány miatt nem kedvezett a kiállításoknak és a múzeumi rendezvényeknek. Dr. Szőcs Péter Levente, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója elmondta, hogy a kisebb kiállítások maradtak el, a nagyobbakat sikerült megrendezni.

— Milyen problémákkal kellett megküzdeni az elmúlt évben a járványvédelmi előírások miatti korlátozások okán, és milyen lehetőségek adódtak a múzeumi élet fenntartására?

— A márciusban kibontakozott járvány miatt át kellett szabjuk az éves tervet, elsősorban a nagyobb, nemzetközi szintű konferenciákat kellett lemondani, illetve a kiállítási terv is változott. Szerencsések voltunk, hogy az egyik nagyobb kiállításunk anyagát még februárban elhoztuk, így a Bőségszaru című tárlat — melynek anyaga a kolozsvári múzeumból származik — megrendezésre került, igaz, nem márciusban nyílt meg, hanem májusban. Ezzel a járvány egyik hullámvölgyében sikerült egy kulturális érdekességet nyújtani a látogatóknak. Ezt a kiállítást sikerült elvinni Nagykárolyba is. A téli időszakban egy másik nagyobb kiállítást is berendeztünk A denevérek, az éjszaka urai címmel. Lényegében a kisebb kiállítások maradtak el, a nagyobbakat sikerült megrendezni.

— Mi az, ami elmaradt?

— Szerettünk volna szervezni egy nagyszabású szabadtéri kiállítást az 1970-es árvíz ötvenedik évfordulója alkalmából, ezt végül online, illetve egy kisebb kamarakiállítással tartottuk meg. Volt még egy kisebb kiállítás, melyen a várost ábrázoló régi képek voltak bemutatva. Valamilyen formában meg tudtuk szólítani a közönséget az online tér bevonásával, illetve a nagyobb kiállításoknál kihasználva a járvány „szüneteit” meg tudtuk nyitni kis létszámú közönség előtt a tárlatokat. Nyilvánvaló, hogy az előző évekhez viszonyítva csökkent a látogatók száma, elsősorban a külföldi turisták hiánya miatt, akik az elmúlt évek során a nagykárolyi Károlyi-kastélyba és az érmindszenti Ady Endre-emlékházba látogattak el nagy számban. Szatmárnémetiben és Nagykárolyban az adott helyzethez mérten voltak látogatók, több sikeres kiállításra látogattak el az érdeklődők. Ebben sokat segített az együttműködés a Dinu Lipatti Filharmóniával, több minikoncert volt akkor, amikor a filharmóniában nem lehetett nagy koncerteket tartani. A nyár folyamán a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegének (Vécsey-ház) udvarára szerveztek komolyzenei koncerteket, valamint színházi és bábelőadásokat.

— Az elmúlt évben kellett volna elkezdődjön a központi épület teljes felújítása. Ez hogy haladt?

— A múzeum központi épületének a felújítása az elmúlt évben kellett volna elinduljon, de a járvány miatt elhúzódtak az adminisztratív előkészületek. Október 1-től sikerült aláírni a finanszírozási szerződését az európai uniós projektnek, ekkor indult el az a procedúra, ami a felújításhoz kötődő munkálatok — pl. a közbeszerzés stb. — elkezdését lehetővé teszi. Ebben az évben remélhetőleg akadálymentesen zajlanak majd a felújítási munkálatok.
 
— A Szatmár Megyei Múzeumhoz csatolták a Szatmár Megyei Kulturális Turisztikai Irodát. Hogyan változott az intézmény feladata?

— Annak érdekében, hogy a megye településein lévő helyi termékeket népszerűsítsük, és készülve arra, hogy beindul a nemzetközi turizmus is, a múzeum égisze alatt megnyílt a megyei kulturális turisztikai iroda. Az intézmény feladata a megye kulturális látnivalóinak a népszerűsítése, egyfajta turisztikai vonzerőt létesíteni, hogy növekedjen a turisták száma. Ez elsősorban egy információs iroda, de felleltározza a helyi termékeket is. Az intézmény szervez majd kulturális programokat, a megyei múzeumhoz tartozó huszonöt múzeumházba szervez különböző tevékenységeket, koncerteket, népzenei műsorokat, helyi kulturális esteket, kisebb faluközösségeket megszólító rendezvényeket, helyi hagyományokat ápoló rendezvényeket stb. Elkészült a múzeumhálózat éves bérlete, ami a múzeumhálózatot mutatja be; aki ezt megvásárolja, kedvezményes módon látogathatja meg a múzeumi kiállítóhelyeket. 

hirek/2021/januar/11/szocs-peter.jpg
Dr. Szőcs Péter Levente aligazgató / Fotó: SZFÚ archív

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Péntek 13: elmaradt a Lotfi Begi koncert

A szombat már nem babonás péntek, nem lesz programváltozás az Expo Industryn.
Szatmárnémeti

Elstartolt a IV. Expo Industry 2024, este Lotfi Begi koncert!

Negyedjére tartják a Kossut- kertben a munkás – szórakozós fesztiválkiállítást.
Szatmárnémeti

Privilege: hétfőig él az Édua-tárlat

Augusztus 19-én nyílt, szeptember 9-én ér véget a Privilege kiállítás.