Szatmárnémeti

A kettős támogatás segít

2021.06.08 - 17:13
A civil szervezeteknek mindig nehéz volt és Romániában mindig nehezebb is lesz, legalábbis addig, ameddig nem hoznak egy olyan törvényt, amely révén támogatást kaphatnak a működési költségeikre. Ha csak egyetlen tételt veszünk, a könyvelést, már az rendkívül megterhelő az egyesületeknek vagy alapítványoknak, az első éveikben legalábbis biztosan.

A magyar civil szervezeteknek valamivel könnyebb, mert Magyarországról is kaphatnak támogatást. Erről kérdeztük Őri-Pákay Franciskát, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) alelnökét.

A támogatások úgymond alanyi jogon járnak?

- Dehogyis. Kőkeményen pályázni és lobbizni kell a legkisebb támogatásért is, pedig azt gondolná az ember, hogy egy olyan évtizedben, ahol többet beszélnek pályázatokról, mint az elmúlt 20 évben, könnyebb a helyzet. Nos, nem az. Én még emlékszem arra, amikor már kinyomtatni sem volt egyszerű a pályázatokat, de akkor is csak Magyarországról remélhettünk igazi megoldást, de ez a hőskor volt. 

Már jobb a helyzet hazai szinten?

- Természetesen sokkal jobb, hiszen országos, megyei és helyi szintű lehetőségek is vannak és bár az országosokhoz hozzájutni nem könnyű, azt gondolom, hogy nem is lehetetlen, az igazán elszántaknak. Mi azonban a megyei tanácshoz és a helyi tanácshoz fordulunk a leggyakrabban. Ők azonban nem tudnak működési költségekre, inkább csak rendezvényekre pénzt adni. Évek óta abban a szerencsében lehet részünk, hogy részesülünk magyarországi támogatásokból, amelyeket a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő biztosítanak a külhoni magyarság számára. 

Ezek a nevek számunkra sem ismeretlenek. Most fut valamilyen projektetek ezen támogatások révén? 

- Párhuzamosan több projekt is fut mindig, hiszen ezek a támogatások évente esedékesek. De ami igazán segítségünkre van most az a Nemzeti Együttműködési Alap pályázata, ahonnan az idei könyvelési tételünket tudjuk biztosítani, de laptopot is vásárolunk az egyesület céljaira és belső képzésekre is fordíthatunk az összegből. Ezek mind azt segítik, hogy az egyesület megerősödjön és jobban helyt tudjunk állni a mindennapokban. Mivel hazánkban a civil szervezetekben dolgozók nagy többsége erre a szabadidejét és még többször a saját forrásait használja, egy idő után kifulladnak a tagok, kiégnek és ez komoly probléma. Mi kicsik vagyunk ahhoz képest, hogy mit lehetne elérni, ha mernénk például külföldre is pályázni az Erasmuson kívül, de jelenleg pontosan látjuk a határainkat, egyik aktív tagunk sem ebből él meg, egy-egy nagyobb pályázat futtatása pedig komoly odafigyelést igényel, ami meghaladná a lehetőségeinket. Nem vetjük el azonban ezt sem, de nagyon a jövő zenéje, ahogy szokták mondani. 

Említetted, hogy belső képzésekre is fordíthattok ebből a projektből. Mi lenne az?

- Terveink szerint lesz egy rendezvényszervező képzésünk szeptember elején, ami nem csak az egyesület ifjabb tagjainak szólna, de külsősöknek is. Úgy gondoljuk, hogy a SZAFKE-ban felhalmozott tudást nem csak át tudjuk, hanem át is kell adjuk a következő generációnak. Ezen kívül tervezünk 3-4 workshopot, de lehet, hogy végül valami nagyobbat hozunk össze, erről azonban jelen pillanatban még nem szeretnék beszélni, mert hosszas előkészítést kíván, de mindenképpen illene a Kreatív Szatmár sorozatba. Ezen felül pedig a csapaton belül akarunk kommunikációs képzést, mert a legtöbb hiba abból adódik, hogy rosszul mennek át az üzenetek egy rendezvény szervezése közben. Innen pedig nem csak szervezési hibák adódnak, de anyagilag is tudnak ezek a kicsinek hitt bakik komoly károkat okozni, amelyeket utólag nehezen lehet orvosolni. 

- Igaz, hogy Kolozsvárról jött az ötlet?

- Mondhatnám, hogy mint minden jó ötlet, de ez nem egészen lenne igaz. „Szatmár megyéből elvándorolnak a fiatalok. Szatmár megyébe nem térnek vissza a fiatalok. Szatmár megye unalmas. Szatmáron nem történik semmi” - ezekből az unalomig ismételt kijelentésekből lett elege az egyesület vezetőinket, amikor megkérdeztük, hogy mit is akarnak a fiatalok. A kérdőívekből kiderült, hogy a pezsgő egyetemi élet után valóban kicsit unalmasnak hatnak a kisváros nyújtotta lehetőségek és kevesebb esély van arra, hogy érdekes előadásokra, tréningekre és workshopokra jussanak el helyben. A SZAFKE ezen akart segíteni, amikor a kolozsvári minta alapján megterveztük és először megszerveztük a Szatmár Kreatív sorozatot. Azóta több olyan előadóval léphettek kapcsolatba a fiatalok, akikkel más módon nehezen sikerülhetett volna.
Minden tevékenységünkkel az a célunk, hogy vonzó várossá tegyük Szatmárnémetit és Szatmár megyét olyan hellyé, ahova érdemes visszatérni. Szeretnénk még több olyan előadót ide csalogatni, akikkel csak nagyobb városban tudnának találkozni, ezzel olyan információkkal látjuk el őket a gyakorlati tanácsok mellett, amelyet használni tudnak tanulmányaik vagy a munkájuk során. Olyan kapcsolatok szövődnek, amelyekre lehet, hogy másként nem került volna sor és a kreatív légkörben további ötletek születnek, kezdeti ötletpalánták szökkennek szárba azáltal, hogy a megfelelő táptalajra találnak a résztvevők egymás között. Ezzel úgy gondoljuk, hogy fejlesztjük a régió magyar közösségét, erősebbé tesszük a megyeközpontot és vonzóbbá is a fiatalok szemében. A cél az, hogy egy olyan fiatal, kreatív bázist hozzunk létre, akik képesek és akarnak a közösségükért aktívan tenni is. S azt gondolom, hogy a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert támogatást most igazán jól fogjuk tudni felhasználni. 

sport/nea-logo.png