Nagykároly

A képzés hatékonyságának növelésében érdekeltek

2019.02.14 - 08:34

Sport- és elméleti tárgyakat oktató tanárokat látták vendégül a Polipol Mobila székhelyén. A duális képzésben részt vevő diákok oktatásának hatékonyságát növelnék az egyeztetés révén.

Rendhagyó egyeztetést tartottak szerdán délután a mezőfényi székhelyű Polipol Mobila vállalat telephelyén. A nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szaklíceum tanárait és mestereit hívták meg az alkalomra, illetőleg a nemzetközi cég részéről azok voltak jelen, akik részt vesznek a gyakornokok oktatásában.

Fontosnak gondolják — fejtették ki az alkalom kezdetén a kezdeményezők, köztük Dan Brumboiu vezérigazgató —, hogy akár a nyelv vagy biológia szakos oktatók is megismerjék a vállalatot, hiszen a közös munka színvonalasabb oktatást eredményezhet.

„Azért tartjuk ezt a találkozót a nagykárolyi szakiskola tanáraival, munkatársaival, hogy lássuk, hol állunk a közös projektünkben, milyen stádiumban. Erre alapozzunk a továbbiakban, határozzuk meg a feladatokat annak érdekében, hogy a következő generációk képzése még hatékonyabb lehessen, hogy ténylegesen olyan szakemberek hagyják el az iskolát, akik képesek munkába állni!” — fogalmazott Knecht Csaba, a Polipol Mobila vezérigazgatója. Mint mondta, a képzés hatékonyságának növelésében érdekeltek.

Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szaklíceum igazgatója hozzátette: „Ma jött el az a nap, amikor eljött minden kollégám a Polipolhoz, hogy kicsit átvegye a vállalat pulzusát, hogy egy kicsit lássa belülről is, mi történik ennél a cégnél, illetve többet tudjon meg azon diákjairól, akik amúgy idejük jelentős részét itt töltik. Ezt azért gondoltuk jónak, mert kicsit felpezsdíti az életet, kicsit másként látja a kolléga az elvárásokat, amiket a cég támaszt a gyerekekkel szemben, így segítve a minőségi oktatást” — fogalmazott. Hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy nem „csak” a mesterek, mérnökök, azaz a szakoktatásban résztvevők jöttek, hanem az elméleti tantárgyakat oktatók is. „A történelem-, a román-, a magyar-, a számtantanár is itt van, tehát mindenki. Hiszen mindenkinek tudnia kell, hogy mi történik a gyerekkel azokon az órákon, napokon, amikor itt vannak a cégnél. De egyébként is a filológusnak talán újdonságot tudunk mutatni, talán még nem járt ilyen vállalatnál.”

Az egyeztetés keretében felvázolták, melyek a célok — hogy jól képzettek legyenek a fiatalok —, és ennek érdekében mit tehetnek meg közösen. Mindkét fél részéről több javaslat is elhangzott.