Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi szervezet tizenhét éve, október 5-én fogadta el a pedagógusok jogairól szóló határozatot. Ennek emlékére ünneplik ezen a napon a Pedagógusok Világnapját.

A Pedagógusok Világnapja alkalmából Szász Piroska szatmári főtanfelügyelő-helyettes a pedagógusok szerepvállalásáról, társadalmi megbecsüléséről, valamint a hivatásuk teljesítése közben adódó nehézségekről beszélt.

— Mit jelent ma pedagógusnak lenni?

— Régen a tanítót és a papot becsülték meg legjobban a kisebb településeken, ma már ez nem így van. Én úgy látom, hogy a pedagógusok élete és munkája egyre nehezedik. Mind mondjuk, hogy érdemes befektetni a tanügybe és a humán erőforrásba, ezek mind nagyon szép hangzatos szólamok, csak nem igazán valósulnak meg. A pedagógus munkája egyre nehezebb, mert nagyon sok speciális ellátást igénylő gyereket kell integrálnia a közoktatásba. Nagyon kevés a speciális iskola, Szatmár megyében csak egy van, ami bentlakással sem rendelkezik, vidékről nem tudnak minden gyereket behozni ebbe az iskolába, elég sok tanuló otthon marad. Ezekkel külön tanterv szerint kell foglalkozni, ami nem lehetséges, de a többi gyerek számára is hátrányos helyzetet teremt.

— A mai társadalom megbecsüli a pedagógusokat?

— Sokan panaszkodnak, hogy sok szülő és gyerek rosszul értelmezi a demokráciát, számukra a demokrácia azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar. A szabályokat és a törvényeket be kell tartani, mert semmi sem működik, még egy család sem, ha bizonyos szabályok, még ha azok íratlanok is, nincsenek betartva. Egyébként a problémás gyerekek a rendezetlen családokban nevelkednek, a problémák akár egy-két generációval később is jelentkezhetnek. Én a saját példámból kiindulva azt kell hogy mondjam, hogy amíg aktív pedagógus voltam, nem éreztem, hogy ne becsülnének meg a szülők és a gyerekek. Én úgy gondolom, hogy az a pedagógus, aki igazán hivatásának érzi az oktatást, nevelést, szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással végzi a munkáját, annál nem marad el a megbecsülés. Nagyon sokszor utólag érkeznek a visszajelzések.

— A pedagógusok munkáját mennyire nehezítik meg az állandóan változó tanügyi törvények a folyton romló gazdasági helyzet?

— A tanügynek több pénzre lenne szüksége ahhoz, hogy minőségibb munkát tudjunk nyújtani. Ahhoz, hogy vonzó és izgalmas legyen egy óra, nagyon sokat rá kell dolgozni, és az pénzbe is kerül. Egyre több olyan fiatal pedagógus van, aki hajlik az új oktatási módszerek alkalmazására, mégis sok nyugdíjast kell foglalkoztatni. Ez nem amiatt van, mert nincs elég fiatal tanár, hanem azért, mert sok fiatal tanárnő van gyermeknevelési szabadságon van. Ami nagyon jó. Mindig hangsúlyozzuk, hogy az a jó pedagógus, aki megélte a gyerekneveléssel járó gondokat és örömöket. De minden szakmában érvényes az, hogy igazán csak az tudja eredményesen végezni a munkáját, aki olyan családból érkezik a munkahelyére, amelyben rendben mennek a dolgok, melynek tagjai kiegyensúlyozott emberek. A kiegyensúlyozatlan emberek könnyen teremtenek konfliktushelyzeteket, ami nincs jó hatással a gyerekekre sem otthon, sem az iskolában. Ma már a pedagógusszakma is kezd elnőiesedni. Nőként, anyaként egyetlen szakmában sem könnyű úgy teljesíteni eredményesen, hogy megfelelő egyensúly legyen a munka és a családi élet között. Ezért kell prioritásokat felállítani, hogy ne menjen egyik a másik rovására. A pedagógusi munka nem csak abból áll, hogy megtanítjuk a gyerekeket bizonyos ismeretekre, hanem meg kell tanítani őket az életre is. Ehhez viszont már szükség van a pedagógus és a szülő együttműködésére.

— Működik a tanár—szülő összefogás?

— Én azt hiszem, igen. És ennek megvannak az eredményei. A mi iskoláink nem rosszak. Ezt bizonyítja az is, hogy egy itt szerzett diplomával bárhol lehet munkát találni, azt mondják, jobban fel vannak készülve a mi diákjaink, mint sok más országban tanuló diákok. Tanítani, nevelni az egyik legszebb hivatás és foglalkozás. Ennek a hivatásnak a gyakorlói nincsenek jól megfizetve, de akik ezt szeretik csinálni, nagy élmény számukra. A jövőnk attól függ, hogy milyen fiatalokat nevelünk.

Elek György