A Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös rendezvényének, a Beszélgetés testről és lélekről sorozatnak a legutóbbi eseményén a résztvevők arra a kérdésre keresték a választ, milyen hatással van a jövő emberére a ma történő oktatás és nevelés.

A beszélgetésen részt vett: Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója; dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolapszichológus; Szabó Orsolya iskolapszichológus, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar hallgatója; Fehér Imola német-angol szakos tanár és tanítványa, Kegyes Dávid; Gárdos Blanka némettanár és tanítványai: Félegyházi Dávid Dániel, Petkes Flórián és Szilágyi Beátrix Katalin; Ary Dalma orvostanhallgató; Ary Dávid diák; Széplaki Reimond egyetemista; Köves Fanni; Juhász Zita egyetemista, valamint Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság markentingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Sokat vitatott téma, hogy melyik a legjobb iskola, hol érdemes tanulni, Romániában vagy külföldön, a romániai vagy a magyarországi iskolákban, főiskolákon szerezhet a diák jobb tudást.

Ary Dalmának középiskolás évei alatt lehetősége nyílt, hogy cserediákként elmenjen Miskolcra, ahol tizedikes korában tizenkettedik osztályba sorolták be, ugyanis ott tizenkettedik osztályban tanulták azt, amit a hazai tanterv szerint tizedikben. Arról is hallott diáktársaitól, hogy valaki a debreceni egyetemen tanul, ahol az első év teljesen laza volt számára, mert ugyanazt tanulták, mint itthon tizenegyedik-tizenkettedik osztályban. Ő azért választotta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet, mert több ismerőse végzett itt, és már az egyetemen ígértek számukra kiváló állásokat.

Frigy Szabolcs úgy látja, hogy az iskolának lassan nincs értelme, mert az egy elnyújtott egyetemi felvételi. Ez egy szomorú történet, mert aki nem megy egyetemre, vakvágányon van. Ha megnézzük, hogy ki sikeres ebben a rendszerben, azt látjuk, hogy az, aki egyetemi oktató, mert ő már a csúcson van. De nem erről kell hogy szóljon az iskola, ennél jobb, ha a gyerek jól érzi magát. A román tanügyi rendszer el van csúszva, nem csökkentik a tantárgyak számát, hanem még rátesznek időről időre.

Bessenyei Gedő István hozzátette, hogy nagyon sok szülő azt akarja, hogy az ő gyereke legyen a legjobb, és még különórákra is járatja. Az iskolán kívüli foglalkozásoknak a felelőtlen túlhalmozódása, amennyiben az a szülő részéről van, destruktív, és frusztrált felnőttet eredményez. A gyerek sokkal sikeresebb lenne a plusz órák és szakkörök nélkül, mert akkor bátran állna majd olyan helyzet elé, amikor végleg eldönti, hogy mit akar. De ha a szülő erőlteti, hogy egyszerre tanuljon meg zongorázni, balettezi, vívni stb., akkor egy idő után frusztrált lesz, mert annyi mindennek nem tud megfelelni, és mindenhez félni fog hozzányúlni.

Frigy Szabolcs azt tapasztalja, hogy Romániában kialakult az a szokás, hogy amiben gyengék vagyunk, abból megyünk különórára, hogy legyünk közepesek. Ha viszont abból tanulnánk többet, amiben jók vagyunk, heti három különórával a legmagasabb szintig is eljuthatnánk. Minden ember az erősségéből fog megélni, nem a középszerűségből és nem a gyengeségből. A tehetséggondozás ott hal meg, hogy a gyengét elküldik, hogy legyen középszerű ahelyett, hogy a jó oldalát fejlesztenék.

Matusinka Beátát három kvázi személyes ok is vezérelte abban, hogy ezzel a témával foglalkozzunk ezen a beszélgetésen. Blankával, Orsival és Imolával beszélgetve az elmúlt periódusban többször is felmerült, hogy tanárként hogyan élik meg a gyerekek viszonyulását a kütyükhöz; hogy a mai gyerekek más módon dolgozzák fel a megszerzett információkat, más típusú információátadást igényelnek, változik a kommunikáció egymás között és a tanárokkal is; hogyan hat az internet világa és a nagy mértékű tananyag, a rendszer rigiditásának kettőssége a gyerekekre vagy akár rájuk, tanárokra. Milyen eszközök lehetnének, amelyekkel könnyebb lehetne a gyerekek számára az iskola, illetve hogyan tudnák ők naprakészebb eszközökkel megkönnyíteni mindezt? Ezzel függ össze az ő személyes tapasztalata is a jog területén, ahol még mindig több évtizedes vagy akár évszázados módszerekkel a diákok emlékezőtehetségét és nem feltétlenül a problémamegoldási készségét, tudását vagy akár leendő szakmájukhoz való megfelelő hozzáállásukat mérik, amikor már jogi szakcikkekben is számos alkalommal merül fel a mesterséges intelligencia, algoritmusok, big data avagy éppen az önvezető autók jogi felelősségének és vonatkozásainak kérdése, GDPR, avagy adatvédelmi szabályozás, vagy hogy robotok bizonyos kísérletekben hamarabb és kisebb hibahatárral tudnak bizonyos jogi kérdéseket, szerződéses kitételeket megoldani. Talán érdemes tudatosan átvenni olyan új dolgokat, amelyek megkönnyítik a mindennapokat, hiszen a jövő eszközei, életvitele, felfogása az egyszerűségen és könnyűségen alapszik. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell vetni, ami régi, sőt. Csupán érdemes válogatni vagy ügyesen használni mindkettőt, mint a nyomtatott és online tartalmak esetén, ahol szerinte inkább kiegészíti egymást a kettő, az egyik gyorsaságot tud nyújtani, a másik pedig éppen nyugalmat és elmélyülést, és mindkettőre szükség van. Az elektromos kocsi esetén viszont, amelyet egy hónapja használ, inkább a pozitívumokat emelte ki, hiszen a fosszilis energiák felhasználása nélkül egy új, egyszerű vezetési és ugyanakkor életélményt tud nyújtani, ahol nem zavar a kibocsátott gáz, a zaj, ahol nem a sebesség számít, hanem a nyugalmas utazás minősége. Mindezzel pedig mégis mintha a történelem folyamán találkoztunk volna, igaz, nem autó formájában.

Juhász Zita úgy látja, hogy a tizenkét iskolai év egy elnyújtott egyetemre való felkészülés, csak az a nagy kérdés, hogy melyik egyetemre készül a diák. Olyan nagy nyomás nehezedik a diákokra az alsóbb osztályoktól a tizenkettedikig, ami nagyon megterhelő. Folyton arról van szó, hogy a gyerek mi szeretne lenni, hogyan képzeli el a jövőt. Ha a szülőket megkérdezik, hogyan képzelik el a gyerekük jövőjét, akkor a legtöbben azt felelik, hogy orvost vagy informatikust látnak a gyerekeikben. Zita szerencsés diák volt, mert megismerkedett olyan emberekkel, akik azt példázták, hogy lehet más területeken is boldogulni, meg lehet találni azt az utat, amit a diák szeret. Megértette, hogy nem csak az orvos és az informatikus az, aki a jövőt fogja alkotni. Szatmárnémetiben mindig a múltból éltetjük a jövőt, statisztikák alapján határozzuk meg azt, hogy mi hogyan lesz a jövőben. Nyomást gyakorolnak a fiatalokra, hogy éljenek a jövőben, mert tudniuk kell, mi hogyan fog alakulni. Bármilyen kérdésre kész válasszal kell előálljanak úgy a magánéletben, mint szakmai téren. A mi leszel, ha nagy leszel kérdés után következik, hogy hol és mit fogsz dolgozni. Jön a családalapítás kérdése, ami szintén nem egyszerű. Kikerül a fiatal az életbe, ahol nagyon nehezen tud magára találni, de nagy előrelépés, ha tud egy olyan szakmát választani, amit akár hivatásként is el tud fogadni, mert nem nyomás hatására döntött mellette, hanem a személyiségének megfelelően az érdeklődését is bele tudja varázsolni. A technika egy kicsit közelebb hozta a világot, az ember virtuálisan bárhol jelen tud lenni. Ha a fiataloknak sikerül saját maguknak dönteniük arról, mit szeretnének, akkor a problémákra is megtalálják a megoldásokat. Nem könnyű jól dönteni, mert az iskolában nincs lehetőségük, hogy belelássanak az egyetemi világba, egy szakma rejtelmeibe. Talán ha nem bizonyítani akarnának a diákok a jegyekkel, akkor könnyebb lenne a jövő. Ha nem a világ elvárásai szerint fogalmazódna meg a bizonyítási vágy, hanem azért küzdenek, hogy azt valósítsák meg, amit saját maguk számára választottak, akkor másképp tekintenének a jövőre. Céljuk is lenne, terveik lennének, nem csak azt látnák meg, hogy nekik most ez kell, hanem hosszú távon is gondolkodnának.

Bessenyei szerint nagyon fontos kulcsgondolat: egy kicsit megtanulni befelé megfelelni. Még akkor is ki van az ember szolgáltatva a rendszernek. Nem szabad feladni azt, hogy az ember a saját békéjét keresse meg először, ne azért kezdjen el tanulni, mert valaki mondja vagy erőlteti, hanem azt csinálja, amit szeret. Nem kell mindenkinek egyetemet végezni, örömmel lehet gyakorolni egy szakmát.

Gárdos Blanka úgy látja, hogy a komfortzóna bővíthető. Lehet valakinek egy komfortzónája, ahol jól érzi magát, ugyanakkor szét lehet nézni más irányban is. Egy túlhaladott világban vagyunk, egy kicsit benne kell lenni, de nem szabad bezárkózni. Nem lehet, hogy valaki leül a telefonjával, és csak azt nyomogatja. Szét kell nézni, hogy mit lehetne tenni, ami hasznos is lehet.

Szabó Orsolya azt tapasztalja, hogy ha bemegyünk egy intézménybe vagy bárhova, azonnal észrevesszük, ki az, aki azért van ott, mert azt szereti csinálni, és ki az, aki kényszerből vagy nyomás hatására. Az egész rendszer másképp működik, ha az ember saját maga miatt végzi a dolgát.

Gárdos Blankának azt mondták, hogy ha neki a munkája a hobbija, akkor sohasem dolgozik. Neki ez sikerült, mert nem érzi tehernek a pedagógusi munkát, hanem számára ez egy jó dolog. Ezen a területen próbálja bővíteni a komfortzónáját, de azokat a feladatokat is elvégzi, amiket nem igazán szeret, de a világ megköveteli. Valamilyen szinten a fiatalokat is arra kell nevelni, hogy bővítsék a komfortzónájukat, és abból is csináljanak valamit, amit nem igazán szeretnek.

Széplaki Reimond kitért arra, hogy az egyetemen nincs olyan túl zsúfolt program, mint az iskolában. Érthetetlen, hogy az iskolában meg van szabva, hány ének- és rajzóra legyen. Minek? Ez a két tantárgy elvesz négy órát a diákoktól, amit jobb dolgokkal is tölthetne. A másik dolog a vízió. A diáktól elvárják, hogy legyen víziója, de az iskola képtelen orientálódni. Az iskola ragaszkodik a hagyományos módszerek megtartásához, egy olyan jövőre nevel, ami nem fog létezni.

Gárdos Blanka megerősítette, hogy többféle intelligencia létezik, és valamilyen szinten mindet fejleszteni kell. Nem lehet, hogy egy osztályban csak három tantárgyat tanuljanak. A világ kerek, meg kell mutatni belőle a lehető legtöbbet, s az egyénen múlik, hogy abból mit ragad meg.

Szabó Orsolya egyetért azzal, hogy legyen nagy kínálat, de a diák döntse el, hogy őt mi érdekli. A nagy kérdés az, hogyan ismeri fel a diák azt, hogy őt mi érdekli. Manapság már elég kevés dolog érdekli a gyerekeket, s ha megkérdezzük őket, a válaszok között ott van az internet, a telefon, a táblagép… Ma már egyre kevesebben olvasnak könyvet. Régebben az emberek még cserélgettek könyveket, ma már csak linkeket küldenek. Régebben az iskolában volt a hajtás, és otthon pihentek a gyerekek, ma már otthon belefáradnak az internetezésbe, és nem marad idejük a pihenésre.

Ary Dalma mint maximalista és karrierista úgy gondolja, hogy ő mindig többet akar, mint amennyit a szülei elvárnak tőle, és a majdani gyerekeit is arra fogja nevelni, hogy merjenek vállalni, célokat kitűzni. Ha valami nem sikerül, kezdjenek bele valami másba, ne merüljenek bele a telefonba, vannak a világon más lehetőségek is.

Juhász Zita a kisöccsét hozta fel pozitív példának, aki kitűnően bánik a telefonnal és a számítógéppel, de este elvárja, hogy mesét olvassanak fel neki.

Gárdos Blanka azt vallja, hogy a telefon és a táblagép teljesen megöli a képzelőerőt. Felolvasáskor a gyerek elképzeli a történetet, kifejlődik benne az a képesség, hogy gondolatok és képek fogalmazódjanak meg benne.

Köves Fanni elmondta, hogy idén érettségizett, magyar irodalomból pedig olyan verset kaptak, amit nem tanultak az iskolában. Sokan nagyon fel voltak háborodva ezen. Sokan megtanulnak verseket, de nem tudják azokat értelmezni. Szerinte nem elég az, ha az iskolában megtanítanak elemezni néhány verset, hanem meg kell tanulni értelmezni minden verset.

Frigy Szabolcs statisztikai adatok alapján állítja, hogy a tizenöt évesek negyvenkét százaléka funkcionális analfabéta. Ezen nem kell meglepődni, funkcióhoz kötve tudnak dolgokat, de alapvető dolgokat nem tudnak: például megírni egy kérvényt. A mi tanügyi rendszerünk nagyon sok funkcionális analfabétát termel ki.

Elek György kiemelte, hogy a jövőre készülve sokszor abba a hibába esünk, hogy nem marad időnk élni. A gépek sok segítséget nyújtanak az ember számára, de az emberek nagy része mégsem hagy magának szabadidőt, mégsem törekszik arra, hogy megerősítse az emberi kapcsolatait, hogy a jelenben éljen, és ne a jövőre készüljön egész életében.

Kegyes Dávid nem ért egyet azokkal, akik a technológia ellen vannak, pedig akkor lehet eredményeket elérni, ha a technika vívmányait arra használjuk fel, ami megkönnyíti az életünket.

Frigy Szabolcs úgy véli, hogy a telefont nagyon jó, ha tanulásra, ismeretszerzésre használjuk. Mi nagyon sok erőforrást használunk észszerűtlenül. Japánban nincs olyan, hogy ivóvízzel húzzák le a WC-t akkor, amikor egymilliárd embernek nincs ivóvize. Ezt a kérdést kellene előbb megoldani, mintsem azt, hogy a telefonnak egy fél centivel nagyobb vagy kisebb legyen a képernyője. Nagyon nagy gondja a társadalomnak a funkció nélküli fejlesztés.

Fehér Imola hangsúlyozta, hogy a jelenünk már jövő. Az, amiről most beszélünk, egy másodperc múlva már a múlt. A célok és a víziók megadása nem a tanár feladata. A tanár segíthet abban, hogy a diák elérje a céljait, de a célok és víziók otthon kell hogy megszülessenek. A rendszerváltás előtt mindenkinek az volt a célja, hogy megtörténjen a rendszerváltás, majd ez meglett, de elmaradtak az új célok. Éppen az a baj, hogy egy pangásban élünk, és elmaradnak az új célok, amelyek felépítésével meg tudunk tanulni élni. Nagyon sok lépést meg kell tenni, hogy elérjük a jövőben azt, amit célul tűztünk ki.