Ressler István ügyvéddel arról beszélgettünk, hogyan jutott el addig, hogy saját ügyvédi irodát nyisson, és mennyire jelentett előnyt számára az, hogy a hazai jog megismerése mellett megismerhette más országok jogrendszerét is.

— Gyerekkorban ahányszor megkérdeznek valakit: mi leszel, ha nagy leszel, mindig más szakmát, mesterséget nevez meg. Hogy történt ez az ön esetében?

— Amikor gyerek voltam, én is tűnődtem azon, hogy mi leszek, ha felnőtt leszek. Láttam a televízióban az államfőket, gondoltam, milyen jó lenne, ha engem is úgy körberajonganának. Szüleim mindig azt akarták, hogy orvos legyek. Ötödik-hatodik osztályos koromban, amikor már kezdtem érteni, hogy melyik mesterség miről szól, akkor már inkább ügyvéd, bíró vagy ügyész akartam lenni. Nyolcadik osztályban, szüleim azt akarták, hogy menjek matek-fizika vagy kémia-biológia szakra. Nekem sohasem volt vitám édesapámmal, csak akkor, amikor besegített a reál szakok tanulásában. Ő matematikatanár, de tőlem mindig távol álltak a reál tantárgyak. Mindenről tudtunk beszélni, de amikor szóba került a matematika és a fizika, rögtön vita alakult ki közöttünk, nem másért, hanem azért, mert én ezeket nem tudtam logikusan követni.

Kilencedik osztályban világossá vált számomra, hogy a humán tantárgyak állnak közelebb hozzám. Humán osztályban tanultam, de a szüleim akkor se mondtak le arról, hogy orvos legyek. Tizenegyedik osztályban felkészítő órákra küldtek kémiából és biológiából, hogy majd felvételizzek Kolozsváron a fogorvosira. A biológia-kémia órákról annyi maradt meg bennem, hogy az óra felénél kaptunk kekszet és teát. Próbáltam én tanulni ezeket a tantárgyakat, de csak magoltam, mert nem találtam meg a logikai fonalat. Egy fél év után bejelentettem a szüleimnek, hogy ezt én nem bírom tovább, engem hagyjanak ki ebből, én nem akarok orvos lenni, hanem jogot tanulok. Érettségi után felvételiztem Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karára, ahol bejutottam a legjobb húsz közé, és első évtől ösztöndíjas lettem.

— Azt kapta az egyetemtől, amire számított, nem volt csalódás?

— Az egyetemen vettem észre, hogy a jog nemcsak arról szól, hogy bemagoljuk a törvényeket, hanem azokat egy szélesebb skálában kell látni és értelmezni. A törvényeket egészében kell értelmezni, és azokat kell tudni viszonyítani egymáshoz.

— Már az egyetemen is megpróbált közszereplőként feltűnni, nem volt az a magába zárkózó egyéniség. Ez összeegyeztethető volt a tanulással?

— Az egyetemen benne voltam a diákképviseletben, én képviseltem az egyetemistákat a szenátusban. Éreztem, hogy ez a pálya tényleg nekem való. Bebizonyosodott, hogy nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy a jogban nincs semmi logika, a jog csak száraz törvényekből áll. Később meggyőződtem, hogy sajnos vannak olyan törvények is, olyan emberek által előterjesztve és elfogadva, akiknek nem sok közük van a törvényalkotáshoz. Vannak azonban jó törvények is. Ilyen a Polgári Törvénykönyv, amit az ókori Rómában olyan jogászok alapoztak meg, mint Gaius és Iustini anus. Tőlük származnak a mai Polgári Törvénykönyv fő princípiumai.

— A kolozsvári egyetemen milyen tanárok voltak?

— Szerencsém volt olyan tanároktól tanulni, akik tudtak és szerettek tanítani, és bármikor hajlandók voltak leülni velünk beszélgetni. Mindig olyan beszélgetések alakultak ki, amelyekben érvekkel támasztottuk alá állításainkat. Sokszor olyan érveket hoztunk fel, amelyekkel bebizonyítottuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata nem helytálló, mert annak nincs valós jogi háttere. Sajnos, nálunk a bíróság gyakran egy bizonyos törvénycikkely alapján hoz döntéseket, amelyek abban a formában nem cáfolhatók, de ha egy szélesebb skálában elemezzük a tényeket, akkor találunk bennük kivetnivalót. Több olyan példát tudnék felhozni, amikor a bíró egy bizonyos ügyben pozitív döntést hozott, más esetben ugyanolyan ügyben más bíró azt elmarasztalta.

— Az egyetem jogi karán a törvények megismertetése mellett marad idő a törvények átláthatóságának megismertetésére is?

— A tanárok mindig nagy anyagot adtak a kezünkbe, azok tanulmányozására, de a jobb tanárok nem várták el, hogy mi azokat bemagoljuk. Elolvastuk, de a vizsgákon arra voltak kíváncsiak: hogyan látjuk mi azokat, és mi azokról az elképzelésünk. Bármit le lehet vezetni egy törvénycikkelyre, de mindennek van egy logikai vetülete. Ha ez nem így van levezetve, akkor fölösleges a jogász, akkor elegendő a komputer, ami mindent rendez. Egy nagyon híres jogász mondta: a jogban nincs csak fekete vagy csak fehér, a jogban minden színes, attól függ, hogyan nézzük. Nem lehet úgy kezelni a dolgokat, hogy valaki elkövet egy bűncselekményt és azért meg van szabva, hogy milyen büntetést kap. Az esetek mindig különböznek. De az elv, a fő irányvonal mindig ugyanaz kell legyen. A bíróság akkor tud jó határozatot hozni, ha minden vetületet egymásra helyez.

— A jó jogász olyan, mint a jó pap, aki mindig tanul. Nehéz lépést tartani az állandó változásokkal?

— Egyetemista éveim alatt, amikor nyáron nagyon sok kollégám nyaralni ment, én elmentem külföldre, hogy megnézzem, hogyan dolgoznak ott a jogászok. Sikeresen pályáztam két tanulmányútra. Egyik évben elmentem a budapesti ELTE-re, ahol kisebbségi jogról beszéltünk, és arról, hogyan működnek a polgári eljárások Európában. A másik évben Salzburgban foglalkoztam nemzetközi magánjoggal. Egy-két hónap alatt nem lehetett áttanulmányozni az egész európai magánjogot, de jó alkalom volt arra, hogy megismerjem ezeknek az országoknak a jogi mechanizmusát, és megértsem, hogyan gondolkoznak mások ilyen jellegű eljárásokban. Kíváncsi voltam az ő tapasztalataikra, és megismertem, hogyan tanítják ott a jogot. Lehetőségem volt beszélgetni kínai kollégákkal is. Meg kell jegyeznem, hogy a kínai jog ugyanolyan konzekvens, mint a német. Ott kevés olyan eset van, hogy lehet így is, úgy is.

— Ma már nagyon sok az ügyvéd. Van egyfajta konkurencia ezen a téren is?

— Miután megismertem több ország jogrendszerét, az egyetem végén elkezdtem töprengeni, hogy ügyvéd legyek, bíró vagy ügyész? Mindig közel állt hozzám a politika, szerettem politizálni, képviselni embereket és közösségeket. Úgy döntöttem, hogy ügyvéd leszek. Kaptam egy ajánlatot Bukarestben egy nagy német érdekeltségű ügyvédi irodában, majd Kolozsváron is egy ismert ügyvédi irodától, amelyiknek Romániában az egyik legnagyobb felszámolási részlege van. Mindenki biztatott, hogy fogadjam el valamelyiket, mert nincs miért hazajönni, itt sok az ügyvéd, és háttérbe szorítanak. Én megköszöntem a felkéréseket, és hazajöttem Szatmárnémetibe. Két évig voltam ügyvédbojtár, majd saját ügyvédi irodát nyitottam, ami hál' istennek elég jól működik. Meg kell jegyezni, én mindent a nulláról kezdtem, én nem költöztem be a szüleim nagynevű irodájába, ahol már megvolt a klienskör. Azóta is minden évben igyekszem eljutni külföldre, hogy állandóan képezzem magam.

— Sokan állítják azt, hogy az igazságszolgáltatás is nagy változásokon megy át, a legtöbbek szerint negatív irányba. Hogyan látja ön ezt?

— Valóban az ügyvédi világ is nagy változásokon megy keresztül. Maguk a kliensek is sokkal többet várnak el az ügyvédtől. Szerintem nincs nagy jövője annak, hogy az ügyvédek magukban dolgozzanak, hogy ugyanaz az ügyvéd foglalkozzon büntetőeljárással, csődeljárással, polgári ügyekkel stb. A jövő az ügyvédi házakban van. Abban, hogy több ügyvéd együtt dolgozzon, és megossza az ügyfeleket. Az ügyvédnek is szakosodni kell. Ma már az ügyvédség is közeledik a piacrendszerhez, szükség van a menedzselésre.

Elek György