Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a polgármesterek feladatköreiről, azok szerepéről, valamint a kis- és nagyközségek lehetőségeiről, a gazdasági helyzetet befolyásoló tényezőkről nyilatkozott.

— Ön szerint van-e megoldás arra, hogy a félreeső, kis községek is fejlődjenek?

— Sok minden múlik a helyi gazdaság alakulásán. Helyi bevételeknek számítanak a tulajdonra kirótt adók, illetve a személyi jövedelemadó negyvenkét százaléka. A gazdasági tevékenységek központi adói: ÁFA, profitadó és egyebek, nem érintik a helyi költségvetést. Próbálták bevezetni a mezőgazdasági termelésből származó jövedelem adóját, de az is központi adó lett. A kisebb, eldugottabb falvakban nincs gazdasági tevékenység. Ha valahol működik egy farm vagy bármilyen cég, és annál dolgozik kétszáz ember, akkor abból származik jövedelem, de ahol nincs, ott a helyi kassza sem gyarapodik. Amikor Románia EU-tagország lett, és betelepedtek cégek, volt remény, hogy beindul a gazdaság, de jött a gazdasági válság, csökkent a fogyasztás, nem igazán jönnek újabb cégek. Azokban a falvakban, amelyek messze esnek a városoktól és a főutaktól, még kevesebb az esélye annak, hogy erősödjön a gazdaság.

— Mennyire fontos, hogy egy községnek ki a polgármestere?

— Nem a polgármesteren múlik, hogy egy településen vannak befektetők vagy nincsenek. Nem a polgármester vonzza a beruházókat — még a nagy városokban sem. Ha egy településen valakinek van valamilyen kapcsolata, valamilyen szándéka, van egy gazdasági tevékenysége, és tud tíz-húsz embernek munkát adni, az már sokat számít. Nem arra kell várni, hogy máshonnan menjenek befektetők, a helyiek közül kell valaki kezdeményező legyen. Vetésbe és Batizra se a polgármester miatt mentek a nagyvállalkozók, hanem azért, mert közel van a város, annak van piaca, van munkaerő, könnyen rá lehet csatlakozni a víz-, a gáz- és az áramhálózatra, olcsóbban lehet telket vásárolni, az adó is kevesebb. A beruházó, aki jön, megvizsgálja a környezetet, és oda megy, ahol előnyösebb helyzettel találkozik. Egy polgármesternek a gazdálkodói és egyéb képessége arról szól, mennyire tudja annak a közösségnek az ügyes-bajos dolgait jól képviselni azokkal az anyagi eszközökkel, amelyek a rendelkezésére állnak.

— Országos szinten hátrányos helyzetben van a tanügy és az egészségügy, még jobban érezhető ez a községekben. Ezen a téren mit tehet az önkormányzat?

— Ez is az anyagiaktól függ. Ezen a téren is többet tudnak tenni a gazdagabb községek, a szegényebb községek pedig kevesebbet, de nem a rendszerben. A tanügy a tanügyminisztériumé, az egészségügy az egészségügyi minisztériumé. Helyi szinten annyit lehet tenni, hogy rendben tartják az épületeket, és minőségi feltételeket teremtenek. Ha az önkormányzatnak van pénze, akkor nagyon szép iskolaépületeket és orvosi rendelőket tud fenntartani. A szakmai részbe nem tud beleszólni, és ez így jó. Egy másik dolog az, hogy hiába van modern iskola, ha nincsenek gyerekek, és hiába van jól ellátott orvosi rendelő, ha nem tudnak állandó orvost és gyógyszerészt megtartani. Egyre nagyobb szükség van a szociális központokra. A lakosság kezd elöregedni, a fiatalok elmennek, nagy szükség van a szociális ellátásra, ami szintén pénzkérdés. Szükség van az orvosi rendelőre, a szociális központra, de szükség van szakemberekre is, akik azokban tevékenykednek. Természetesen ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, az önkormányzatnak sokat kell áldoznia. Az elszakadás nagyon láthatóan megjelenik a kis és a nagy, illetve a városhoz közel és távol eső települések között. De az is tény, hogy gazdag falvakban is lehet rosszul, és a szegény falvakban is lehet jól gazdálkodni és jobban összefogni a közösséget. Ott, ahol nincs miből, a legjobb polgármester sem ér el eredményeket.

— Többször szóba került már a községek összevonása. Ez megoldást jelentene, vagy tovább rontana a helyzeten?

— Van egy elképzelés a községek összevonására, arra hivatkozva, hogy kicsik a költségek, és sokba kerül a fenntartásuk. Ez részben igaz, részben nem. Összevonás esetén valamelyest csökkennének a költségek, de nem meghatározó módon. Ha összevonnak három községet, lenne egy polgármester, egy alpolgármester, egy jegyző és sokkal kevesebb tanácsos. A személyzet nem lenne sokkal kisebb. Ha összevonnak három községet, az új községben a települések száma nem csökkenne. Az utakat ugyanúgy kellene javítani, a vízellátás kérdése nem változna, a fejlesztési kérdések ugyanolyan gondokat jelentenének, a szociális problémákkal ugyanúgy kell foglalkozni. Ami veszélyt jelent, az nem más, mint az, hogy a figyelem sokkal jobban eltávolodna a kis falvakról. Az erőforrásokat mindig a központ vonzza, a pályázatok nagy része is ebbe az irányba halad. Sokkal nehezebb lenne a lakóknak a községközpontba eljutni, hogy rendezzék a dolgaikat. Ha minden faluban működtetnének irodákat, azokba személyzetet is kellene alkalmazni, ami szintén plusz kiadás. Arra nem gondol senki, hogy az adminisztrációnak vannak mutatói, amelyek nem pénzben és nem javakban mérhetőek — ezek az elvégzett, jó minőségű szolgáltatások, melyeknek eszmei és erkölcsi értékük van.

Elek György