Winkler Márta az első magyar alternatív iskola, a Kincskereső megalapítója. Már a hatvanas években másképp képzelte el az iskolát, mint az akkori oktatásirányítók, szakfelügyelők és pedagógusok többsége. Az alábbiakban vele beszélgettünk.

— Ön olyan életkörülmények között nevelkedett, ami a mai fiatalok számára teljesen idegen. Mi az, ami jellemző az ön életstílusára?

— A Mátrában születtem nagy családban, nagyon szép gyerekkorom volt egyszerű környezetben, amire azért is büszke vagyok, mert az igazi értékek voltak körülöttem, amik nem csak a gyerekkort tették széppé, hanem mindmáig erős hatással vannak rám. A gimnázium után jelentkeztem a tanítóképző főiskolára; el kell mondanom, hogy minden nyári szünetben dolgoztam, s ez egy emberi előtanulmányként maradt meg bennem. Nagyon sok embert ismertem meg, és tudtam viszonyulni hozzájuk, megtanultam egy emberi nagy közösségben jól élni. Szép dalokat tanultam meg, a családom is sokat énekelt. Édesanyám nagyon jól nevelt minket, jól tudta, hogy melyik gyereknek milyen adottságai vannak, amiket segítenie kell. Mindezek mellett nagyon odafigyelt arra, hogy az életritmusunk szabályosan, szépen menjen, a pihenés, a munka, a játék a helyén legyen. Egy egész életre meghatározza az ember idegrendszerét az, hogy mit visz magával a szülői házból. Rendkívül sokat jelentett az, hogy kicsi korunktól kezdve mindig dolgunk volt otthon. Belénk táplálódott a munkaszeretet és a felelősségtudat, ami egy hihetetlen nagy ajándék egy életre.

— Hogyan tudta beépíteni az otthonról hozottakat a tanítói munkájába?

— Tanító koromban ugyanazt a környezetet és hangulatot, azt a szép légkört szerettem volna megteremteni, amiben én élhettem. Ez volt a fő rugó, ami engem mozgatott, és bizony elég nehéz időszakban, az 1960-as évek közepétől. Nagyon sok mindent kipróbáltam a budapesti Móricz Zsigmond Iskolában. Sok törekvés volt abban az időben az oktatás megújítására. Igyekeztem megvalósítani a saját gondolataimat, ezeket dolgoztam fel az oktatásban, egy másféle életet teremtettem meg a gyerekeknek, olyan életet, melyben a közösségi szabályok, az iskolai élet szabályai mind benne voltak, amiket én következetesen be is tartottam. Azon belül, hogy a karókat leütöttem, ameddig az ő határuk tartott, nagy szellemi szabadságot kaptak, és egy nyitott légkörben tanultunk, ami azt jelenti, hogy gondolati elemeket cselekvéssel igazolunk. Fogalmakat jelenítettünk meg mozgással, kimutatva azt, hogy mit is jelentenek ezek a fogalmak. Rendkívül jó dolog játékkal készíteni fel a gyerekeket sok nehéz fogalom megértésére. Mérey Ferenc mondta, hogy a gyerek számára a játék nem ok, nem eszköz és nem cél, hanem maga a gyermeki élet. A gyereknek ezt a nagy játékszeretetét, ami az életét jelenti, befogtam a tanulásba. Ha a gyerek jól érzi magát az iskolában, sokkal többet tud elsajátítani, mint egy túlvezetett, diktált tanulási ütemben. Munkafüzetek kitöltése helyett logikus gondolkodásra, a természetes gyereki mozgásra kell tanítani a gyerekeket.

— Tapasztalatait már a kezdeti időszakban igyekezett leírni, maradandóvá tenni.

— 1985-ben Kinek kaloda, kinek fészek címmel írtam egy könyvet a kezdeti időszakomról, ez nyolc évig a tankönyvkiadó fiókjában volt, nyolc év után visszavettem, és kiadta egy magánkiadó, ez a könyv eddig négy kiadást élt meg. Az utolsó tanítási éveimben (2004–2008) egy követő film készült az akkori osztályomról. Ez a film sok tanulási és nevelési helyzetet mutat meg. A gyerek mozgásán keresztül nagyon sok minden derül ki. Az első osztályban nagyon sok népdalt és népi játékot tanítottam.

— A mai gyerekek vevők a népi hagyományokra?

— Kodály Zoltán azt mondta, nem kell aggódni, mert minden gyerek nagyon szereti a népdalt és a népi játékokat. Igazolódott, hogy a fővárosi gyerek is nagyon jól él benne. Nagyon sokat számít, hogy mi módon visszük közel a gyerekeket a népköltészethez. Fontos a környezet és a légkör.

— Mi hiányzik a mai emberek életéből?

— Két probléma létezik napjainkban: az egyik az, hogy otthon nem tapasztalja meg a gyerek a családias légkört, a másik problémát a pedagógusképzésben látom. Sok olyan tanító, tanár kerül be a tanügybe, akiből hiányzik az elhivatottság. Valóban sok a gond és a baj ezeken a területeken. Ezért kellene nevelni a szülőket és a pedagógusokat. Ez a rohanó világ nem adja meg a gyerekkort. Egy mai gyerek nem élhet nyugalomban, igazán gyereki módon. Hamar kikapják belőle. Nincs az anya hosszan a gyerek mellett. Az, hogy valakinek felnőttkorban milyen az idegrendszere és az érzelmi világa, attól függ, hogy milyen volt a gyerekkora. Ma már kevés az olyan szülő, aki vigyáz arra, hogy a gyereke otthon a tökéletes mintát lássa. Az érzelemvilág nagyon nagy dolog. Már nem szeretettel fordulnak az emberek egymáshoz. Nagyon furcsa és káros dolog az, hogy eltávolodunk egymástól.

— Sokan azt állítják, hogy minden baj okozója az internet, ami amúgy egy nagyon hasznos dolog. Mi ebben a valóság?

— Az internet ugyanolyan hasznos, mint amilyen káros. A gyerek minden hasznos dolgot meg tudna találni rajta, de nem azt keresi. Nem is tudja mit kellene keressen, mert nincs alap. Kicsi korban ki kell alakítani egy szokásrendet, hogy a gyerek tudja, mik az értékek körülötte, mi után kell nyúlnia. Az én egyszerű anyám tudta ezt, a mai anya már nem ér rá. Ráérne, de már őt sem foglalkoztatják ezek a dolgok. Érdekes, hogy a szülő mindent akar a gyerekének. Nagyok az anyagi áldozatok, sok különórára küldi a gyerekét, ami borzasztó baj, hiszen a kicsi gyerek is nézi az órát, egyik helyről fut a másikra, de semmit nem mélyít el. Ezek iszonyú nagy bajok. Nem adnak időt maguknak az emberek a megnyugvásra, hogy bizonyos dolgokat feldolgozzanak.

— Hol hibáznak a mai szülők?

— A felnőttek lelkiismerete működik, valami módon érzik, hogy nem azt teszik, amit kellene. Ezért sok pénzt bíznak a gyerekre, megtömik játékokkal. Azt hiszik, ha anyagilag mindent megadnak, akkor mindent megtettek. A lelki dolgokkal nem foglalkoznak, pedig az lenne a lényeg. A mai fiataloknak nincs érzelmi világuk, mert ezt nem tapasztalják a szüleik életében. A realitás nem úgy rajzolódik le előttük, ahogy kellene. Kiélik magukat a telefon és a számítógép mellett, s emiatt majd zsarnokok lesznek. Mindent követelnek maguknak, de semmit nem adnak.

— Legújabb könyvének címe: Örömre nevelni. Mit kell érteni a címből? Hogyan kell örömre nevelni?

— Nagyon egyszerűen. Ahogy a gyerek megérkezik, önteni rá a szépet. A népköltészetben ezt nagyon könnyen meg lehet találni. Sok a szép szöveg, sok az érzelem bennük, ezeket kell közvetíteni. A könyvből azt is meg lehet tudni, hogy a vezető mintaadó lehet: erkölcsi tartásában; saját személyiségének, egészségének ápolásában; a biztató légkör megteremtésében és folyamatos fenntartásában; a nevelők erkölcsi tartása, gyerekszeretete, egészséges életszemlélete felmérésében és értékelésében, mindezeknek a közösséggel való megismertetésével, tudatosításával; az érdemes pedagógiai irodalom állandó követésében, a tanulásra ösztönzésben; az értékes személyiségjegyeket, egyéni színeket érvényesítő alkalmak megteremtésében; a kezdeményezésre képes emberek felkarolásában, a jól értékelhető törekvéseik megvalósításában, kiterjesztésében; az egymást elfogadó, jó társas kapcsolatokban élő osztályközösségek ápolásában a teljes iskolaközösség arculatának, ethoszának megformálása érdekében.

(Winkler Márta Örömre nevelni című könyve megvásárolható a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében, ára 35 lej.)

Elek György