Külföld

A járvány fékezését jelentősen segítené az alapos kézmosás a világ fő repülőterein

2020.03.03 - 12:14

Jelentősen csökkenne a fertőző betegségek terjedése, ha javulna a világ 10 fő repülőterén átutazó utasok kézmosásának gyakorisága - derítették ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói.

Minél nagyobb az emberek kézmosási szokásának javulása, annál nagyobb hatása van a betegség terjedésének lelassulására - mutatták ki a Risk Analysis folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Bár a tanulmányt, amely általában foglalkozik a fertőző betegségek, köztük az influenza terjedésével, december végén, közvetlenül a koronavírus járvány megjelenése előtt tették közzé, szerzői hangsúlyozzák, hogy eredményeik minden ilyen betegségre vonatkoznak és a mostani járvány tekintetében is fontosak.

Az emberek kézmosási gyakorlata igen rendszertelen. Korábbi kutatások, köztük az amerikai mikrobiológiai társaság kutatói által gyűjtött adatok alapján az MIT tudósai úgy becsülték, hogy a repülőtereken megforduló utasoknak csupán 20 százaléka mos kezet - szappannal, vízzel és legalább 15 másodpercig. A másik 80 százalék potecionálisan megfertőz mindent, amit megérint bármilyen bacilust hordozzon - mondta Christos Nicolaides professzor, a tanulmány egyik szerzője.

"A wc-t használó emberek 70 százaléka megmossa kezét, 30 százalék nem. Előbbieknek azonban csak 50 százaléka mos helyesen kezet, a többiek csak leöblítik" - idézte a korábbi tanulmány adatait a professzor.

Kombinálva ezeket az adatokat a repülőterek szennyezett felületein lévő fertőző anyagokkal való lehetséges érintkezés becsléseivel, a szakemberek kiszámolták hogy a repülőtereken megforduló utasok csupán 20 százalékának tiszta a keze.

A kézmosás javulása a világ össze repülőterén megháromszorozná ezt az arányt, azaz az utazók 60 százalékának lenne tiszta a keze. Ennek lenne a legnagyobb hatása, egy betegség terjedését 70 százalékkal lelassítaná - írták.

Nem lenne praktikus azonban ilyen magas fokú intézkedések meghozatala az összes repülőtéren. A fertőző betegség terjedésének jelentős csökkenése érhető el azzal is, ha a járvány felbukkanása eredeti helyére alapozva kiválasztanák a világ 10 legjelentősebb repülőterét.

Mintegy 37 százalékkal lassíthatná le a járvány terjedését a kézmosás fontosságára való üzenetekre összpontosítás ezeken a repülőtereken - olvasható a tanulmányban.

A kutatók becsléseikhez részletes epidemiológiai szimulációk elemzése alapján jutottak, amelyhez felhasználták a nemzetközi légiközlekedés adatait, köztük az utazások időtartamát, távolságát, az átszállásokat, a repülőtéri várakozási időt és az emberek egymás közötti és a körülöttük lévő tárgyaikkal való érintkezésről készült tanulmányok adatait. Azonosították a járvány terjedése szempontjából fontos 120 repülőteret.

Minden kicsiny javulás észrevehető eredményt hozott. Ha csak 10 százalékkal javulna a tiszta kezek aránya a világ valamennyi repülőterén, már az is 24 százalékkal lassíthatná egy járvány terjedését - mutatták ki az adatokból.

Bármilyen járvány esetében a felbukkanás helyéhez 10 legközelebbi repülőtér azonosítása erről a 210-as listáról és a kézmosás fontosságának a terjesztése ebben a 10 légi kikötőben mutatkozott a leghatásosabb útnak a járvány terjedésének korlátozásában - mutatták ki az MIT kutatói.

Eredményeik összhangban vannak az amerikai járványügyi és betegségellenőrző központ (CDC) valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásaival.